A pezsgő mítosz

Németh Richárd
2013. december 19., 17:52


Gondolatok - A magyar társadalom úgy rendezkedett be, hogy pezsgőről hallani sem akar a karácsony, a szilveszter meg a születésnapok kivételével. Lehet, hogy egy-egy lakásavatáskor, előléptetéskor még pukkan valami buborékos holmi, de ezek többnyire nem évente előforduló események. Miért nem iszunk pezsgőt a hétköznapokban? Drága? Flancos? Igazából nem is szeretjük? Vagy csak nem értjük?
A pezsgő mítosz
 
A pezsgő mítosz
Palackos erjesztésű, "kék címkés" Hungaria - további infó a képre kattintva! (X)
Elég visszás pont decemberben, pont a karácsony és a szilveszter előidőszakában arról papolni, hogy miért nem iszunk pezsgőt ezen a két ünnepen túl, a hétköznapokban. Úri becsületszavunkra, szerkesztőségünk minden tagja tisztességes pezsgőfogyasztó egész évben, maga a téma azonban, be kell ismerjük, minket is ez idő tájt foglalkoztat a leginkább írásban. Bár mindennapjait a champagne-ok bűvöletében élő kolléganőnk, Fütő Bea azért igyekszik a buborékos világ rezdüléseit időről időre közreadni rovatában, a Nagy durranásban, de havi néhány cikknél megáll ez a történet is. A pezsgő egy meglehetősen marginális téma a bor és a gasztronómia világában. Legalábbis Magyarországon.
A miértekre minden évben íródik egy-egy cikk néhány jó vagy közepesen jó válasszal, olyan korrekt munkát azonban, amely az egész magyar pezsgőfogyasztási kultúrán kívánna fiziognómiát végrehajtani, szóval ábrázolni egyszersmind megérteni / megértetni, sajnos nem találunk. Pedig a dolog kassneri egyszerűsége éppen abban áll, hogy az egésznek nem történeti keletkezését kell szemlélni, hanem arcába kell nézni és két szeméből az értelmet kilovasni. Magyar pezsgőfogyasztási kultúra nincs. Nem azt mondjuk, hogy nem fejlődhetett volna ki, hanem hogy hibernálódott és egy következő lépésben regresszió áldozatává vált. Nem azt mondjuk, hogy mifelénk nincsen múltja a pezsgőnek, mert van egy ’882-es alapítású Törleynk, van egy ’886-os alapítású, reimsi génekből felépülő Louis François-üzemünk, melyek kétségtelenül többé lettek fúziójuk után. Nem azt mondjuk, hogy nincsenek események, amelyek a pezsgőt, mint az italok egy speciális kategóriáját megjelenítenék, mert van Pezsgővilág, van Pécsi Pezsgő Borfesztivál, van Budafoki Bor- és Pezsgőfesztivál. Nem azt mondjuk, hogy nincsen magasan kvalifikált pezsgőtollnokunk, aki előtt a kalapját Champagne is lekapná, s lesütött tekintettel gyűrögetné azt izzadt tenyerében, mert van egy Márkus Györgyünk. Nem azt mondjuk, hogy nincsen mindennapi fogyasztásra szánt, egyszerű, közérthető, élvezeti értékeket nem nélkülöző, árát tekintve könnyen hozzáférhető méthode transvasée-nk, mert van egy Hungariánk, (ma már) Irsai Olivérből is. Nem azt mondjuk, hogy Törley nem született újjá, mert van egy Szentesi Józsefünk. S végezetül nem azt mondjuk, hogy nincs megfelelő klimatikus és geológiai adottságú, szorosabban: megfelelő terroir-potenciállal rendelkező, a pezsgőkészítésre minden szempontból alkalmas termőterületünk, mert Budapest Szőlőskertje, Etyek az aranykor küszöbén áll.
A pezsgő mítosz
A Hungária palackban erjesztett Irsai Olivér pezsgője - további infó a képre kattintva! (X)
