Támogatókat keres a Magyar Borok Útja Rallye

Borászportál
2012. július 23., 14:33


Szponzoráció - A nyár utolsó hétvégéjén, augusztus 24-én ismét elrajtol a Regő Kft. által szervezett Magyar Borok Útja Rallye, melyre még várják a szervezők a támogatók jelentkezését!  A 3 napos rendezvény során extrém hirdetési felületeket kínálnak, melyek a pozitív élményekkel összekapcsolódva biztosan emlékezetesek maradnak!
Támogatókat keres a Magyar Borok Útja Rallye
 
„Támogatóink felmatricázhatják a versenyen résztvevő közel 100 autót -akik az országot bejárva biztosan feltűnést keltenek – a rajt és célkaput, melyet a Műszaki és Közlekedési Múzeum előtt állítunk fel. Szerepelhetnek a versenyzők névkártyáján, melyet 3 napon keresztül a nyakukban hordanak, így a fényképeken is mindenhol szerepelnek, és amit eltesznek emlékbe, mint a Rallye egy kis darabkáját. Ezen kívül természetesen számos emlék készül, mint például 2000 példányszámú műsorfüzet vagy a Rallye összefoglaló DVD-je, melyben hirdetés, interjú, élménybeszámoló formájában is szerepelni lehet” – áll a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményében.
 
Nem maradtak el a versenytől a TV2, az RTL Klub, a Sport TV, az MTV, ATV, a Duna TV, az Echo TV, a Hálózat TV, a Hír TV kamerái sem. A médiák a tavalyi 100 induló párosból álló versenyt filmriportokban és rövid filmekben örökítették meg és sugározták országszerte, összesen több mint hat óra terjedelmű adásban. A 2011. évi rendezvényről különböző médiumokon keresztül több mint 150 hír, tudósítás és interjú jelent meg, többnyire fényképekkel. Szám szerint 73 nyomtatott sajtó, 54 online megjelenés, 31 TV és 3 Rádió interjú, beszámoló. Idéntől lapunk, a Borászportál – Online Bormagazin is stratégiai partnerként kívánja támogatni a futamot.
Az évek során a szórakozni vágyók, borkedvelők, vezérigazgatók mellett neves emberekkel találkozhattak a versenyzők között, mint például Azurák Csaba, B. Tóth László, Besenyei Péter, Csollány Szilveszter,  Dammak Jázmin, Dömsödi Gábor, Bárándy Péter, Fazakas Szabolcs, Freire Szilvia, Gáspár Laci, Győrfi Pál, Hajas László, Horváth Csaba, Kuncze Gábor, Mádi László, Medgyessy Péter, Murányi László, Németh Kristóf, Orodán Sándor, Orosz Barbara, Pantl Péter, Pintér Sándor, Radnai Péter,  Salgó László, Strasser Tibor, Serdült Orsolya, Stumpf István, Szabó Dóra, Szunai Linda, Váci Gergő, Vass Károly, Vass Sándor, Zsidró Tamás, és még sokan mások.
A munkálatokat Ferjáncz Attila, a Rallye sportszakmai igazgatója, magyar autóversenyzés örökös bajnoka, Schmidt Győző, a Rallye társelnöke, a Danubiana Borászati Bt. ügyvezetője, Dr. Komáromi Endre, nyugdíjba vonult rendőrségi ezredes, a Rallye biztonsági főnöke segíti. Fővédnök  dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A Regő Kft. által szervezett három napos boros autós túra jótékony célokat is szolgál. Budapestre visszaérve az  ünnepélyes díjátadó gáláján tombolasorsolást és borárverést tartanak, melynek összegét felajánlják.
Előző évek Rallyeiról készült fényképeket, videókat megtalálja itt: www.regokft.hu.
További információkért keresse fel Regőci Attilát a 06 1/326-05-36-os számon vagy a regokft@regokft.hu e-mail címen.
Winelovers borok az olvasás mellé