A Brewie a világ első teljesen automata sörfőzőgépe

Borászportál
2017. április 09., 18:27


Immár egy gombnyomással készülhetnek a kézműves sörök. A Brewie sajátossága abban rejlik, hogy egy lépést sem hagy ki a tradicionális sörfőzés mozzanatai közül. A művelet bárhonnan nyomon követhető, okostelefonon, tableten vagy számítógépen, egy alkalmazáson keresztül.
A Brewie a világ első teljesen automata sörfőzőgépe
A magyar startup már elindította az amerikai exportot, az első 250 gépet tartalmazó szállítmány értéke 150 millió forint. A társaság a magyar technológiai ipar kiemelkedő szereplői között már megjelent az idei hannoveri CeBIT-en. A projekt nemzetközi felfuttatását segítő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közleménye idézi Oláh Zsanettet, az MNKH vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a kereskedőház Innotrade Programja több mint százezer dolláros megrendeléshez segítette a céget. 

A Brewie csapata 2014 év elején alakult, és a közép-kelet-európai térség eddigi legsikeresebb közösségi finanszírozási kampányait tudhatja magáénak, hiszen 720 ezer dollár, vagyis közel 210 millió forint értékben gyűjtöttek forrást az interneten a sorozatgyártás megindításához. A sorozatgyártás novemberben indult meg, 20 literes kapacitású gépeik Tajvanon készülnek és termékeik 98 százalékát külföldön értékesítik.
 
Hogyan működik a Brewie?
 
A hagyományos sörfőzés bonyolult folyamatának automatizálásához számos újítást kellett megvalósítani. Az egyik ilyen a Brewie saját tervezésű, szabadalmaztatott szelepe, amely kiküszöböli a korszerű szelepek összes hátrányát:
 
könnyen fertőtleníthető, kis súlyú, gyártási költsége alacsony, és fokozatmentesen állítható.
 
Az ehhez fejlesztett elektronika segítségével nagy pontossággal kontrollálható a sörfőzési folyamat minden lépése. A másik újítás a pumpákban rejlik, amelyeket a gyártó kifejezetten a Brewie számára fejlesztett ki a nagy cukortartalmú forró sörlé mozgatásához.
 
 
A gép külső kialakítása is egyedi megoldásokkal rendelkezik: a rozsdamentes acélból készült tartályokat ultrahangos passziválással előállított króm-oxid bevonattal látják el, mely biztosítja a termék könnyű tisztíthatóságát és sterilitását. Emellett a Brewie-t precíziós hőmérőkkel szerelték fel, és a főzőlapokat csúszómód-algoritmussal szabályozzák, ezért a sörfőzés történelmében példátlan pontossággal lehet a cefre hőmérsékletét beállítani. A fejlesztések során külön figyelmet fordítottak a felhasználóbarát felület kialakítására is: a beágyazott Linux-alapú érintőképernyős vezérlőpanel kényelmes kezelést biztosít.
 
 
A gépet amatőrök is használhatják, akik ezzel a géppel léphetnek be az otthoni sörfőzés világába. Úgy főzhetnek, mint a gyakorlottak, a kézműves sörfőzdét üzemeltetők, hiszen a már kész és letölthető receptek mellett szabadon is kísérletezhetnek a sörfőzéssel. A Brewie Social Platformon lehetőség nyílik a receptek és a tapasztalatok megosztására is – így a felhasználók könnyedén kapcsolatba léphetnek egymással.
A Brewie célja, hogy bárkiből könnyedén sörfőző mester váljon, és saját otthonában készíthesse el kedvenc sörét. 
MTI/GyártásTrend
Winelovers borok az olvasás mellé