Érdekes és tematikus borbárok a világban

Borászportál
2015. november 27., 10:45


Étteremből rengeteg van, sokukban még a borra is odafigyelnek, de temérdek alkalommal csalódottan húzza félre a száját a borlapot böngésző, kifinomult ízlésű fogyasztó.
Érdekes és tematikus borbárok a világban
Szerencsére a világban olvasóink nincsenek egyedül vágyaikkal és szép számmal találkozhatunk a bor és annak nemes atmoszférája köré megálmodott tematikus éttermekkel és bárokkal. A teljesség igénye nélkül, ezek közül szemezgetünk és mutatunk be néhányat.
 
Chef Adrianne’s Vineyard Restaurant and Wine Bar

Érdekes és tematikus borbárok a világban
 
„Amikor 20 éves voltam, a Napa Völgyön keresztül utazva beleszerettem az ételekbe, a borba, az atmoszférába és mindenbe, ami közötte van. Néhány évvel később a Chef Adrianne’s Étterembe és Borbárba lépve, azonnal tudom, hogy amibe akkor szerelmes lettem a híres szőlőtermő vidéken, itt is megtörténhet bárkivel…” – áll az étterem honlapján az alapító Adrianne Calvo krédója.

A 60 főt befogadni képes étteremet a Napa Völgy ihlette és a kivitelezéskor valóban nagy hangsúlyt fektettek a hangulatra. A halványan megvilágított helység, hordókkal, borosüvegekkel és sötét faelemekkel igazán otthonossá és rusztikussá tette a fiatalon hírnevet szerzett chef „gyermekét”. Kiváló ételek, nem elhanyagolható látvánnyal kombinálva várja az éhes és szomjas vendégeket Floridában, Miami városában. Célkitűzésük, hogy a hozzájuk látogatók egyedi környezetben, felejthetetlen gasztronómiai élményeket szerezzenek, miközben a bor marad fő inspiráció.

Fish La Boissonnerie
 
Érdekes és tematikus borbárok a világban

A kiváló ételeiről és széles borválasztékáról ismert párizsi bár, meglehetősen nemzetközinek tekinthető. A kilencvenes évek végén nyitotta egy kubai-amerikai és egy új-zélandi, hogy egy angol cheffel társuljanak. Az étterem megkapta a Tripadvisor által kiosztott „Kiválósági tanúsítvány” díjat. A díjat csak azoknak ítélik oda, akik folyamatosan kiváló értékeléseket kapnak a Tripadvisor oldalán. Itt mindig egész éjjel folyik a beszélgetés, ahogy a minőségi, főként francia bor is, így nem csoda, hogy a túristák kedvenc helyei közé tartozik. Ehhez persze a hangulat is hozzátesz. A mozaikos világoskék homlokzat és az étterem neve is az eredeti halboltra utal. Mindkettőt meghagyták, csak a francia Poissonnerie (halbolt) kiírás első betűjét cserélték játékosan „B”-re (poisson=hal, boisson=inni). A belső design is egyedi, a világos színek, jól megvilágított padló és cink pult alakítja ki a könnyed, légies érzést. A borlap, amely elsősorban a francia, kiterjedt, és kielégíti mind a oenophile és a kezdő. Az ételek is viszonylag könnyűek - már gondolhatjuk -, hogy inkább a tengeri étkekre koncentráltak a tulajdonosok, habár más húst is találunk az étlapon.

Magányra ne számítsunk és a meghitt, intim vacsoránkat se a mindössze nyolc asztalos étterembe szervezzük. Ha pedig nem szeretnénk várni, foglaljunk előre asztalt. A jókedvű és beszédes személyzet egyébként mindenben segíteni fog és szívesen ajánl úgy bort, ahogy ételt is.
 
Pata Negra Tapas and Wine Bar
 
Érdekes és tematikus borbárok a világban
 
A Pata Negra egy nyüzsgő, spanyol tapas és borbár Bristol óvárosának szívében. Szezonális tapasmenüjeiket gyakran változtatják, de friss tengeri ételeket és vegetáriánus fogásokat is kínálnak. A borválogatásukban található borok széles választéka a változatos Ibériai-félszigetre koncentrál. Július 27-29 között a „All-in Kitchen” koncepciójának alapján, együttműködve a Poker Stars népszerű online póker teremmel, két napra és három éjszakára éttermüket póker-étteremmé változtatták. Akciójukban különleges módon kapcsolták össze a pókert az ételekkel és italokkal. A koktélok a póker lapkombinációinak neveit vették fel. Volt például Három Dáma, Három Király, Royal Flush és Aces high, illetve Straight (sor) nevű koktél is, utóbbi egy speciális Old Fashioned variáció lett.

