Az irodalomtörténészek kedvenc témája Petőfivel kapcsolatban, hogy vajon csak „megénekelte” a bor szeretetét és dicséretét, vagy valóban nagy mennyiségben is fogyasztotta-e a bort. Sokak szerint csak a költeményeiben volt igazán borissza.

 

 

A költő, utazásai során számos nyomot hagyott maga után, amelyekből a kor vendéglátási szokásaira, és Petőfi ezekkel kapcsolatos véleményére lehet következtetni. Ezekben az írásaiban, leveleiben sokszor igen kritikus – ez Barta László, a Törzsasztal.com-on olvasható gyűjtéséből is kitűnik.

Petőfi szerette az akkoriban nagyon divatos, ma „magyarosnak” nevezett ételeket, így a rostélyost, a gulyást és a túrós csuszát. Néhány korabeli feljegyzés szerint előfordult, hogy még reggelire is gulyást főzetett, szerette aludttejet és a paprikás csirkét.

 

Egy 1847-ben kelt írásában a következő olvasható: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.”

 

 

Ha máshonnan nem, bordalaiból következtethetünk – félretéve, hogy csupán szimbolikus szerepe van-e bennük a bornak – a költő kedvenc italainak egyikére. Tokaj-Hegyalján járva ezt írta: „E városban, e-hegyeken laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint-e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”