Tarjányi borkóstoló a Szent István Borszaküzletben

Borászportál
2013. október 29., 10:52


Kóstolási jegyzet - Nemrégiben került sor egy kis egri pincészet borkóstolójára a Szent István Borszaküzletben. Az est folyamán kiderült, hogy a főszereplő Tarjányi Pincészet sokkal ismertebb, mint a szervezők korábban gondolták, hiszen pár nap alatt össze is jött a telt házhoz szükséges létszám...
Tarjányi borkóstoló a Szent István Borszaküzletben
 
A Tarjányi Pincészet főborásza, bár saját állítása szerint ez nem biztos, hogy a legmegfelelőbb megnevezés, Tarjányi Gyula tartotta a kóstolót. Az már az első percekben kiderült, mennyire nyitott és közvetlen ember, aki teljes szívből és őszinteséggel beszél borairól. De nem csak a saját borairól tett említést, hanem az ország több borvidékéről hozott példát, hol baráti kapcsolatokról beszélt Magyarország legismertebb borászaival. Az, hogy a borszakmában ilyen magas körökben mozog Gyula, egyfajta elismerést jelent a pincészet borainak is.

Míg Gyula a borász a pincéről és a borokról beszélt érdekesebbnél érdekesebb, már-már anekdotába áthajló történeteket, addig Betti a kisebbik lánya, aki nem mellesleg a Tarjányi Pince marketing és kereskedelmi vezetője, irányította a kóstolót és visszaterelgette édesapját a kóstoló medrébe.
 
Essünk is neki a rövidnek nem mondható borsornak...

IGAZGYÖNGY – Ahogy a neve is jelzi, ez egy könnyed gyöngyöző bor, mely manapság nagyon divatos. Ez egy friss, könnyed nyári vagy akár evés előtti aperitifnek kiválóan szolgáló bor.

RAJNAI RIZLING – Egerben nem túl gyakori, hogy valaki rajnai rizlinget készít. Az ilyen kísérletezések teszik egyedivé és egyre jobbá a Tarjányi Pincészetet.

SAUVIGNON BLANC – Gyulától hallhattuk, hogy ez nem egy szokványos magyarországi Sauvignon Blanc. Inkább egy gyümölcsösebb új-zélandi Sauvignon Blanchoz hasonlít. Itt egy picit megijedtem hiszen az új-zélandi Sauvignon Blancok egyik fő jellemzője a „macska pisi” íz. Szerencsére ezt ebben a borban nem érezni. Magyarországon nem divat és egyre kevesebben keresik ezt a fajta bort.

Tarjányi borkóstoló a Szent István Borszaküzletben


HÁRSLEVELŰ – Az egyik kedvenc a Tarjányi családtól, melynek a hársra jellemző minden karaktere kiemelkedő volt. A már-már tokajira jellemző virág és az extra méz mindenképpen a bor javára szolgál.

EGRI CSILLAG –Ez az Egri Bikavér fehér párja, ami ezt a tendenciát követve hamarosan az egri borászat újabb alap pillére lesz. Az Egri Csillag alapja mindig a Hárslevelű és négy alkotóból kell állnia. Ez jelen esetben Rajnai Rizling, Chardonnay és a Cserszegi főszeres. A bor különlegessége, hogy amikor a bor elkészült, aznap született a borász első unokája is. Erre látunk utalást a bor címkéjén is.

BOUVIER – Aki egyszer megkóstolja megszereti ezt a fajtát. Viszont ha valaki meg szeretné kóstolni, a Tarjányi Pincészethez kell fordulnia mert Magyarországon más nem palackozza önállóan.

Tarjányi borkóstoló a Szent István Borszaküzletben


SZÜRKEBARÁT – Meglepő a bor színe, hiszen fehér borról beszélünk a bor mégis közép rózsaszín. Ezt egy véletlen héjon áztatás eredményezte, mely párosult egy kis héjon áztatás. Ezt a  bort egyes országokban narancsbornak hívják. Engem inkább az illata, aromája és teste inkább a sillerre emlékeztetett.

CABERNET FRANC – Elérkeztünk az első vörös borhoz, mely egy közepesen testes, kellemesen fás, piros gyümölcsös, málnás bor. Aromájában a kávé és karamell érezhető, nem zavaróan.

TURÁN – Egy elfelejtett vörösbor fajta, nagyon testes, nagyon sötét bor, melynek az évek talán még jót fognak tenni. Ha addig el nem fogy.

BRILL – A borkóstoló zárásaként előkerült egy extra bor, mely még forgalomban sincsen. Állíthatom, hogy mindannyian sajnáltuk volna, ha ez kimarad. Az este fénypontja volt és nagy sikerét más sem mutatta mint az, hogy a kóstoló után az összes palack új gazdára talált. Talán még kevés is volt. Ez a Tarjányi Pincészet legújabb habzó bora, „mert édesre is szükség van” félédes és az édes határán billeg. Pár napon belül már forgalomban lesz, így akinek nem jutott volna, nem kell aggódnia.

Tarjányi borkóstoló a Szent István Borszaküzletben


A megmaradt nyitott borokat (nem sok ilyen volt) a borszaküzletben található VÁKUUM PUMPÁVAL lezártuk. A nagyérdemű közönségnek bemutathattuk használatát, elmondtuk előnyeit és beszámoltunk személyes pozitív élményeinkről, hiszen otthon mi is használjuk amikor 2-3 féle bort is kinyitunk egy héten, de meginni egyszerre már sok lenne. A vákuum pumpa segítségével egy hétig is minőségromlás nélkül tárolhatjuk nyitott borainkat.

A Tarjányi borkóstoló sikeresen lezajlott, a résztvevők szemmel láthatólag jól érezték magukat, a borok fogyásából tekintve nagyon tetszett a kóstolóknak és mi pedig örülünk annak, hogy egy ilyen jó pincészet borait sikerült ismét a SZENT ISTVÁN BORSZAKÜZLET kínálatába felvennünk.

Ha a következő borkóstolón szeretne Ön is részt venni, iratkozzon fel a Szent István Borszaküzlet hírlevelére és kövesse a boltot a FACEBOOKON.

A kóstolóról további képek itt találhatóak.
Szponzorált tartalom
Winelovers borok az olvasás mellé