A szokatlan kezdeményezés nem az első ilyen pókertematikájú este volt, Januárban már Londonban is szerveztek egyet. A tematikus napok alatt a játékosok nem csak a pókerből származó elnevezésekkel találkozhattak, de a finom ételek és italok mellett játszhattak is egymással.
 
Bascule Wine Bar
 
Érdekes és tematikus borbárok a világban

Bascule: főnév, berendezés vagy szerkezet (mint felvonóhíd), amiben az egyik vég ellensúlyozva van a másik által, a kétkarú mérleg elvén működve vagy súlyok által. A bascule francia szó maga is kétkarú mérleget jelent. Ez a saját maga szerint is eklektikus borbár pedig filozófiai értelemben használja a híd fogalmát, mint egy eszközt arra, hogy valakit egyik helyről a másikra juttasson. Régi világi boroktól az Újvilági borokig, egyik nemzet étkeitől a másikig vagy akár a tapasztalt tulajdonos sommelier-ek karrierjének emlékezetes pillanatai közötti átjárást biztosítva nyújt energikus élményt. Egy igazi borbár, pont olyan, amilyennek lennie kell. Hangulatos és patinás berendezésével hívogatja a vendégeket privát beszélgetésekre vagy bármilyen alkalomra.

A Bascule Chicago belvárosában található. A bár borkínálata főként a régi világi borokra, Franciaországra és Olaszországra koncentrál, de reprezentálja a világ jelentősebb bortermelő vidékeit is. Az ételek egyszerű, „borbarát” ételek jól elkészítve, főként szezonális alapanyagokból, „áthidalva a rusztikus és a szofisztikált közti hézagot”. A bár választékának harmadik pilonja a koktélok, amik ízűkben a borban fellelhető aromákra koncentrálnak.
 
Bussaco Wine Bar
 
Érdekes és tematikus borbárok a világban
 
A Liszabonban található Jeronimo 8 négycsillagos hotel borbárja a Bussaco Borbár, nem meglepő módon főként a portugál, azon belül is a ritkább borokra koncentrál, de kínálatukban megtalálható minden, mi szem, s szájnak ingere.

Egyszerű, de fenséges ételek, krémes gyümölcslepény, speciális koktélok, portugál pezsgők és a rendkívüli Bussaco bor kóstolható meg a hotel utcaszintjén. A bár nem csak a kulinaritás miatt vonzó, hanem a különleges beltér miatt is, ugyanis „hip-hop vörös” stílusban álmodták meg azt.
 
Double Bubble Pezsgő Bár
 
Érdekes és tematikus borbárok a világban

Otthon vagyunk. Budapest. És majdnem bor, de pezsgő…
 
„A buborékok száma egy palackban közelít a végtelenhez, ahogyan a minőségi pezsgő kedvelői is egyre többen vannak.” Ez inspirálta arra a Double Bubble pezsgőbár ötletgazdáit, hogy a lehető legtöbb pezsgőt mutathassák be a Madách téri exkluzív bárban.
 
Kiváló hely az esti program előtti felpezsdülésre, legyen az bármi is. Zoltán Magos, aki létrehozta a tv-sorozat a TV Paprika gasztronómiai témájú televíziós csatorna,  gondoskodik a kreatív falatokról. De ne feledjük megemlíteni a csinos belső teret sem, ami szintén megér egy hosszúkás pohárral. Mindenhonnan a pezsgő világa köszön vissza; a csillár „buborékokból” van, a falat aranyszínű selyem burkolja, az élményt pedig fényes felületek teszik teljessé, mindezt Budapest bulinegyedétől, a Gozsdutól néhány lépésre, de persze csak, ha egyenesen megyünk.

Természetesen még rengeteg olyan hely van a világban ahová a gasztronómia és a bor szerelmesei ellátagathatnak, Kaliforniától Japánig, Írországtól Fokvárosig. Autentikus helyek végtelen sora várja a kiéhezett vendégeket, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint kitartóan felfedezni őket, egytől-egyig.
Winelovers borok az olvasás mellé