Tiffán Ede: A globális felmelegedésnek van pozitív oldala is

Borászportál
2015. augusztus 10., 21:15


Kilencedik generáció a családban, aki szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkozik a Villányi borvidéken, 1991-ben elsőként kapta meg az Év Bortermelője címet és az egyik legfontosabb képviselője a hazai borászatnak. Ő Tiffán Ede, aki sok érdekességet osztott meg velünk a régi szőlőültetvényekről, a villányi fajtákról és az évjáratokról. Tiffán Ede, ha most újrakezdené, akkor is Villányban venne szőlőt.
Tiffán Ede: A globális felmelegedésnek van pozitív oldala is
Forrás: Tiffans.hu
1965-ben kezdett borászattal foglalkozni. Hogyan változott azóta a munka a szőlőben, és a pincében? Melyek azok az új technológiák, eljárások, amelyeket a legfontosabbnak tart?
 
A hatvanas években még rengeteg munkafolyamat volt, amely kézimunkát igényelt. A pincében fa és betonkádak voltak az erjesztésre, ekkor még nem jelentek meg a hűtött falú acéltartályok. 1967-ben, amikor útjára indítottam a saját borászatomat, akkor még a kis pincészetekben a bor mozgatását, szivattyúzását is kézzel kellett megoldani. Ebben az időben nyíltak ki a szőlősorok, ami azt jelentette, hogy a 1,2-1,5 méteres sortávolságok 2,4-3 méter szélesek lettek. Erre azért volt szükség, mert a szőlőben elkezdődött a gépesítés.
 
A rendszerváltás után megváltozott a termelési cél, már nem a mennyiség lett a fontos, hanem a minőség. Bár Villányban az utóbbi is mindig fontos volt, ám a kilencvenes évek második felében szigorú terméskorlátozás kezdődött.
 
Tiffán Ede: A globális felmelegedésnek van pozitív oldala is
Tiffán Ede
 
Portugieser, kadarka, kékfrankos, pinot noir, merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon - széles fajtaválasztékkal dolgoznak, annak ellenére, hogy többször kinyilatkoztatta, Villányban a cabernet franca legfontosabb. Mi a szerepe a többi fajtának?
 
Villányban ezek a fajták hagyománnyal bírnak, például a kadarka a XVI., a portugieser a XVIII. és a kékfrankos a XIX. században honosodott meg. Majd a filoxéravészt követő szőlőrekonstrukciók során az uradalmi területeken az ajánlott fajták a franciák voltak, elsősorban Bordeaux-iak. A cabernet franc lett a borvidék vezérfajtája, amelyet már a hatvanas években is telepítettek. A választás azért erre a szőlőfajtára esett, mert a többi borvidéken a házasításokba kerül bele, de fajtatisztán kevéssé tud olyan jól érvényesülni, mint Villányban.
 
Tiffán Ede: A globális felmelegedésnek van pozitív oldala is
 
"A bor sorsa a szőlőben dől el" - szokta mondani. A nehéz évjáratok után mit ígér 2015?
 
A tavalyi év is veszteségmentes volt a pincészetnél. A borok nem olyan koncentráltak, lágyabbak, de zamatosak. Most 10-14 nappal előrébb van a szőlő vegetációja. Ilyenkor még csak az oportón szoktak megjelenni a kék bogyók, de jelenleg minden vörösborszőlőben, a késői fajtáknál is színesednek a fürtök. De ahogyan szokták mondani, még sokszor kint kell aludnia a szőlőnek.
Melyik volt a legemlékezetesebb évjárat eddig a pályafutása során? Esetleg vannak még belőle borok mutatóba?
 
Több jó évjárat is volt, a régi időkből például 1979, 1983 és 1986. Az újabbak közül 1995, 1999, 2000, 2003, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012 és 2013. Megfigyelhető, hogy míg régebben öt évente volt egy-két nagy évjárat, addig az elmúlt évtizedben sorozatosan. A bortermelés északi határán van Magyarország, így kedvező a plusz hőösszeg, napfény a nagy vörösborok elkészítéséhez. Ez a globális felmelegedésnek a pozitív oldala a mi részünkről.
 
Tiffán Ede: A globális felmelegedésnek van pozitív oldala is
A 2008-as évjáratú Elysium címkéje (Forrás: Tiffans.hu)
 
Sok nemzetközi és hazai díjat is nyertek már a borai. Melyik elismerésekre a legbüszkébb?
 
Az egyik ilyen, amikor 2006-ban a Mondial du Pinot Noir versenyen a 2000-es évjáratú pinot noirunk aranyérmet kapott, ami a megmérettetés történelme során az eddigi egyetlen ilyen magas díjban részesülő magyar bor. A másik nagy büszkeségem a tavalyi, 2014-es Challange International du Vin versenyen a 2008-as Eysium Villányi Merlot borunk szerzett szintén aranyérmet.
 
Ha nem Villányban lennének szőlőterületei, akkor melyik borvidéket választaná a világban?
 
Ha nem Villányban lenne szőlőm, akkor Villányban vennék területeket. De a másik válaszom Bugundia, mert a karcsúbb, könnyedebb, ivósabb borokat kedvelem. A pinot noir szenzációs tud lenni, komoly beltartalommal bír, bár a világos színéből ezt nem sejtenénk.
 
Tiffán Ede borait megvásárolhatod a Veritas Borkereskedésekben, illetve könnyedén megrendelheted a webshopról is.
 
Winelovers borok az olvasás mellé