Kovács Nimród jó pincér volt

Borászportál
2016. november 24., 09:00


Portrékönyv jelent meg Kovács Nimródról, a kötet az elismert egri borászat tulajdonosának életét dolgozta fel. A borász-üzletemberről László Ágnes írt könyvet, Jó pincér voltam címmel.
Kovács Nimród jó pincér volt
Fotó: artnews.hu
Az év gasztroborászának is megválasztott Kovács Nimród kalandos és rendkívül sikeres életpályát tudhat maga mögött, nem volt éppenséggel egyenes az útja a borászkodásig. Nem vették fel az egyetemre, ezért kénytelen volt a Margitszigeti Nagyszállóban pincérként dolgozni, az itt szerzett tapasztalatoknak később is hasznát vette.

Miután elhatározta, hogy máshol szeretne érvényesülni, a disszidálás mellett döntött, amire 1971-ben került sor. Kovács Nimród előbb Jugoszláviába ment, majd onnan átúszott Olaszországba, hogy az Egyesült Államokig már meg se álljon.

Amerikában járt egyetemre, de mivel valahogy meg kellett élnie, újra pincérnek állt. A tanulmányai befejezése után egy New York-i reklámügynökségnél kezdett el dolgozni, innen került egy kábeltévés társaság marketing igazgatói székébe.

A kábeltévé területén maradt a következő évtizedekben, több társaságban tulajdonrészt is szerzett. Részben az ő nevéhez fűződik a Discovery Channel elindítása is, és mivel a magyar rendszerváltás Londonban érte, a magyarországi kábeltelevíziózás kiépítésében is szerepet vállalt.

Részt vett a UPC megalapításában, amelynek 2009-es nyugdíjba vonulásáig a kelet- és közép-európai regionális vezetőjeként is dolgozott. 

A magyar borok szeretete még aktív tévés éveiben kialakult nála, a társaival alapított Monarchia kereskedőcég vezető magyar termelők borait vitte külföldre. A UPC-s évek után átalakította a céget, így jött létre a Kovács Nimród Borászat Egerben.

"Sokkal több pénzt kerestem, mint amennyit megérdemeltem, de a jóisten úgy határozott, komoly tandíjakat szed be: ilyen volt a boros szakma" - mondja a kezdeti nehézségekről a borász, aki szerint hatalmas potenciál van Egerben.

Szombaton a Mammut Libri könyvesboltjában dedikálja Kovács Nimród a könyvét, november 29-én pedig Eszenyi Enikővel mutatják be a kötetet az Örkény István könyvesboltban, a Szent István körúton.
 
Winelovers borok az olvasás mellé