"Édesapám büszke lesz rám"

Borászportál
2017. február 10., 10:52


Tállyán már régóta tudják, hogy a jó borhoz jó zene illik, és mindez fordítva is igaz. Márton-Kováts Krisztina mesél.
\
Egy pincemélyből felhozott hűvös palack és egy lélekből szóló dal között nem nehéz párhuzamot vonni. A Tállyáért Egyesület és az Oroszlános Borhotel évek óta szervez borkulturális eseményeket: koncerteket, szerzői esteket, borkóstolóval egybekötött művészeti esteket. A hagyományokból merítenek, de izgalmas fúziókkal is kísérleteznek: létrehozták a borlovagrendet, melynek tradicionális avatási eseményeire a hazai zenei élet legszínvonalasabb előadóit hívják meg, akiket a borszakmai szempontok alapján választott tagok mellett szintén szívesen látnak a tállyai borfogyasztás nagyköveteiként a lovagrendben.

"2017 első avatási ceremóniáját szervezve felhívtuk Kozma Orsit, hogy meghívjuk zenélni" - mesélte Krisztina. "Kozma Orsiról a 90'-es években egyvalamit mindenki tudott: hogy jól van. Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok - énekelte, és a Jazz+Az énekesnőjeként egycsapásra mindenki megismerte a hangját. Természetesen addig sem volt ismeretlen a közönség számára, hiszen Toldy Mária stúdiójának elvégzése után számos színházi produkcióban, sőt filmekben is szerepelt. Életteli, eleven, egyszerre lágy és füstös hangjával a hazai jazz élet egyik legmeghatározóbb és legkarakteresebb jelensége. Másfél évtizedes pályafutása alatt számos formációban és lemez létrejöttében közreműködött, több díjat kapott, tagja volt a Cotton Club Singers csapatának, 2008 óta pedig saját zenekarával, a Kozma Orsi Quartettel zenél. Első albumuk Fonogram díj jelölt lett és Japánban is megjelent.

Mint ismert énekesnőt hívtam fel, hisz akkor még nem tudtam, hogy életét ugyanúgy átszövi születése óta a zene mellett a szőlő is, mint a miénket Tállyán. Beszélgettünk, és csak egy gondolat, egy hirtelen jött ötlet volt, hogy rákérdezzek, elfogadna-e ő is egy borlovagi köpenyt és a vele járó tisztséget. Hiszen a borvidék életérzést éppen ilyen energiákkal kell megénekelni, ahogy ő teszi. Hosszú, jelentőségteljes csend követte a kérdést a vonal másik végén, aztán egy meghatódott sóhaj után a válasz:
- Édesapám nagyon büszke lesz rám.

Ezt a mondatot csak akkor értettem meg igazán, amikor Orsi mesélni kezdett a nagyapjáról és az édesapjáról. Erre a történetre még csak nem is számíthattam, amikor megkerestem őt a fellépés ötletével. A nagypapa, Dr. Kozma Pál Magyarország szőlész akadémikusa, tanszékvezető egyetemi tanár volt. Oktatói pályája a tokaji borvidéken kezdődött, a tarcali Szőlészeti és Borászati Szakiskolában. Később több, mint három évtizedig vezette a Kertészeti Egyetem Szőlőtermesztési Tanszékét, amely nagy hazai és nemzetközi elismertséget szerzett számára. Több tudományterületen alkotott maradandót, nemzetközi nívódíjas szak- és tankönyveket írt, egyik könyvét még japánra is lefordították. Az általa vezetett tanszék kiváló kutatói-oktatói közössége a szőlészet-borászat szakembereinek sokaságát, több generációját nevelte és szakmai-emberi értékekkel vértezte fel" - tudhattuk meg.
 
Márton-Kováts Krisztina

Márton-Kováts Krisztina

Családban marad

Orsi édesapja, ifj. dr. Kozma Pál élete szintén a szőlő körül forog, szőlőnemesítő, kandidátus, címzetes egyetemi tanár egy személyben. Pályája a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézethez kötődik. Kecskeméten és Egerben volt vezető nemesítő, majd a pécsi intézet igazgatója lett, jelenleg is ő vezeti a pécsi nemesítési programot. Fő témája a szőlő rezisztencia nemesítése, de a klónszelekciós nemesítésben is figyelemre méltó eredményeket ért el. Elmélyülten foglalkozik több fajta, köztük a furmint szelekciójával, a fajta biológiai alapjainak fejlesztésével. Mádon a Szepsy birtokon, Tarcalon a Kutatóintézetben, Tolcsván pedig az Oremus birtokon vezet tájkísérletet.

Érthető tehát, ha Orsi most teljes erőbedobással és nagy örömmel készül a tállyai koncertre és a borlovagi fogadalomra. 2017. február 25-én a borlovagrend palástja kerül rajta kívül a Szirmay család leszármazottja, Szirmay Gábor; Kékessy Dezső, Szirmay Gábor és Dr. Kovács P. Zoltán vállára. Az avatási ünnepséget borlovagi vacsora és a Kozma Orsi Quartet koncertje követi, jazz-es kalandozás saját szerzeményekkel és kedvenc örökzöldekkel. Borélmények, pincetúra, séta a dűlőben, gasztronómia és zene egyetlen hétvége alatt. A borünnep helyszíne az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel.
 
Tagok:
  • Kozma Orsi /ének/
  • Cseke Gábor /zongora/
  • Hárs Viktor /basszusgitár,ének/
  • Pusztai Csaba /dob/
 
A programról bővebben ITT olvashat.
Winelovers borok az olvasás mellé