Húsvét előtt lehet olcsóbb a sonka

Borászportál - MTI
2015. január 05., 20:08


Az egész sertés termékpályára kiterjesztené az 5%-os áfát a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Egy ilyen döntéssel az élő és a fél sertés után akár a kolbász és a sonka ára is csökkenhetne.
Húsvét előtt lehet olcsóbb a sonka
Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei: több mint 200 ezerrel emelkedett az állatlétszám egy év alatt, és a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya is az ágazatban - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára.
Menczel Lászlóné felidézte: Magyarországon az elmúlt évtizedben egyensúlytalanság alakult ki a mezőgazdaságban az állattenyésztés és a növénytermesztés között. Az állattenyésztés aránya a korábbi 50-ről 30 százalékra csökkent. A visszaesés a sertéságazatban is érzékelhető volt, az állomány 10 év alatt 5 millióról 3 millió alá csökkent. 
Emiatt a magyar sertéságazat korábbi nettó exportőri helyzete megfordult, és jelentős import áramlott az országba élőállat és hús formájában is. A behozatal évente átlagosan 2,0-2,5 millió élőállattal volt egyenértékű, ezért lépéseket kellett tenni a magyarországi sertésállomány növelésére - hangsúlyozta. 
A kormány 2012-ben meghirdette a sertésstratégiát, ami a belföldi sertésállomány csökkenésének megállításán túl a sertéslétszám megkétszerezését - 6 millióra emelését - célozza belátható időn belül. A sertésstratégia megvalósításának első látványos lépése volt, hogy 2014. január 1-jén az élő és félsertés általános forgalmi adóját 5 százalékra csökkentették. 
Menczel Lászlóné rámutatott: az állatállomány növelését célzó intézkedések csak akkor reálisak, ha biztos piaci háttér áll mögötte. A magyar húsipar a legnagyobb piacvesztést belföldön szenvedte el. Ezért ennek visszaszerzése a legfontosabb feladat a magyar húsipar számára, ami az olcsó importkínálattal szembeni eredményes versenyhelyzet megteremtését jelenti. 
Magyarországon az ágazati szereplők versenyképességét nemcsak meg kell tartani, hanem érzékelhetően növelni is kell - jelentette ki Menczel Lászlóné. Ennek egyik legfontosabb eszköze lenne szerinte az 5 százalékos  áfa kiterjesztése az egész termékpályára a fogyasztókig. Ezzel nemcsak az import növelésének lehetne gátat szabni, hanem megkezdődhetne az ágazati tevékenység további fehérítése, a legális piaci szereplők segítése. 
A sertésstratégia nemcsak az állomány mennyiségi növelését foglalja magába, hanem azt összeköti a minőségi elvárások kiterjesztésével, fokozásával is. Ennek szellemében a szaktárca 2013 őszén döntött a Kiváló Minőségű Sertéshús védjegy és terméktanúsítási rendszer létrehozásáról. A védjegy bevezetése azt szolgálja, hogy a tisztességes piaci verseny fenntartása mellett a kiváló minőségű sertéshús, illetve az abból készült termékek előállítóinak pozitív megkülönböztetésével hívja fel a bel- és külföldi fogyasztók figyelmét a magyar specialitásokra, növelve a magyar sertéshús fogyasztását.
Winelovers borok az olvasás mellé