Tanulmány jelent meg az alkoholfogyasztás és a vesebetegség kapcsolatáról


2020. február 26., 11:32


A Baltimore-i John Hopkins Egyetem kutatói vizsgálták, van-e összefüggés az alkoholfogyasztás a és a krónikus vesebetegség kialakulása között.
Tanulmány jelent meg az alkoholfogyasztás és a vesebetegség kapcsolatáról
Az amerikai egyetem kutatói a minap publikálták a Journal of Renal Nutrition szaklapban tanulmányukat, amiben 12 ezer 45 és 64 év közötti amerikai adatait elemezték 24 évre visszamenőleg. Közülük az idők során 3664-nél alakult ki krónikus vesebetegség. A szerv nem megfelelő működése hosszútávon növelheti a magas vérnyomás, a diabétesz vagy akár a szívbetegségek kialakulásának veszélyét.
 
Hazánkban mintegy százezer embert gondoznak krónikus vesebetegséggel, közülük 6 ezren szorulnak dialízis kezelésre, 3-4 ezernél pedig már transzplantációt végeztek. A veszélyeztetettek azonban még ennél is sokkal többen vannak, számukat a szakemberek 1 millóra becsülik. Pontos adatok azért nem ismertek, mert mmire a krónikus vesebetegség jól beazonosítható tüneteket okoz, általában már előrehaladott stádiumban van. A túlsúly, az erre visszavezethető magas vérnyomás és a diabétesz a magyar lakosság körében igen elterjedt, és a krónikus vesebetegségek 60-70 százalékával összefüggésben van.
 
Az adatok feldolgozása után a tudósok kapcsolatba léptek a 12 ezer személlyel, megkérdezték őket alkoholfogyasztási szokásaikról, majd a válaszok alapján 5 csoportra osztották őket: absztinensek, maximum heti 1 italt fogyasztók, heti 2-7 italt fogyasztók, heti 8-14 italt fogyasztók, heti 15-nél többször ivók.
 

Ezután jött a meglepetés, azt találták ugyanis, hogy a moderált alkoholfogyasztás csökkenti a krónikus vesebetegség kialakulásának esélyét. „A nőknél a napi egy, férfiaknál a napi két pohár bor jelentősen javítja a kilátásokat azokhoz képest, akik egyáltalán nem isznak” – nyilatkozta a winespectator.com portálnak Emily Hu, a kutatás vezetője. Már a hetente egyszer ivók is 12 százalékkal jobb eredményt mutattak, a heti 8-14 italt fogyasztóknál pedig 29 százalékkal csökkent az esélye a vesebetegség kialakulásának az absztinensekhez képest. Ezen mennyiség fölött már nincs további javulás – hívták fel a figyelmet a kutatók, akik azt is hangsúlyozták, további vizsgálatokra van szükség, hiszen a fogyasztási szokások kérdőív által történő felmérése például torzíthatja az eredményeket.

Elméletük szerint egyébként a jelenség magyarázata hasonló lehet, mint az érrendszeri megbetegedések esetében. Egy korábbi tanulmány szerint ugyanis a moderált alkoholfogyasztás ugyanis karban tartja a HDL, vagyis a jó koleszterin szintjét. Az alacsony HDL növeli az érelmeszesedés, a szívinfarktus, az agyvérzés – és most úgy tűnik, a vesebetegségek – kialakulásának kockázatát.

Természetesen a kutatók ezúttal is figyelmeztetnek: tanulmányuk kizárólag arról szól, hogy az alkoholnak jótékony hatása lehet a veseműködésre, ezzel azonban senkit nem akarnak az ivásra ösztökélni.