Borforraló pillanatok

Nagy Zita
2010. december 21., 13:36


Nekem a forralt bor témáról évről évre egy kedves kis történet jut eszembe, ami anno még könnyeket is csalt a szemembe, de nem sírás, hanem megállíthatatlan nevetés formájában, na jó, nevezzük inkább egyszerűen csak nyerítésnek… azóta kicsit csillapodott bennem az élmény, így már „csak” rázkódó, elfojtott befelé kuncogás következik be, ha eszembe jut ez a pár évvel ezelőtti, akkori kolléganőmmel és egyben mostani barátnőmmel, Hanival megesett történet.
Borforraló pillanatok
 
Kezdjük ott, hogy amikor „boros” pályára tévedtem, baráti köröm azonnal közölte, tőlem kérnek majd tanácsokat borok ügyében. Volt, aki élt is ezzel, és volt, aki sajnos csak későn. Ő volt Hani.
Szóval egy szép téli napon, amikor a jégvirágok csikordulva fordították arcukat a napba az ablaktáblákon, a vastag hó ropogva szikrázott a napsütésben, valahogy az iroda év végi őrületében, a csörgetőző-kergetőző telefonok zajában szóba kerültek a forralt borok. Persze mindenki saját kis titkos favoritját, receptjét próbálta megosztani a másikkal, és mivel az már nem volt számunkra újdonság, hogy milyen összetevőkkel lehet megbolondítani egy ilyen fűszeres csodát, így inkább az után érdeklődtünk egymástól ki, milyen borból készítette el a forró lélekmelegítőt (mert a forró ital a testünket nem melegíti fel, lelassítja ugyanis vérkeringésünket, és miközben úgy érezzük, testünk hőmérséklete növekszik, valójában épp az ellenkezője történik).
Szóval amikor Hanira került a sor, ártatlan hatalmas kék szemekkel kiejtette a bor nevét, melyet itt most csak azért nem osztok meg az olvasókkal, mert ha készítőjének fülébe jutna, hogy az amúgy 7.000 Ft körüli kategóriába tartozó, évjáratos borával mi történt  - azaz lábosba öntve mézzel, cukorral kevergették, onnan is kivették, majd bögrébe tették, onnan is kivették, és szinte már csak kerék alá nem tették - szóval valószínűleg kiverné a hideg veríték.
Ahogy engem is akkor, de az első döbbenet után jött a hangos hahotázás, talán kínunkban, talán idegességünkben, nem tudni, de egyszerűen csak így, „karinthysan” kifejezve: röhögni kezdtünk. Aztán a kérdésemre, hogy „de könyörgöm, miért pont abból?”, Hani ismét ártatlanul csak annyit válaszolt:
„Ez volt otthon…”
Hogy hasonló hibákba ne essünk, próbáljunk tehát utánanézni, mit is rejt az a palack, amelynek tartalmát bőszen borítjuk bele egy mozdulattal a lábasba! Csúcsbort semmiképpen ne használjuk, de a ló túlsó felét is hagyjuk békén! A forralt borokkal kapcsolatban leginkább két súlyos tévhit él, az első az, hogy bármilyen hogyismondjamcsak lőre jó erre a célra, tehát nyugodtan pakolhatjuk a multinál a tili-tolikba az alsó polcos PET palackos „borokat” párszázért, és forralhatjuk őket ész nélkül, jól agyoncukrozva.
A cukor nagy mennyiségben valóban sok dolgot elfed, de ha tényleg ízletes forralt bort akarunk főzőcskézni, ne ezt a megoldást válasszuk. Mint ahogyan ételbe sem teszünk „rossz” bort, úgy a forralt bort is emberi fogyasztásra szánjuk, ez a tény pedig eleve kizárja, hogy válogatás nélkül bármit beleöntsünk.
A másik tévhit,
hogy forralt bort
csak vörös borból lehet készíteni.
Ez nem így van, hiszen a fehér bor is bírja a fűszereket, sőt, egy-egy fajta maga is fűszeres ízvilágú, vagy eleve rendelkezik citrusos jegyekkel, ami ugye forralt bornál megint csak nem hátrány. Szóval itt is – mint az élet minden területén – az arany középutat keressük, azaz jó minőségű, harmonikus borokat próbáljunk meg forralt bor készítéséhez felkutatni, ahol azért az alkohol is a helyén van (egy része főzéskor úgyis óhatatlanul eltávozik), és a savak sem marják le a fogzománcunkat. Tökéletes választás lehet árban és minőségben akár egy kisebb szőlőhegyi pince kínálata is, ahol korrekt borokat állítanak elő... persze nem csúcsborokat (na tessék: emlékektől befelé kuncogás megint). 
 
