Borpor

Borászportál
2011. július 10., 23:46


Élni jó. Kár, hogy egészségtelen. Ez a borról jutott eszembe. Mert kétféle az ember – írnám, ha nem szeretném kerülni a manírt, a modort, a rutint. De hát azt nem lehet kerülni. Mert tényleg kétféle az ember: az egyik sörös, boros a másik. Van még aztán a semmiféle ember, aki egyiket sem issza, és vagyok végül én, aki mindkettőt szívesen. Persze csak módjával. Ha módomban áll, úgy.
Borpor
 
Módjával iszom a sört elébb, mert az esik jól, és módjával rá a bort, mert arról meg tudom, hogy egészséges. A bor – különösen a vörös – köztudomásúlag jót tesz a szívnek, előzi az infarktust, karban tartja az emésztőrendszert és megkülönböztetetten javallott terhes és szoptatós mamáknak.
Hát hogy ne innám. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)
 
A tudósok kimutatták – mint mindent és mindennek az ellenkezőjét, kimutatták azt is –, hogy a franciáknál negyedakkora az infarktus gyakorisága, mint az amerikaiaknál. Pedig az utóbbiak szinte teljesen leszoktak a dohányzásról és csak borzalmasan egészséges dolgokat esznek. Az előbbiek pedig füstölnek feszt ma is, és még nem szoktak le az emberi táplálkozásról sem egészen. De bort isznak, nem is keveset. Ez, és csak ez az oka annak, hogy a franciák makkegészségesek. Amíg meg nem betegszenek, persze, és meg nem halnak.
A bor telis teli van egészséges összetevőkkel, mindenféle fenolokkal, sőt polifenolokkal, resveratrolokkal, katechinekkel, antochvanekkel, antioxidánsokkal, ki tudja még mikkel.
Ez a jó a borban. Amiben egy rossz van csupán: hogy be lehet rúgni tőle rémesen.
De most olvastam, hogy amerikai kutatók megtalálták a megoldást e problémára is.
Mert a tudósok már csak ilyenek, megtalálják minden problémára a megoldást
Egy különleges, kímélőn szárító eljárás útján kidolgozták ugyanis a vörösbor koncentrátumot.
A borport magyarul.
Ebből az ember bekap két-három evőkanállal a müzli után, és máris és éppen épp ott van, mintha mondjuk egy 1997-es évjáratú, rubinvörös, gyümölcsös ám egyben paprikás, mély illatú, éppen optimálisan savas, testes, komplex és bársonyos szekszárdi merlot-ból kortyolgatott volna el egy-két palackkal egy felsőcinkai dűlőben lévő öreg présház elé kétszáz év előtt kihelyezett kőasztal mellett, évtizedes cimborák társaságában, házi készítésű szalámi, kolbász, abált szalonna, foszlós kenyér és csípős csalamádé falatozgatása közben.
Tessék csak kipróbálni mindkettőt, semmi különbség. Na jó, legfeljebb egy kicsi.
Igaz, hogy azért a kicsiért érdemes élni.
Szerző: Bächer Iván (a cikk itt volt először olvasható)
Winelovers borok az olvasás mellé