Őshonos fehérszőlőfajták Magyarországon: az ezerjó, a kéknyelű és a leánykák


2023. február 22., 12:29


Néhány ritkábban előforduló őshonos fehérszőlőfajta jellegzetességei.
Őshonos fehérszőlőfajták Magyarországon: az ezerjó, a kéknyelű és a leánykák
Ezerjó
A XIX. században, de még a XX. sz. első felében is sokkal nagyobb területen termesztették, erre utal korábban ismert elnevezése, a budai fehér is. Mára szinte kizárólag Mórhoz és a Duna borrégióhoz köthetjük jelenlétét. Az ezerjó bővelkedik savakban, s bár teljes érésben nagyon jó cukorgyűjtő, ezt a tulajdonságát nem tudja olyan gyakran kamatoztatni, mint a furmint vagy a hárslevelű. A fahordós érlelés kellemesen fanyar vegetális, leginkább gyógynövényeket idéző illat- és ízjegyeket csalogathat elő belőle. Ne feledjük azonban: a sokáig olyan híres móri aszú is ebből a fajtából készült. A móri hűvösebb klíma és ásványi anyagokban gazdagabb talaj különösen értékessé vált az elmúlt tíz évben. Az Alföldön készülő borai kevésbé férfiasak, kedvesebb, sokszor gyümölcsösebb karaktert mutatnak. Nemesítéskhez is elég gyakran használták, generosa, Zeusz, zengő és zenit szintén egyik szülőjét tudhatja benne.

Kéknyelű
Ha lehet ilyet mondani, csupa rossz tulajdonsága van. Nővirágúként viselkedik, rosszul termékenyül, nehezen termeszthető. Ha sikerül is a kötődés, fürtjei ritkásak, madárkásak lesznek. Ez magyarázza lassú eltűnését a szőlőhegyekről. Nem véletlenül nevezték mindenütt úriszőlőnek annak idején. Mindezek ellenére bora nagyon elegáns tud lenni, remek szerkezetet mutat, és kitűnően érlelhető. Friss bora halványzöld, érlelés során is világos marad. Illata határozott, de nem tolakodó, inkább fanyar, mint édeskés. Hosszabb érlelés után nagy ívű savharmóniát mutat. Badacsonyban sokszor túlérik, ami nem előnyös. Elegáns struktúrája sem magas alkohollal, sem maradékcukorral nem érvényesül igazán. Nem nagy testű bor, sokkal inkább nemes elaganciájával képes fogyasztóit maga mellé állítani. A badacsonyi kéknyelű 10-12 fokon kínálandó, lehetőleg olyan pohárból, amelynek nagy az illatgyűjtő zónája. Több badacsonyi termelő értékeit a furmintéhoz hasonlítja (Váli Péter, Nyári Ödön, Ádám Gábor).

Leányka és királyleányka
Két önálló fajta, de mindkettő erdélyi származású, nagy valószínűséggel a királyleányka a kövérszőlő és a leányka természetes keresztezéséből jött létre. Fő termőhelye Eger, most is itt található a legnagyobb mennyiség ebből a fajtából. A leányka bora diszkrét illattal és aroma világgal kóstolható. Savai nagyobb hozamok mellett kimondottan szelídek. Ideális „beszélgető bor”. Sokéves érlelést csak kivételesen jó évjáratból származó bora visel el, ilyenkor a ki nem erjedt cukor segít a szép érésben. Kis hozamok mellett nagyon koncentrált borokat képes adni, de valljuk be: az utóbbi egy-két évtized nem kedvezett ennek a fajtának. A rosszul értelmezett édesítés valódi karakterét nem hagyta érvényesülni, egynémely, szépnek tartott muzeális tételtől eltekintve.
 
Őshonos fehérszőlőfajták Magyarországon: az ezerjó, a kéknyelű és a leánykák
 
Megfelelően koncentrált alapanyag és visszafogott hordós érlelése esetén elegánsan illatos, florális jegyeket mutató, selymes, krémes struktúrájú bor készíthető belőle. Véleményünk szerint bora sok hasonló vonást mutat, mint a világszerte egyre kedveltebb viognier. Ne féljünk egy szinte olajoson folyó, harapni valóan húsos bortól. Mindkét fajta képes ilyen tételeket adni. A leánykának Egerben nagy szerepe van az Egri Csillag borok készítésénél, az olaszrizling és a hárslevelű mellett talán érdemes erre is építeni. Ezeket a borokat is jobb öblösebb chardonnay pohárból kóstolni, elég időt adva illata kibontakozásához.

A királylányka szemben a leánykával, élénk és üde savakat kínál. Könnyed, nem nagy testű, nem igazán alkalmas fahordós érlelésre. DNA-profilja alapján nem azonos a Feteasca Regala fajtával. Legszebb formáját acéltartályos iskolázásban mutatja, jellegzetesen kissé parfümös, szőlőcukorra, szőlővirágra emlékeztető kellemes illatot kínálva. Gyakran találkozhatunk vele – többnyire inkognitóban – házasításokban is, pontosan élénk savainak köszönhetően. Leginkább az igen korán érő Irsai Olivér és cserszegi fűszeres társa lehet. Amúgy termőhelyét tekintve nem túl igényes, hiszen vulkáni, meszes és löszös talajon egyaránt szép borokat mutat. Érdemes hidegen fogyasztani, nyári saláták, fehér húsú halak mellett kitűnően érvényesül karcsúsága.
 
Válogass az őshonos fehérszőlőfajtákból készült borokból a Winelovers Webshopban.
 
 
Őshonos fehérszőlőfajták Magyarországon: az ezerjó, a kéknyelű és a leánykák
 
Miért válaszd a Winelovers Webshop-ot online borvásárláshoz? 
- mert óriási a választék: a webshopban 2500 bort találsz, 220 magyar és 200 külföldi pincészettől
- mert sokféle borstílus közül válogathatsz, és egy helyen megveheted a nagypapa születésnapjára az ünnepi aszút, a hétvégi buli alapkészletét és a merengős baráti beszélgetések súlyosabb tételeit
- mert a rengeteg bor közül könnyen megtalálhatod a kedvedre valót, hiszen kereshetsz borászatokra, borvidékekre, szőlőfajtákra és borstílusokra is
- mert az egyedülálló törzsvásárlói program lehetővé teszi, hogy egyszeri 15 000 forintos vásárlás felett azonnal élvezhesd is az előnyöket: kartonárakon vásárolhass, és akár 5 és 10 százalékos kedvezményt kapj
- mert 30 ezer forintos vásárlás felett garantált ajándékokkal kedveskedünk
- mert 100% törés- és dugógaranciát vállalunk 30 napig a megrendelt borokra
- mert 20 000 forint felett ingyenes a házhozszállítás, 10 000 forint felett a Pick Pack pontra történő szállítás és külföldre is elvisszük a csomagot
- mert a megrendelt palackokat speciális csomagolással védjük a külső behatásoktól
- mert 1500 forintos kupont kapsz, ha feliratkozol a webshop hírlevelére
 
Korábban írtunk a furmintról, valamint a juhfarkról és a hárslevelűről is.
 
Winelovers borok az olvasás mellé