Balatonra, borvonattal?

Borászportál
2016. május 11., 11:16


Megvalósul minden Balaton, bor-, pezsgő- és vonatkedvelő álma: borvonat indul június 11-én a Garamvári Szőlőbirtokra. És még jobb hír, hogy ez már nem az első ilyen túra, valamint a MÁV Nosztalgia egy rakás hasonló utat tervez! 
Balatonra, borvonattal?
Az Árpád sínautóbusz (Fotó: Mavnosztalgia.hu)
A Borvonatról és a további tervekről Komáromy Attilával, a MÁV Nosztalgia értékesítési igazgatójával beszélgettünk.
 
Bor- és pezsgőkóstolóval várják a vendégeket a június 11-i Borvonaton, amely Balatonlellére, a Garamvári Szőlőbirtokra viszi az utasokat. Áprilisban Egerbe lehetett boros kirándulást tenni a MÁV Nosztalgia szervezésében, és több hasonló túra is szerepel a tervekben. Kiemelt szerepet kap a bor és gasztronómia?
 
Igen, szeretnénk a Borvonat fogalmat elfogadtatni és bevezetni Magyarországon, hiszen köztudott, hogy autóval, motorral vagy kerékpárral nem igazán célszerű borkóstolókra járni, viszont a vonat minden szempontból megfelel az összes elvárható kritériumnak! Hogy mik ezek?
 
Tágas, kényelmes, gyors, mosdó is található rajta és nem kell egy főt kötelezően kijelölni, hogy „ma te vagy a sofőr és kimaradsz a borkóstolás minden élményéből”. Ráadásul, a különvonat csak a vendégek igényeinek megfelelő le- és felszálló helyeken áll meg, máshol nem, tehát a lehető leggyorsabban viszi és hozza haza a borok, pezsgők szerelmeseit. Külön előny, hogy már az utazás alatt lehetőség van a vendéglátó pincészetnek elkezdeni a pincészet megismertetését és magát a borkóstolást, így tulajdonképpen a helyszínre érkezve már sok-sok ismeret a vendégek fejében van és pontosabban tudják feltenni kérdéseiket a szőlészeti vagy borászati eljárásokról, vagy éppen a kérdéses évjáratokról, melyek az adott pincészetre vonatkoznak.  Tehát röviden összefoglalva: igen, mostantól kiemelt szerep jut a bornak és gasztronómiának vállalatunk életében, hiszen a MÁV Nosztalgia munkatársai szerint nem csak az a lényeg, hogy megérkezzünk egy adott állomásra, hanem fontos a hogyan... azaz kipihenve, jókedvűen, az út ideje alatt már lehetőség legyen a meglátogatandó vidék gasztronómiáját, borait, pezsgőit, vendégváró pincészetét megismerni, megkóstolni.
 
Balatonra, borvonattal?
Garamvári Szőlőbirtok (Fotó: Welovebalaton.hu)

Mi a júniusi túra pontos menete? Milyen borokat kóstolhatnak a résztvevők? Honnan indul az utazás?
 
2016 június 11-én Balatonlellére utazunk, ahol vendéglátónk a Garamvári Szőlőbirtok. Róluk azt is tudni illik, hogy 1990-től minőségi borkészítő manufaktúra és ugyan családi vállalkozás, mégis 1996 óta a legjobb pezsgőket is ők készítik Magyarországon, amikor is Budafokon megjelentek a Vincent tradicionális pezsgő márkanévvel. 2006-ban megkapták az „Év Pincészete” elismerést, majd még ez évben a Magyar Borakadémia az „ÉV Bortermelője” díjjal tüntette ki a tulajdonos Garamvári Vencelt. Már a vonaton lehetőség lesz chardonnay-t, merlot fajtát, továbbá a Garamvári Extra Dry pezsgőjüket megkóstolni, miközben ezen fajtákról és termelésükről előadást hallhatnak a vonatunk utasai. Balatonlelle Kishegyre megérkezve pedig megtekintjük a pincészetet és természetesen további borkülönlegességekkel ismerkedünk: lesz köztük Pinot Gris Délidűlő (cuvée); Sínai Cabernet Sauvignon (cégük zászlósbora); és Syrah különlegesség is. Továbbá dry és extra dry pezsgőkülönlegességeket fogunk megkóstolni.
A kirándulás egyik érdekessége, hogy 82 éves Árpád sínautóbusz szállítja a vendégeket a Balatonra. Mit kell tudni erről a járműről? Hány működőképes darab van belőle ma?
 
Sajnos csak ez az egy darab maradt épen a sínautóbusz családból. 1934-től gyártottak több példányt ezekből, melyek a Budapest-Bécs vasútvonal legkedveltebb járművei voltak, hiszen 2 óra 58 perces menetidővel tették meg a két főváros közötti távot, amely még ma is figyelemre méltó. A motor és a forgóvázak konstrukciója 1937-ben elnyerte a  Közép-Európai Vasúttársaságok Egylete nagydíját. Sajnos a 70-es évek közepére mindegyik példány leromlott és leselejtezte őket a MÁV. Ez az egy volt olyan állapotban, hogy egyáltalán fel lehetett újítani. Büszkék vagyunk rá, hogy a felújítás után korhű állapotban tudjuk bemutatni az utazóközönségnek. A különleges sínautóbusznak különleges feladatot kell teljesíteni: bemutatja a MÁV Nosztalgia Borvonat koncepciót. Azaz különböző időpontokban különböző borvidékre viszi a vasút, a bor és a gasztronómia szerelmeseit.
 
Balatonra, borvonattal?
Garamvári Szőlőbirtok
 
Mennyi ideig tart az utazás ezzel a járművel? A vendégek bizonyára jobban is meg akarják majd ismerni a túra folyamán…

A menetrend szerint Kelenföld és Balatonlelle távolságot 2 óra alatt tesszük meg. Nyitottak vagyunk minden kérés iránt, első alkalommal volt szerencsénk Egerbe vinni egy kedves vendéget akinek az édesapja még a háború előtt ennek a sínautóbusznak a vezetője volt. Képzeljék el, hogy micsoda boldogság volt az illetőnek velünk és édesapja emlékeivel utazni!
 
Hová megy a legközelebbi Borvonat?
 
Szeretnénk Szekszárdot, Sopront, Tokajt és a Balaton északi partját is mielőbb meglátogatni. És aztán úgy tervezzük, hogy vendégeinket is bevonjuk a desztinációk megtervezésébe. Természetesen fontos az, hogy a meglátogatni kívánt borvidék vagy borpince lehetőleg minél közelebb legyen egy működőképes vasútvonalhoz illetve fogadóképes vasútállomáshoz.
 
Mennyibe kerül egy ilyen út? Egy árban lesznek, vagy változhatnak az árak?
 
Igyekszünk olyan árat létrehozni, hogy versenyképes legyen az egyébként személyautót preferáló utasok részére is. Nyilván magasak a költségeink, a kóstoló, az ebéd, a busztranszfer, a vonat pályadíj, a vonatszemélyzet, a műszaki személyzet miatt is, de remélhetőleg mindegyik út kihozható 29 900 Ft körüli összegre mellyel az egri és a lellei utunk során kalkuláltunk.
 
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt, borkedvelőt!
 
Balatonra, borvonattal?
Fotó: Mavnosztalgia.hu
Winelovers borok az olvasás mellé