És akkor jöhet az elkerülhetetlen, vagyis a forralt bor receptek. Nem is komplett recepteket szeretnék most itt közzétenni, hiszen az „alap” úgyis az, hogy a bort beleöntjük egy lábasba. Én a vízforralót ugyanis forralás céljára nem használnám, bár tény, hogy egyre több helyen találkozom ezzel az eljárással, vagyis vízforralóban pár pillanat alatt felforralják a bort, ráöntik valamilyen kész mézeskalács fűszerkeverékre, belekevernek némi cukrot, és máris tálalják.
Az eredmény? Borzalmas, hiszen a fűszereknek nincs ideje átjárni a bort, a gyorsforralónak „köszönhetően” a lassú főzés előnye, vagyis az ízek összeérése kizárt. Szóval a forralt bor alapreceptje az, hogy egy lábasban szépen lassan főzzük a bort (nem szabad forralni, mivel 80 fok felett elveszítjük az alkoholtartalmat), miközben mindenféle finomsággal ízesítjük. Az ördög jelen esetben is a részletekben lakozik, vagyis abban, hogy melyek is legyenek ezek a finomságok?
Általában mindenkinek van bevált, jól működő forralt bor receptje, de mindenki belevisz valami egyedit, valami turpisságot is. Az alap fűszerek és összetevők – a boron kívül természetesen - a következők:
édesítésre
  • cukor (ezen belül nád- vagy barnacukor is lehet),
  • méz (a különböző ízvilágú mézekkel érdemes kísérletezni, nem kell beleragadni a Maci-mézbe),
  • „cukormenteseknek” esetleg agavé- vagy stevia szirup.
Ízesítésre - hiszen ez a forralt bor lelke:
  • fahéj,
  • szegfűszeg,
  • citrom - illetve narancshéj,
  • vanília,
  • bors,
  • chili,
  • pici só (!),
  • mozsárban frissen összetört szegfűbors,
  • kardamommag jöhet szóba - ahogy mondani szokás, ízlés szerint.
Aki „nagyüzemben” gyártja télen a forralt bort, mert hát sokat tartózkodik a szabadban, főállásban hóembert épít, téli sportokat űz, fát vág, kutyaszánt vezet, vagy esetleg ő maga a Télapó, stb., annak érdemes a fenti fűszerekből akár egy fűszerkeveréket is előállítani, hogy ne külön üvegcsékből, vagy éppen a félbetépett fűszeres tasakokból kelljen adagolni (amit ugyebár soha nem sikerül normálisan felbontani, ezért „orrán-száján” ömlik ki a tartalma), hanem megfelelő arányban egy mozdulattal a borhoz adható.  
És mivel lehet még
cifrázni a dolgokat?
  • Nos, egyesek szerint tealevelek hozzáadásával (mivel a teák tárháza is végtelen),
  • gyümölcslevek (pl. szőlő- vagy almalé) hozzáadásával,
  • egy kis rum, pálinka, vagy egyéb alkoholos ital belekeverésével,
  • aszalt gyümölcsökkel (alma, szilva, füge, datolya, meggy) dúsítva,
  • tálalásban pedig alma- vagy különböző citrusos gyümölcskarikákkal.
Csak halkan jegyzem meg azonban, hogy szerintem a kevesebb néha több, én inkább a klasszikus forralt bort kedvelem, ami nincs túlbonyolítva.
Amit a magam részéről azonban semmiképpen nem ajánlok, az a vizezés, vagyis hagyjuk csak meg a bort – ha már tényleg hibátlan, ízletes bort használunk – a maga csendes magányában, ne zavarjuk holmi vízcsobogással.
Finom és ötletes dologgal találkoztam a káptalantóti ökopiacon is, ahová általában autóval érkeznek a vásárlók, illetve ahol sok a hidegtől piros orrú lurkó is, tehát ahol forralt borozás szinte kizárt. Forró almalé kapható, ami nagy ötlet, hiszen kis fahéjjal és mézzel megbolondítva és
forrásig felmelegítve
az alma- vagy szőlőlé is
fantasztikusan finom téli itóka!
Ha meg kicsit mégis meghűltünk, itt van egy, a magyar népi konyha által ajánlott gyógyító forralt bor, amelybe bizony egy teáskanál darált erős paprika (közismert nevén erős Pista), vagy egy félbevágott cseresznyepaprika is kerül (zsebkendő nélkül azért ne próbáljuk ki)!
És ha valami fura dolog folytán ráunnánk a forralt borra, ott van a többi téli alkoholos ital is, azaz a látványnak sem utolsó, piromániásoknak meg kimondottan ajánlott „gyújtogatós” krampampuli, vagy a fáma szerint a tengerészek által a hosszú hajóutak miatt rumozott, és így „tartósított” ivóvíz nyomán keletkezett grog, nem beszélve a különböző tejes, tejszínes, kávés, kakaós italról sem. Fő a nyitottság, a kísérletező kedv, a bátorság, és a kreatív energiák mozgósítása, a forró téli élmény mindenképpen garantált!
Fotók forrása: Picasa - Kiscsavolyi SzSE, zaza, Müller Éva