Montalcino hosszú évtizedek óta a sangiovese szőlőfajta egyik fellegvára. Két bort készítenek itt, az első számú a Brunello di Montalcino, illetve ennek kistestvére a Rosso di Montalcino. Mindkét fajtát 100% sangiovese-ből készítik, a különbség alapvetően az alapanyag minősége és a kötelező érlelés hosszában rejlik. Hogy könnyebben érthető legyen a különbség, ha rossz évjárat köszönt Toszkánára, s a szőlő nem felel meg a legmagasabb elvárásoknak, akkor nem készítenek Brunellót, csak Rossót. Persze ez nem jelenti azt, hogy a Rosso valamiféle selejt bor lenne, inkább más stílusú, könnyedebb, gyümölcsösebb, mint a Brunello, előbb kerül forgalomba.

Néhány termelő olyan igényel állt elő, hogy szeretnének max. 15%-ig merlot fajtát házasítani a sangioveséhez – írta a www.winespectator.com. Ennek alapvetően az lett volna az értelme, hogy a tanninos és savas olasz fajtát kicsit lágyítsák és egy kis plusz testet adjanak a bornak. A sangiovese-borok általában igen hosszan érlelhetőek, akár évtizedekig is, ami nem csoda, hiszen a rengeteg savnak és tanninnak időre van szüksége, míg lekerekedik, összeérik a palackban. Ezen segíthetett volna a merlot, ugyanúgy, mint például Bordeaux-ban a cabernet sauvignon mellett. Azonban a termelők tanácsa 69%-ban leszavazta ezt.

 

Még a hetvenes, nyolcvanas években pont Toszkánában fordulhatott elő, hogy az akkori Chiantival elégedetlen termelők új fajtákat telepítettek (merlot, cabernet sauvignon), mondván az akkori színvonalnál ők jobb borokat tudnak készíteni. Az azóta óriási népszerűségnek örvendő szupertoszkánok bebizonyították, hogy egy kis cabernet sauvignon és merlot akár jót is tehet a bornak. De akkor mi lesz a hagyományokkal, kérdezhetnénk.

„Csak akkor őrizhetjük meg hagyományainkat, csak úgy tudjuk teljesen megmutatni a helyi terroirt, és tudjuk megkülönböztetni borunkat másokétól, ha 100% sangiovese-ből készítjük ezeket.” – mondta Andrea Costanti, aki az újítás ellen szavazott.

 

1968 óta működik az a szigorú szabályozás Montalcinóban a Brunellókra, ami a mai napig érvényes, míg a Rosso összetételét és stílusát meghatározó regula 1984 óta működik. Ennek ellenére azért előfordult, hogy más alapanyag is bekerült a borba, bár ezt a törvény nem engedélyezte. Azonban most már egy ideje többen is szerették volna a termelők közül, hogy egy kis merlot-val vagy cabernet-vel „finomítsák” a bort.

 

2007-től erősödtek fel azok a hangok, amelyek azt akarták, hogy lehessen mást is házasítani a toszkán borokhoz. 2007 volt az az év, amikor több olyan neves termelőt is megbüntettek, akik nem voltak restek beházasítani más fajtákat is. Közéjük tartozott a Banfi, az Argiano, a Castelgiocondo és a Pian delle Vigne is. Azokat a borokat, amelyeknél kiderült, hogy nem 100% sangioveséből készültek, visszaminősítették a legmagasabb DOCG kategóriából a szerényebb IGT (tájbor) kategóriába. Ez ugyan olyan, mintha valaki Tokaj-hegyalján mondjuk chardonnay-ból vagy sauvignon blanc-ból készít bort. Mivel ezek a fajták nincsenek a hivatalosan elfogadott fajták között a borvidéken, így nem viselhetik például az OEM minősítést, helyette a zempléni tájbor kategóriát kell a címkére vésni. Ez persze általában nem befolyásolja a bor minőségét, viszont általában nehezebb értékesíteni.

A kirobbant botrány után a konzorcium tagjai közül többen felvetették a szabályok megváltozatását. A maximum 15%-nyi más szőlőfajta házasítása mellett olyan érvek szóltak, mint például az, hogy a Rosso di Montalcino egy szélesebb réteghez juthatna el, így növelve az eladásokat. Az ellenzők azt mondják, hogy lehet házasítani, de ez azt vonja maga után, hogy nem DOC vagy DOCG kategóriaként lehet forgalomba hozni a bort, hanem pl. IGT Toscana-ként. Ezzel viszont alacsonyabb kategóriába kerülnek a borok, ami kevésbé eladható.

Annak ellenére, hogy óriási vitát generált a felvetés, Ezio Rivella, a konzorcium elnöke – aki egyébként támogatta az ötletet – szerint arra mindenképpen jó volt a vita, hogy jobban odafigyeljenek a Rosso di Montalcino piaci helyzetére, ezzel talán lökést adva a piacbővítésnek is.

Az egyéb szőlőfajták engedélyezéséről szóló vita talán csak a jéghegy csúcsa a toszkánai borvidéken. Montalcino egy nagyon fiatal apelláció, és mindössze két évtizede sikeres a nemzetközi piacokon. 1980-ban mindösszesen 53 pincészet volt a régióban, mára ez a szám több mint 200-ra duzzadt. 1960-ban az összes termőterület kb. 60 hektár volt, ma már több mint 2000 hektáron folyik a termesztés. Abban sokan egyet értenek, hogy olyan helyekre is telepítettek sangiovesét, ami egyáltalán nem ideális a fajta számára. Guido Orzalesi, az Altesino ügyvezetője szerint egyszerűen nem lehet elmagyarázni sok termelőnek, hogy ne azon a helyen foglalkozzanak a fajtával, ahol egyszerűen nem megfelelőek a körülmények a sangiovesének.

A fent említett tények és a globális gazdasági vállság miatt a montalcinói borok komoly eladási problémákkal küzdenek. Orzalesi szerint probléma az is, hogy míg tíz évvel ezelőtt a Brunello név adta el a borokat, ma a borászatok saját brandépítése sokkal fontosabbnak tűnik, mint a zászlósbor védelme és kommunikációja. Nem tudni, hogy még meddig áll ellent a tanács a változtatásoknak, de mindenesetre az látszik, hogy valamilyen változtatásra szükség lehet.