Királyleányka – Egy igazi nő a szőlőfajták között

Nagy Zita szövegésfotó
2010. március 17., 13:43


Az erdélyi eredetű hagyományos magyar fehér borszőlőfajta – bár termesztése során megkülönböztetett figyelmet igényel – igencsak meghálálja, ha jó kezekbe kerül. Sok törődést kíván, de hízelgő virágillatával, szép zamataival, egyediségével sokak számára kedves bort eredményez. Házasításokban is szépen teljesít, különösen az illatos fajták számára ideális társ.
Királyleányka – Egy igazi nő a szőlőfajták között
 
A Királyleánykáról sokakban él az a tévhit, miszerint bora a női ízléshez áll közelebb. De talán inkább maga a fajta az, amely kissé „nőies” adottságokkal rendelkezik, hiszen mihelyst jól érzi magát, kifinomult illatözönnel jelentkezik, becézgető zamatokban bővelkedik, savai simulékonyak, azonban ha a körülmények nem megfelelőek számára, kíméletlenül durvává, zorddá, rideggé válik, és sajnos nem igazán szerethető. Ilyenkor talán jobb is magára hagyni, és inkább egy másik Királyleányka után nézni.
A gyökerek
Erdélyi eredetű hagyományos magyar szőlőfajta, mely a hungarikumok sorába tartozik. A Kövérszőlő és a Leányka spontán nászából, természetes kereszteződéséből jött létre. Elnevezésével kapcsolatban a Gyergyói-havasokból eredő Kis-Küküllő folyó vidékén található Magyarkirályfalva szájhagyománya őriz hitelesnek tűnő legendát. Eszerint a szabadságharc idején a kifályfalviak az egyháznak sem az esketésért, sem a keresztelésért nem tudtak fizetni. Gyermekáldás esetén tehát a papi szőlőbe ültetett szőlővenyigével fizették meg a papot és a kántort. Sok gyermek született, leginkább leányok. Az elültetett szőlőkből egy új fajta keletkezett, melyet a pap arra a névre akart keresztelni, akinek keresztelőjére anno a legtöbb venyigét ültették. Mivel azonban vita alakult ki a helyiek között e kérdés eldöntésében, a nagy veszekedést a pap azzal állította meg, hogy legyen mindenkinek igazsága, legyen a bor neve leányka. A legenda szerint tehát így született meg - a falu nevével kiegészítve - a Királyleányka elnevezés. A szőlőfajta szinonim nevei: Feteasca regale, Feteasca muscatnaia, Danosi.
A külcsín
Igencsak terhelhető fajta, de megfelelő odafigyeléssel, gondoskodással, terméskorlátozással amolyan bonuszképpen még lenyűgözőbb illatokat (petúnia, jázmin) produkál. A szárazságot kevésbé tűri, nagyon elkedvetlenedik tőle. Középkésői, szeptember végi érésű, jó hozamot ad, bőtermő, termésátlaga 10-14 t/ha. Fekvés és talaj szempontjából közepesen igényes, viszonylag fagytűrő, pára- és tápanyagigényes, de rothadásra hajlamos. Amolyan „önsorsrontó” fajta, előszeretettel növeszt sűrű lombot, mellyel beárnyékolja önmagát, ezért sok zöldmunkát igényel, hogy szépen kiteljesedjen. Közepes mennyiségű cukrot termel. Optimális időben történő szürettel, valamint a bor gondos kezelésével őrizhető meg igazán a fajtára jellemző gazdag illat- és zamatvilág. Tőkéje erős növekedésű, sűrű vesszőzetű. Levele nyitott vállöblű, kismértékben tagolt, fényes felületű, vastag szövetű. Fürtje közepes vagy kicsi, átlagtömege 100 g, kúpos, vállas, tömött és rövid. A bogyó gömbölyű, kicsi, átlagtömege 2 g, pontozott, alig hamvas, húsa puha, leves, olvadó. Íze közömbös, héja vékony, tartós.
A belbecs
 
Bora leginkább könnyű, kedves és gyümölcsös. Főbb jellemzője az üdeség, diszkrét muskotályos, intenzív szőlővirág illattal. A fajta zamatokban gazdag, harmonikus, elegáns borokat ad. Illat- és ízjegyekben megjelenhet még a tavaszi vadvirágos rét minden virága, a bodza, a sárgadinnye, az egres, a zöldalma és a zöld papaya, valamint a citrusok ízvilága is. Parfümösebb illat- és zamatvilágában jelen lehet a liliom, a viola, az akác és a vadrózsa, az édes hangulatú jegyek (méz, alma, körte), valamint a gyógyfüves aromák (menta, kamilla) is, utóízben akár némi kesernyével és gyömbérrel.
Általában finom, selymes, mégis élénk, lendületes savtartalom jellemzi, hosszabb érlelésre is alkalmas.
Hol találkozhatunk vele?
Erdélyben, és Románia más részein is nagy területen termesztik. A Lekence (Lechinta) vidéki és Küküllőmenti (Zsidvej) Királyleányka őshonos erdélyi szőlőfajta, melynek nagy alkalmazkodóképessége lehetővé tette, hogy Magyarországon, egész Románia területén és Ausztriában is sikeresen telepítsék.
Hazánkban 978 ha Királyleányka terem, nagyobb felületen az 1970-es években telepítették. Legnagyobb területen a Balatonboglári, a Kunsági, valamint a Mátraaljai borvidéken található meg, de elterjedt fajta az Egri, az Etyek-Budai, a Móri, a Mecsekaljai, az Ászár-Neszmélyi, valamint a Pannonhalma-Sokoróaljai borvidékeken is.
Mit főzzünk neki?
A Királyleányka kiválóan érvényesül könnyű, friss, nyers zöldsalátával, vagy csirkesalátával. Előételekhez is ideális, nem foghat ki rajta például egy lazactatár kapribogyóval, és aranybarnára pirított toast kenyérrel. Sajtokhoz is méltó társ lehet, amennyiben figyelembe vesszük a borászati technológiát és az érlelést. Az üde, friss változatok friss sajtokhoz illenek leginkább, ez esetben a bor nem lehet se túlzottan alkoholos, se túlzottan illatos, de élénk savakkal kell rendelkeznie. Egy több éves, hosszú érlelésű tételhez már bátran választható fehérpenészes sajt, sőt egy rózsaszínűre érlelt francia sajtfalatka is, akár kékszőlő kíséretében. Mindemellett remek halbor, a tenger gyümölcseivel is megtalálja a közös hangot, de a szárnyasokat is kedveli – ez utóbbiakat inkább natúrabb formájukban. Érdemes akár rafináltan fűszerezett zöldséges ételekhez is kipróbálni, de a bor felhasználásával egy krémes borlevest is előállíthatunk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Királyleányka még „hígítva”, fröccs formájában is nagyszerű formáját hozza, finom és üdítő társ lehet forró nyári délutánokon.
Arcai
Korábban inkább asztali borként skatulyázták be, de ma már egyre többen próbálják kibontani a fajta egyedi karaktereit. Borfogyasztói körökben közkedvelt, sőt egyre népszerűbb étkezési és társasági bor. Leginkább reduktív technológia alkalmazásával készül, tartályos erjesztés és rövid érlelés után kerül piacra. Késői szüretben félédes változatok is készülnek, melyek más zamatvilággal rendelkeznek, mint száraz típusaik.
Házasításokban is szépen szerepel a fajta, előszeretettel használják kellemes neutrális ízvilága, és határozott savai miatt. Egy Muskotály és Királyleányka házasításban például harmonikusan egyesülhet a Muskotály intenzív, édeskés aromája a Királyleányka hódító frissességével, könnyedségével.
Igazán szép tételek találhatók a Thummerer, Kovács, Légli, Szőke, valamint Szöllősi Pincészetnél, illetve az Etyeki Kúriánál, ahol pezsgő formájában is élvezhető. A fajta ugyanis kimondottan alkalmas pezsgő gyártására is, mivel a fiatalos, illatos Királyleányka magas savtartalma mellett viszonylag alacsony alkoholtartalommal rendelkezik. A palackos erjesztés még jobban kiemeli tulajdonságait, és egy szokatlanul finoman pezsgő italt eredményez. A nagyon korai szüretelés, és az azt követő erjesztés után az etyeki Királyleányka a burgenlandi Golsban található pezsgőpincészetbe kerül, ahol az ismert pezsgőkészítési metódusok révén alakul finom, ibolyaillatú, könnyed itallá.
 
A Királyleányka tehát rendelkezik mindazon pozitív tulajdonsággal, mellyel akár sikeres exportcikké is válhatna. A nemzetközi piac már nem kíváncsi egy újabb, ismert fajta bevezetésére, figyelemfelkeltő lehetne tehát a Királyleányka megjelenése külföldön. Ennek azonban egyelőre nyelvi akadálya is van, hiszen egy külföldi számára a fajta nevének kiejtése szinte lehetetlen. Pedig nemcsak ezen szőlőfajta bora, de a neve is szép. Legalább nekünk szép…