Mi lesz veled, Borfesztivál?

Knap Gábor
2014. szeptember 19., 15:19


Az idei Budavári Borfesztivált senki nem fogja a legsikeresebbek között emlegetni. A pocsék időjárás miatt a rendezvény negatív látogatói rekordot döntött. Többen vannak azonban, akik nem csak az időjárás számlájára írják a sikertelenséget. Az ő észrevételeikkel szembesítettük a szervezőket.
Nem vidám a hangulat most a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. háza táján. Erre enged következtetni a hét elején kiadott közleményük is.
 
Abban azt írják, hogy nem tudtak – és nem is lehet egy szabadtéri rendezvény esetében – ilyen csapadékos időre felkészülni. A közlemény arra is kitér, hogy a vendégek száma az időjárás miatt alig érte el a húszezer főt, emellett pedig szó van benne az állami támogatásokról is: korábban a fesztivál teljes költségének 15 százalékát fedezték ezekből, mára ez mindössze 3 százalék. Mindezek miatt a jövő évi borfesztivál „komoly veszélyben van”.
 
Mi lesz veled, Borfesztivál?
(Fotó: Budavári Borfesztivál)
 
Lapunk munkatársai a kezdetektől látogatói, vendégei, kiállítói, egyszóval résztvevői a fesztiválnak, sokat beszélgetünk a kiállító borászokkal, érdeklődőkkel. Az idei rendezvényen sokszor előkerült ezeken a beszélgetéseken, hogy bizony baj van a borfesztivállal. Összegyűjtöttük ezeket az észrevételeket és megkérdeztük Oláh Ritát, a fesztivál egyik főszervezőjét, ők hogy látják a kritikákat.
Nem csak idén alakult szerencsétlenül az időjárás a fesztivál napjaiban, bár hozzá kell tenni, hogy az időjárás alakulása véletlenszerű, nincs tendencia abban, hogy egy adott szeptemberi hétvégén hogy alakul az időjárás. Mégis felmerül a kérdés, lehetne-e változtatni a fesztivál időpontján... Arra, hogy egy-egy héttel előbb, vagy később lehetne-e a rendezvény, Oláh Rita úgy reagált, minden felmerül az emberben, ha több éven keresztül rossz az idő a rendezvény alatt. Eddig azonban elviselhető volt, mert egy-egy nap esős idő belefért. A főszervező hozzátette, hogy az idei időjárás akár végzetes is lehet a Borfesztivál számára, de ennek ellenére semmiképp nem akarják és nem is tudják eltolni az időpontot. Előrébb azért nem, mert sokan nyaralnak még, kezdődik az iskola, az oktatások, és van más rendezvény is azon a hétvégén, később pedig a szüret miatt nem lehet a fesztivál. Így is elég nagy teher a borászoknak egyszerre két helyen helyt állni.
Ezzel el is érkeztünk a következő panaszhoz. Sokan nehezményezik, hogy régebben lehetett a borászokkal találkozni a standokon, de az utóbbi időben sok helyen csak hostesseket talál az érdeklődő.
 
Mi lesz veled, Borfesztivál?
(Forrás: Budavári Borfesztivál, Facebook)
 
Oláh Rita szerint az idei évben sajnos valóban számottevően csökkent a jelenlévő borászok száma. Ennek egyik okát abban látja, hogy ez az év számukra is nagyon nehéz volt. Az esős idő hatására kialakult gombabetegségek tönkre tették a termés nagy részét, sokkal korábbra kellett hozni a szüretet. Emellett egyre több az egy időszakban megrendezett boros rendezvény, de ennek ellenére még mindig a Budavári Borfesztiválon vannak jelen a legnagyobb arányban a borászok. Kötelezni nem tudják őket a részvételre. Azonban már megy az ötletelés, hogyan tudnák jobban motiválni a termelőket.
 
Évről évre visszatérő kritika a Budavári Borfesztivál ételkínálata. Egyre többen vágynának ötletes, kreatív, modern ételekre, miközben még mindig a sültkolbász-kemencés lángos-csülök háromszögben mozog a választék. Számukra jó hír, hogy jövőre a gourmet irányába szeretnék folytatni a gasztrokínálat bővítését. Ugyanakkor Oláh Rita felhívta a figyelmet, hogy idén is volt szarvasgombás stand, újdonságként ott volt a KOLBice, a Sós és Édes, ahol helyben dagasztott és sütött házi perecek és pogácsák voltak kóstolhatók, és a Tanyasi Csirke standján lehetett igazi különlegességeket is kóstolni. Illetve igaz, hogy édesség, de magas színvonalat képviselt a Gerbeaud és a Bolka Bonbon is.
 
Mi lesz veled, Borfesztivál?
(Fotó: Bors Eszter)
 
Néhány korábban kiállító borkereskedő standjait hiába keresték idén a látogatók, így többen is találgatni kezdtek, hogyan alakulhat a jövőben a borkereskedő cégek - pincészetek aránya a rendezvényen. A főszervező tájékoztatása szerint az egyik legnagyobb cég az utolsó pillanatban mondta vissza a részvételt, korábban pedig volt, aki a szervezők döntése alapján maradt ki a fesztiválról. Oláh Rita elmondta, pincészeteknek szeretnének első sorban lehetőséget biztosítani, idén például magasabb volt a borászatok száma a Borfesztiválon, mint tavaly, de tisztában vannak azzal is, hogy fontos, hogy legyenek nagyobb szortimentet átfogó kereskedők is.
 
Oláh Rita elárulta, ők is több helyről hallották, hogy megújulást várnak a Borfesztiváltól, és a csapat nyitott is az új ötletekre! Igazából minden évben valósulnak meg új dolgok – mondta. Bevezettek egy központi témát, ami köré épül a rendezvény, a vendég ország mindig változik, és a színpadokon sem azokkal találkozhatunk, akikkel évekkel ezelőtt.
 
Kiemelte a két új szakmai programot is, a Pár Borpárt, és a Taste of Hungaryt, a magyar fajták kóstolóútvonalát. A standok mellett lévő műanyag garnitúrákat szebb, esztétikusabb kerti bútorokra cserélték, idén először készítettek gyermek karszalagot, melyet rajzpályázat előzött meg, ebben az évben először pedig dekorvilágítás is emelte a hangulatot.
 
Ötletek persze mindig vannak, de a legnagyobb gondunk az anyagi keret, ami az elmúlt pár évben nagyon-nagyon megcsappant. Ismerjük az erre adott választ, de nem szeretnénk vitába bocsátkozni. Aki ismeri a cégünket, az embereket, akik itt dolgoznak, azok tudják, hogy tényleg rengeteget dolgozunk, és sajnos függünk a támogatásoktól. Pénz nélkül nagyon nehéz látványos változásokat varázsolni. Tényleg szívesen vesszük az építő jellegű kritikát, a megvalósítható ötleteket - mondta Oláh Rita.
 
A Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. az idei évad lezárása után fogja levonni a tanulságokat, és megbeszélni, hogy mi az, amin mindenképp változtatni kell. Azt azért elmondhatjuk, hogy bár nagyon nehéz év volt, és sokszor volt kegyetlen az időjárás, mégis aki eljött, az nagyon elégedett volt, és nagyon jól érezte magát. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk mind a látogatóktól, mind a kiállítóktól, ami arra utal, hogy kedvezőtlenebb körülmények között is nagy a vonzereje a Budavári Borfesztiválnak - összegezte a főszervező.
Winelovers borok az olvasás mellé