2015 legnagyobb bormarketing eseményét mutatták be

Borászportál
2014. december 11., 17:10


Együtt fut a nemzet - szlogennel december 11-én bemutatták a budai KisBíróhoz étteremben a Nemzeti Bor Maraton országos rendezvénysorozat programját. A sajtótájékoztatót vezető, Dobor Dezső elmondta, hogy ez lesz a jövő év egyik legnagyobb bormarketing és egyben sporteseménye.
2015 legnagyobb bormarketing eseményét mutatták be
 
Az átlagosnál jóval többet adó futóverseny 11 napon át fog tartani, amely összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének közel 120 települését. A legfőbb üzenet pedig az, hogy Magyarország egyetlen, sokszínű és összefüggő borvidék, hogy "Együtt fut a Nemzet!".
A 2015. május 23-án Hajósról induló váltó lényege az összefogás – hangsúlyozta Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton ötletgazdája és programigazgatója. Ezzel is szeretnék színesebbé tenni a hazai bormarketinget. Egy éve indult a kezdeményezés, aminek széles partneri köre alakult ki. A nevezés ma éjfélkor indul. A főszervező elmondta, hogy jótékonysági kampánnyal indítanak: 10 alapítvány és egyesület programja közül három nyerhet közönségszavazat alapján egy-egymillió forint támogatást.
2015 legnagyobb bormarketing eseményét mutatták be
"A lényeg az összefogás" hangzott el a sajtótájékoztatón
A sajtótéjékoztatón több borász és szervező is felszolalt. Ifj. Hubai Imre, a nagy futást támogató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke elmondta, hogy szervezetük számára rendkívül fontos az esemény, csapatot is indítanak, sőt ő maga is rajthoz fog állni. "Meggyőződésem, hogy a rendezvény nemzetközi elismerésre tesz majd szert, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy milyen sok munkába kerül megfelelni az elvárásoknak a sportban, a borászatban és a gazdálkodásban."
Gál Péter, a Nemzeti Borkiválósági Program vezetője és Frittman János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alalenöke is csatlakoztak a kiváló kezdeményezéshez.
Dobák László, a kiemelt támogató AXA Bank értékesítési vezetője közölte, "ekkora nemzeti összefogásból nem tudunk kimaradni". Hangsúlyozta, hogy "ez lesz 2015 legfontosabb rendezvénye az AXA bank életében."
A Pappas Auto Magyarország Kft. biztosítja a hivatalos Mercedes Benz CLA kísérő autót. Ez az a modell, amit csak Kecskeméten gyártanak.
Tóth Sándor, a Lochner Kft. (járműkövető rendszereket fejlesztő és forgalmazó) borszerető ügyvezetője elmondta, hogy ők a futók digitális nyomon követésére dolgoztak ki megoldást, így egy egyszerű karpánt helyettesíti majd a rajtszámot.
Dlusztus Imre borászati szakíró, a program borszakmai részének koordinátora beszámolt arról, hogy eddig bárhol tárgyaltak az ötletről, mindenütt támogatták az előrehaladást. Célként tűzték ki a kevéssé ismert borvidékek, bortermő helyek bemutatkozását is.
Tiffán Ede, elismert villányi borász elvállalta a Nemzeti Bor Maraton nagyköveti feladatait, az ügy képviseletét. A másik nagykövet, Koch Csaba, borász hangsúlyozta: "ennél átfogóbb bormarketinget nehéz elképzelni. Lényeges, hogy minél többen fussanak, minél több borászat csatlakozzon."
A borszakmai védnökök, Gere Attila és Bock József Villányból, valamint Sike Tamás Egerből.
Vozár Attila, a többszörös ultramaratoni bajnok sportszakmai koordinátorként ismertette a futással kapcsolatos tudnivalókat, amelyek a program (www.nemzetibormaraton.hu) weboldaláról is megismerhetőek. Teljes és félmaratonok, maratonváltók, rövidebb szakaszok  váltják majd egymást. Lesznek frissítőállomások, mentőállomások és felvezető-levezető autók is a biztonság érdekében.
A sajtótájékoztatón bemutatták FankaDeli újkori regős szerzeményét, a Nemzeti Bor Maraton hivatalos dalát, mely az alábbi linken tekinthető meg: