Szent Vencelt ünneplik Tállyán

Borászportál
2012. szeptember 28., 15:42


Borünnep - Hagyományosan idén is megrendezésre kerül szeptember utolsó hétvégéjén a Szent Vencel-napi mulatság. A tállyai pincészetek szeretettel és finom borokkal várják a zarándokokat és a borkedvelőket.
Szent Vencelt ünneplik Tállyán
 
Szombaton a tállyai pincék egész nap várják a vendégeket: lesz borkóstolás, szőlőszüret, Bohemian Betyars- és Machine Gun-koncert a Homoky pincészet udvarán, és a nap végén Sebestyén Márta és a Gryllus-testvérek koncertje a római katolikus templomban.
Szent Vencelről
Mint király személyesen is gondozta a betegeket és a nyomorultakat, és éjszakánként mezítláb járta a templomokat, ahol virrasztani és zsoltározni szokott. Az Oltáriszentség iránti tiszteletét azzal is kifejezte, hogy apródaival ő maga aratta, csépelte és őrölte a búzát, amiből ostyát sütöttek, és szüretelte, préselte és gondozta a bort, ami az oltárokra került. Később emiatt lett a szőlők kedvelt és tisztelt patrónusa.
A vasárnap az egyházi programoké: a hagyományos Szent Vencel-napi búcsú keretében a pincék szőlődíszbe öltöznek, a katolikus templomban pedig ünnepi szentmise várja a zarándokokat.
 
2012. szeptember 29. szombati program az Oroszlános Borvendéglőben:
10:00 – 11:00 Tízórai az Oroszlános Borvendéglőben, klasszikus Oroszlános falatokkal:
- Házi sajtkrém
- Tepertőkrém
- Kacsamáj pástétom házi kenyéren
Kóstolható tételek:
- Szirmay kúria Szőlőbirtok 2 bora
- Szent Benedek Pincészet valamint a
- Víneum Borház 2 – 2 bora kóstolható.
Pincemustra: további 7 tállyai borászat felkeresése 2 – 2 bor kóstolása.
Fakultatív ebéd az Oroszlános Borvendéglőben igény szerint.
Részvétel a Szent Vencel napi koncerteken.
A program ára Miskolcról autóbusszal, tízóraival, borkóstolóval (7 + 3 pincészet), ebéd nélkül: 4.500 Ft/ fő
Szent Vencelt ünneplik Tállyán
Menü:
- Házi Caprese (paradicsom házi lágysajt bazsalikom oliva)
- Konfitált kacsacomb zúza raguval muston párolt káposztával, hagymás burgonyával
- Barackos joghurtos pite aszúkrémmel
- A menü ára: 5.000 Ft/ fő
Szent Vencel napi koncertek
14:00 óra Magyar nóták az Európa Centruma Pinceborozóban
14:00 – 17:00 Élő jazz az Oroszlános Borvendéglőben
16:30 Machine Gun blues trió szórakoztatja a vendégeket a Homoky pincészet udvarán
19:00 Sebestyén Márta és Gryllus Vilmos műsora a római katolikus templomban
20:30 Bohemian Betyars koncert a Homoky pincészet udvarán
A vasárnap az egyházi programoké: a hagyományos Szent Vencel-napi búcsú keretében a pincék szőlődíszbe öltöznek, a katolikus templomban pedig ünnepi szentmise várja a zarándokokat.
A szent mise után zarándok ebéd az Oroszlános Borvendéglőben.
Menü:
- Erdei gombakrémleves sajtropogóssal
- Sertésszűzérmék roston rókagomba mártással, árpagyöngy rizottóval és sült zöldséggel
- Gyümölcsös tejberizs
A menü ára: 3.000 Ft/ fő
2012. szeptember 29. napján Borvacsora a Tokaji Ősz keretében a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok és a Bardon pincészet legszebb boraival.
Menü:
Üdvözlő ital – Tokaji Furmint Pezsgő, brut naturell 2009 – Tokaj Nobilis
Amuse – Bardon Pezsgő - Grillezett zöldség tatár, füstölt harcsa habbal
Tokaji Sárgamuskotály, félszáraz 2011 – Tokaj Nobilis - Kacsamáj – pâté szőlőcsatnival, brióssal
Susogó Furmint, száraz 2011 – Tokaj Nobilis - Cukkinis bulgur felfújt zellermártással
Tokaji PHAIDON Cuvée, édes 2008 – Bardon - Borkrémleves
Barakonyi Furmint, száraz 2011 – Tokaj Nobilis - Roston sült harcsa steak tejszínes szélesmetélttel, rókagombával
„102 éves” Tokaji Furmint, száraz 2009 – Bardon - Füstölt kacsamell zuzaraguval, céklás gerslirizottóval
Tokaji Aszú 5 puttony 2008 – Tokaj Nobilis - Túróhab baracklevesben
Winelovers borok az olvasás mellé