Új laborban vegyészkedhetnek a kecskeméti borászok

Borászportál - MTI
2015. február 04., 12:11


Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állomásának laboratóriuma.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a laboratórium átadási ünnepségén kiemelt jelentőségűnek nevezte a kecskeméti kutatóintézet fejlesztését, mert a Kunsági Borvidék 20 ezer hektáros területével az ország legnagyobb, több ezer család megélhetését biztosító borvidéke.
 
Feldman Zsolt hangsúlyozta: a laboratórium tevékenységének elindítása egy olyan fejlesztési munka része, amely a hazai szőlészeti ágazat számára az alapvető fontosságú patogénmentes szaporítóanyag előállítását biztosítja. Hosszútávú cél, hogy stabil alapokon nyugvó, erősebb, jó tulajdonsággal rendelkező fajtákkal, valamint megfelelő kutatási háttérrel rendelkezzen az ágazat.
A NAIK létrehozásával a Földművelésügyi Minisztérium a hazai szőlész-borász társadalom tudományos és a szaktanácsadási tevékenységnek a hátterét szeretné biztosítani – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette: Kecskemét a NAIK szempontjából fontos bázis, hiszen a szőlészeti és borászati kutatóállomás mellett a városban működik a Zöldségtermesztési Kutatóintézet is. 
 
Feldman Zsolt a szőlész-borászati ágazat forrásai kapcsán elmondta: az új európai uniós költségvetési ciklusban 145,5 millió euró támogatás érkezik Magyarországra, szőlőültetvényeink megújítására.
 
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere célként fogalmazta meg, hogy a régióban, illetve a vidéken élő vállalkozásokat, magas színvonalú szakmai munkával segítse az intézmény. Kecskemétnek az autóipar fejlesztése mellett stratégiai célja, az agrárium fejlesztése a feldolgozóiparral együtt – tette hozzá.
 
Szabó Attila, a kecskeméti kutató állomás vezetője ismertette: a beruházás a tervezett 30 millió forinttal szemben 27 millió forintból valósult meg. A korábban bezárt, közigazgatásilag Kecskeméthez tartozó miklóstelepi kutatóintézet laboratóriumát telepítették át Kecskemét-Katonatelepre, az egykori Mathiász-birtokon található kutató állomásra. 
 
Szabó Attila fontosnak nevezte, hogy kutatóhellyel is bővült az intézmény, ahol jelenleg 17-en dolgoznak.
Winelovers borok az olvasás mellé