Tállyának is lesz borlovagrendje

Borászportál
2014. május 12., 12:53


Borkultúra - Taille néven alakul meg Tokaj-hegyalja egykori legjelentősebb települése, Tállya borlovagrendje. A jeles eseményre május 16-án az Oroszlános Borvendéglő udvarán kerül sor.
Tállyának is lesz borlovagrendje
 
A Tállyáért Egyesület céljai között jelölte meg a tállyai borkultúra, szőlő-és bortermelés, a helyi pincészetekhez kapcsolódó turizmus támogatását és a valaha szebb időket megélt település újjáélesztését, a Tokaj-hegyaljai vérkeringésbe való visszatérésének elősegítését, a szűkebb és tágabb értelmezésű régión belüli méltó szerepének visszaállításáért történő törekvések felvállalásán keresztül. Ennek első lépéseként alapítja meg most a Taille Borlovagrendet, mely a közösségi borkulturális célok előmozdítását igyekszik majd a jövőben előmozdítani.
A borlovagrendi avatás a május 16-17-én tartandó Tállyai Borünnep 2014 programjainak egyike (részletes program itt). A hegyaljai településre érkezők pénteken Kovács András stand up comedy show-ján, szombaton pedig Harcsa Veronika koncertjén vehetnek részt. Az Oroszlános Borvendéglő mindkét napon négyfogásos borvacsorával várja majd a vendégeket.
 
Winelovers borok az olvasás mellé