Azt mondjuk, nincs e téren egy következetes demisztifikációs törekvés sem a borászok, sem a borszakírók, sem a központi bormarketing részéről. Demisztifikálni annyi, mint: a lényegtelent a lényegesről leválasztani. Azt mondjuk, szoksávilágunkban nincs a pezsgőnek primordiális helye. Vagyis azt mondjuk, téves minden olyan törekvés, amelyik kivált ilyenkor, karácsony és szilveszter tájékán a pezsgőt eredeti helyére kívánja visszaállítani, mert a pezsgőnek nincs is eredeti helye. Legalábbis Magyarországon. És ha volt is, vivő közege regresszió áldozatává esett, míg maga a voltaképpeni bölcső láthtatalanná nem vált. Születésének körülményeit ismerjük, fentebb meg is hivatkoztuk, nota bene, bölcsőjéről, amelyben a magyar pezsgő kisdedként fejlődött, s ahonnan a világba – serdülésre készen állva – kiléphetett volna, nem ismerjük. Van az az erőfesztés, bizonyára, amelyik ezt mégis felderíthetné, s a transzparencia igényét kielégíthetné, de meglehet, értelmesebb volna magát az igényt kicserélni. Értelmesebb volna egy ekkora erőfeszítést a demisztifikációra fordítani.
A pezsgő mítosszá vált. Az átlag magyar ember azt látja, hogy ezt az italt nem isszák csak színházi előadások szünetében, eljegyzések után, keresztelőket követően, utcanévtáblák leleplezésekor, születésnapok, előléptetések alkalmával és karácsonykor és szilveszterkor. Ezek közül egyedül az utóbbi eset az, amikor a pezsgő – bár csak részlegesen – köznapivá tud válni, mert december 31-én nem ritka, hogy az átlag magyar már egész nap ezt issza. Éppen ezért azonban ez a köznapiság közönségességbe csap át, mert a pezsgőből az az ital lesz, ami január első napjának hajnalára egy konfettik és színes szerpentínek fedte tudathasadásos állapotot idéz elő – és másfél-két napnyi fájdalmas rendszer-helyreállítást.
A pezsgő mítosz
fotó: Gyöngy Péter
A pezsgő az átlag magyar ember számára szenzációvá vált. Szenzációra pedig nem futja minden nap, minden héten, de még minden hónapban sem. A karcsú és magas flőte, a felszín felé törő perlage képét magyarázó ikonográfia csupán az előkelőségre hívja fel a figyelmet. De ez pont olyan demagógia, mint amivel az édes borok vonatkozásában találkozunk. Elhittük, hogy pezsgőt (és édes bort) csak a kivételes pillanatokban ihatunk, elhittük, hogy annak napi, heti, havi szintű fogyasztása a gazdagok privilégiuma. Elhittük, hogy csak a születésnap, a karácsony, a szilveszter és az utcanévtáblák leleplezése lehet különleges pillanat. Elhittük, hogy csórók vagyunk és nem futja rá. A hit pedig különösen veszélyes, mert minden esetben mágikus aktus; realizál, létrehoz. E tévhit pedig elfedi szemünk elől azt az egyszerű tényt, hogy a hétköznapi pillanatokban is lehet pezsgőt inni. Reggelire is, ebédre is. Meló után is, a fürdőkádban való ücsörgés közben is. Azt hisszük, hogy a pezsgőt csak osztrigával együtt illik fogyasztani, ha már eszünk mellé. Miközben egy sonkás melegszendvics vagy egy tányér pirított tarhonyával körített csirkepörkölt mellett egy palack buborékos rozé hibátlanul meg tud férni.
Nem csak a pezsgőt kell visszahódítanunk a köznap számára a személytelen előkelőség dominiumából, de gyakorolnunk kell azt a mágikus aktust is, amely során a köznapjainkat különlegessé, máshoz nem foghatóvá, ünnepivé és megismételhetetlenné tesszük. Demisztifikálni annyi, mint: a lényegtelent a lényegesről leválasztani. Annyi, mint: a dolgokat eredeti helyükre visszaállítani, s ha nincs nekik – mert nem alakult ki sem a köznapokban, se tágabban a gasztronómiában –, hát ne képzeljük, hogy nem tudjuk azt realizálni, létrehozni. Csak kezdjük a középen, s bontsunk ki egy palack pezsgőt már most, bármit is csináljunk èppen!
 
Winelovers borok az olvasás mellé