Szupermarketben vett rozét iszunk, és Villányba utazunk legszívesebben

(X)
2022. február 25., 19:28


2021‐ben ötödik alkalommal került sor a Nagy Bor Tesztre, hazánk legnagyobb boros kutatására. Most is sok válaszadó, összesen közel 4200 fő töltötte ki a kérdőívet. A borfogyasztásról, borvásárlásról, illetve borturizmusról kapott eredmények megerősítették a korábbi tapasztalatokat, ugyanakkor érdekes eredményeket hoztak a vírushelyzettel kapcsolatban.
Szupermarketben vett rozét iszunk, és Villányba utazunk legszívesebben
A Magyar Bor Személyesen 2018 után 2021-ben is szakmai partnere volt a felmérésnek, amelyet a Winelovers, a Borkollégium, valamint a Borászpotál és Vinoport online borportálok is támogattak. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is az internetező hazai lakosság borfogyasztási és borvásárlási szokásai képezték a kutatás fókuszát.
 
Borfogyasztás tekintetében a válaszadók nagyobb része (56%) legalább heti rendszerességgel fogyaszt bort, ami nagyjából megfelel a 2018-as adatoknak. Érdekes módon tehát nem tapasztalható jelentős eltérés a koronavírus előtti helyzethez képest. A korábbi éveknek megfelelően a válaszadók főként egyszerű borfogyasztónak (44%), vagy legalább érdeklődőnek (41%) vallották magukat, ugyanakkor valamennyivel nőtt a borbarátok (12%), a borismerők (3%) és borszakemberek (1%) aránya. Az otthoni borfogyasztás nőtt 2018-hoz képest (51-ről 57%-ra), az étteremben, szórakozóhelyen történő fogyasztás pedig csökkent (14-ről 12%-ra), ami természetesen magyarázható a járvánnyal.
Továbbra is a villányi (67%), egri (52%), illetve tokaji (50%) borokat fogyasztjuk legszívesebben, amit Szekszárd (39%), Badacsony (34%) és a Balaton-felvidék (34%) követ. A válaszadók legnagyobb arányban a rozé bort szeretik (50%), majd a száraz vörös (47%), illetve száraz fehérbor következik (48%).
Az édes fehérborok kedveltsége sem marad el lényegesen ettől (38%), és az édes vörösboroké is viszonylag magas (33%).
 
A borvásárlással kapcsolatban a legfontosabb eredmény valószínűleg az, hogy míg 2018-ban csupán 10% rendelt bort interneten keresztül, addig 2021-re ez az érték 25%-ra ugrott. Ez azt mutatja, hogy hasonlóan más termékkategóriákhoz, az online vásárlás jelentősége ezen a területen is megnövekedett. Ugyanakkor az online (is) vásárlók több mint a fele ugyanannyi bort rendelt az interneten a kijárási korlátozások alatt, mint azt megelőzően. Az online vásárlás erősödésére utalhat az is, hogy azok aránya is lényegesen csökkent (közel 40%-ra), akik nem is próbálnák ki az online borvásárlást. Egyébként továbbra is a legnépszerűbb a szuper‐ és hipermarket borbeszerzés szempontjából (33%), amit a diszkont (23%), majd a borászat, pincészet (19%) követ. A diszkontok erősödése megfigyelhető ezen a piacon is, ugyanakkor a borászatok csökkenése is érzékelhető – ám a várakozásokkal ellentétben csupán minimális mértékben. Az otthoni / mindennapi / saját fogyasztásra történő borbeszerzés aránya nőtt, közel 50% lett, illetve a vásárlási gyakoriság csökkent, ami természetesen magyarázható a kialakult pandémiás helyzettel. 
 
Borturizmus szempontjából kihívást jelentett a válaszok mérése, hiszen az utazási szokások jelentősen megváltoztak a pandémia alatt. Így a kérdőív a Covid előtti időszakra kérdezett rá, ezzel próbálva megismerni a „normál” utazási szokásokat.
A válaszadók 40%-a úgy nyilatkozott, hogy legalább évente vesz részt boros utazáson, ami igen magas értéket jelent.
Ennél ritkábban 20% utazik, és a megkérdezettek közel negyede bár még nem volt, de szívesen menne ilyen utazásra. Csupán 17% nem volt, és nem is venne részt bortúrán. A korábbi eredményeknek megfelelően a válaszadók döntő többsége, háromnegyede egy hétvégét, vagyis 2‐3 napot szán egy borhoz köthető belföldi utazásra. Úticél tekintetében kiemelkedik Villány (45% jelölte meg), majd a Badacsony (39%), Tokaj (37%) és Eger (37%) népszerűsége. Jól szerepelt még a Balaton‐felvidék (25%) és Szekszárd (22%) is. A borvidék kiválasztásának legfontosabb szempontja a borok minősége, változatossága (51% jelölte meg), amit szorosan követnek a természeti látnivalók (50%). Sokan jelölték a borvidék pincészeteit (42%), a kulturális látnivalókat (41%) és a borvidék ismertségét, hírnevét (40%). Látható tehát, hogy a nem boros szempontok is lényeges szerepet játszanak az úti cél megválasztásánál. A konkrét pince kiválasztásakor a pincészet borai kiemelkedően fontosak (59%), de lényegesek például a pincészet, mint helyszín (46%), a helyben, vagy sétatávra lévő szállás (42%), a pincészet ismertsége, hírneve (37%), illetve az ajánlás (36%), vagy az étkezési lehetőség (33%) is.
 
A felmérés legizgalmasabb pontja minden bizonnyal az, hogy a rendelkezésre álló korábbi adatokkal összevethető eredményeket kaptunk. A részletes elemzésekre és ezek publikálására a továbbiakban kerül sor, amely az összefüggésekre is rávilágít majd. 
 
A Nagy Bor Teszt 2016‐ban indult, és a lehetőségekhez mérten minden évben megszervezésre kerül. Ezáltal nyomon követi hazánk borfogyasztásának változásait, támpontot jelentve a hazai borágazat számára. A kutatás szakmai vezetője Harsányi Dávid, a BGE Külkereskedelmi Karának tanszékvezető docense és Hlédik Erika, az ELTE Gazdaságtudományi Kar docense. A Winelovers, a Borkollégium, valamint a Vinoport és a Borászportál a felmérés promóciójával és az eredmények publikálásával segíti a munkát. A Magyar Bor Személyesen szakmai közreműködésével 2021-ben hat borturizmussal kapcsolatos kérdés szerepelt a kérdőívben, amelyek hasonlóak voltak a korábbi, 2018-as turisztikai irányú kérdésekhez.




 
Winelovers borok az olvasás mellé