Hazai pezsgő körkép - felfelé szállnak a buborékok?

Fütő Bea
2012. december 18., 14:02


Pezsgőteszt - A Borászportál idei pezsgő körképét ugyanaz inspirálta, mint tavaly. A kíváncsiság, hogy egymás mellé tegyük a méthode traditonelle pezsgők gyártásában már nagyobb tapasztalattal és mennyiségekkel dolgozó márkákat és azoknak a vállalkozó kedvű borászoknak a tételeit is, akik szintén voltak annyira kíváncsiak, hogy nemrég erre a kihívásokkal teli útra léptek. De a kíváncsiságot az összeállítással azokban a fogyasztókban is szeretnénk felkelteni, akik legalább egyszer egy évben szívesen kirándulnának a tankpezsgők vagy a méltán népszerű Hungaria pezsgő kategóriája fölé.
Hazai pezsgő körkép - felfelé szállnak a buborékok?
 
A felhozatal a Borászportál pezsgő tesztjén mind szőlőfajtákban, mind borvidékekben színes volt, de természetesen az alap tézis, amely szerint inkább a hűvösebb klíma és ásványos talaj áll jól a pezsgő alapboroknak, itthon is beigazolódik. Ahogyan az is, hogy a pezsgő esetében a végeredmény nem csak az (évjárat és termőhely sajátos jegyeit is magán viselő) alapboron, de a borász elkötelezettségén is múlik. És a kitartó munkán. Mert ha azt mondjuk, hogy a pezsgő az ünnepek itala, akkor a magas minőség alapkövetelmény. Amikor pedig külföldről választunk palackos erjesztésű pezsgőt (legyen az cava, crémant, esetleg champagne), akkor a tapasztalatgyűjtésbe fektetett évtizedek – gyakran évszázadok – jelentik a minőség egyik legfontosabb pillérét. Ezért mindig örömmel hallgatom azokat a hazai borászokat, akik a pezsgőkészítésben érzik a még előttük álló éveknek a súlyát és felismerték, hogy hosszú távon kell gondolkozniuk.
 
Ebbe a kontextusba helyezve rendben van, hogy a teszten kóstolt tételek között volt több átlagos és volt több olyan is, amely épphogy elérte a jó bor értékelést (100 pontos rendszerben a 80 ponttól). Mindazokkal a tételekkel, amelyek ezt a szintet már megugrották – vagy néhány plussz pontot is kiérdemeltek – lassan lehet majd a nagyon jó borok felé is közelíteni (85 pont felé merészkedni). És bíztatásul; ezekre is felfedezhettünk a teszten néhány szép példát.
Hazai pezsgő körkép - felfelé szállnak a buborékok?
Balról jobbra: Székely István, Tábor István, Garamvári Judit, Csizmadia Miklós, Fűtő Bea
Kóstolási jegyzet – a teljesség igénye nélkül
Rosék /alfabetikus sorrenben/
Szentesi Pinot Noir, 2010
Sok és gyorsan száguldó buborék, ami habként hosszan tart a tetején, kóstoláskor viszont szépen besimul. Komplex illat, mint egy vörösbornál; fűszeresség, meggy, csipkebogyó, eperdzsem. Az édesfűszerek visszatérnek kóstoláskor is a sok-sok gyümölcs, grapefruit mellett. Nagyon friss tétel élénk savakkal, jó szerkezettel. – III. helyezett
Törley ’130 éve’ Brut Nature Rosé
Halvány, lazac színű pezsgő egyenes oszlopokba rendeződő buborékokkal, amelyek szájban is finom érzetet adnak (korábban a Budai Borfesztiválon kóstolt palack még ziláltnak tűnt ezen a téren). A pirosbogyós gyümölcsökhöz, grapefruithoz pici porosság és vanília társul. Örülnék, ha tovább tartana, de az összhatással így is jó benyomást tesz, abszolút friss, hűvös karakter. Vigyázat, limited edition!– I. helyezett
Vincent Evolution Rosé 2007, extra dry
Tetszetős pink árnyalat és szép habzás nagyon apró buborékokkal. Eper és finom földesség mellett pici csípősség színesíti. Kóstoláskor kerek buborékok és határozottan érett, édes vonal, amit olyan sokan kedvelnek. Kiegyensúlyozott, jól elkészített tétel, ha írnánk ’randipezsgő’ ajánlót, abban első helyen szerepelne. – II. helyezett
Hazai pezsgő körkép - felfelé szállnak a buborékok?
Pezsgők, leplezetlenül
Fehérek /alfabetikus sorrendben/
Kreinbacher Száraz Fehér, 2008, brut
Mély arany szín, oszlopokban lassan felfelé törő buborékokkal, amelyek szájban teljesen elolvadnak. Ízben és illatában ananász, még több déli gyümölcs, reszelt alma. Egy somlói furmint savai és teste mutatkoznak be a pezsgő műfajban, amelyben a magasabb alkohol szokatlan ugyan, de itt a tétel egyedisége a döntő. – I. helyezett
Szent Tamás Kishegy, 2009
Sötétebb arany szín, nagyon apró buborékok szép útvonallal. Komplex illat, sorolom az almát-barackot, brióst és mézet, de még banánt is. Az érett, élesztős jegyek kóstoláskor is visszaköszönnek a várva várt ásványossággal, bár az utóízt a keserűmandula árnyalja. Könnyed karakter, hasítanak a savak – épp mint egy száraz tokaji furmint. Jó egyensúly, jó minőség. – II. helyezett
Hazai pezsgő körkép - felfelé szállnak a buborékok?
Szeremley Pezsgő, 2010
Arany szín narancsos árnyalattal, illatban egy tortával, ami a süteményből, a vaníliás krémből és a gyümölcsöből áll. Narancshéj, grapefruit és Badacsony ásványossága díszíti, de kevesebb szénsavval, viszont hosszabban még élvezetesebb lenne.
Polgár Pearl Crémant Blanc, 2010
Csillogó arany pezsgő szépen spirálba rendeződő buborékokkal. Almás, gyógynövényes illat, mellette ásványosság, vaj és virágméz. Kóstoláskor a só visszatér, hozzá élesztősség, pörkölt jegyek társulnak. Egyedi tétel, de nem az eleganciája miatt szeretjük.
Taschner Chardonnay, 2008
Arany szín közepesnél kisebb buborékokkal. Elsőre határozott élesztős, pörkölt, füstös jegyek, később barack, ananász és méz, ízben ásványosság is megjelenik. A fajsúlyosabb vonalat képviseli, hozzá tobzódik buborékokban. Szép példa Sopronból.
Vincent Blanc Fleur, 2007
Halvány szín, lassabb buborékok. Finom, visszafogott alma és egres illat. Könnyed, friss tétel sok citrussal és zöldalmával, érintésnyi sóssággal – mindez egyensúlyban és elegáns stílusban. A buborékok lehetnének még finomabbak, a bor lehetne még hosszabb, de az összhatás így is kiemeli a sorból. – III. helyezett
Winelovers borok az olvasás mellé