A második alkalom után számomra egyértelmű, hogy a Vince kötelező rendezvény. Kötelező a szervezőknek, és kötelező a borkedvelőknek - minden évben.
Bár az első perctől kezdve vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Az első perc a kétnapos jegy megvásárlása volt. Voltak bennem félelmek, a rossz tapasztalatok okán, mert valamiért Magyarországon a nagylélegzetű boros rendezvényeket: borbemutatókat csak nem sikerül rendesen megszervezni. A félelmeim sajnos részben beigazolódtak, ám az elméletem is: hogy sok jó bor minden bajra gyógyír. Ám a kiállítók lehet, hogy másképpen gondolják, ezt meg is tudnám érteni.
A legnagyobb probléma, hogy idén is minden kicsit szervezetlen volt, mintha semminek nem lenne igazán gazdája. Pontatlan regisztráció, mindig minden késett, szerencsétlen pincérek és mindenki kedvence, a beszédhibás tolmács. Aztán előbb vagy utóbb minden megkerült és minden kiegyenesedett, de azért szombat este a Mészáros Gabriella előadásra ráoltani a villanyt egy kicsit erős. Remélem jövőre tovább fejlődik a rangos esemény. Ám - mint mondtam – a borkedvelő gyorsan felejt, ha elégedett a kínálattal. És itt elégedett lehetett...
Sőt: több kiváló előadáson volt szerencsém részt venni, ezekről szeretnék hosszabban beszámolni.
Nincs is annál jobb dolog, mint délelőtt meseszép évjáratos champagne-t kostólni Denis Roland Billecart útmutatásával.
Perszer aki abban bízott, hogy megtud valami műhelytitkot, az csalódott. Megismertük a 200 éves pince történetet, a borok elkészítését, tárolását és Billecart úr elképzeléseit a champagne jövőjéről. A jövő a cukor teljes elhagyása - amikor csak lehet.
Megdöbbentő tapasztalat minden alkalommal, hogy milliós palack nagyságrendben is lehet tökéletes, magas minőséget produkálni.
Ezt követően hat bor társaságában Lynne Sherrif MW és Sarah Jane Evans MW mutatták be a Master of Wine rendszert.
Az előadás központi kérdése az volt, hogy egy MW milyen módszerrel ismer meg egy bort, mik az elvárások. Megerősítettek benne, hogy a bor értékének felmérésénél az aromatika a legkevésbé fontos kérdés. Ehhez hozzátenném, hogy azért egy fogyasztónak az is fontos. A lényeg: az alkotóelemek egymáshoz való viszonya, és együttműködése. Röviden a sav, a test, az alkohol, a tannin és a cukor egyensúlya. Tapasztalatból tudom, hogy ha ezt valakinek sikerül megérteni, és alkalmazni: akkor tud igazán túllépni a bor egyszerű, de nagyszerű élvezeti értékén.
Igazán izgalmas előadást tartott Hermann Marina a borhibákról. A pontosság kedvéért inkább bemutatót, hiszen itt is a kóstolásé volt a főszerep. Egy életre megtanultam, hogy mi az egeresség vagy muskátli illat. Dicséret a szervezőknek, hogy ilyen ritka hibás tételeket ki tudtak könyörögni az egyetemi kutatóintézettől.
Amit viszont ne tegyünk kora délelőtt, az a Cabernet Franc fogyasztás.
Bár többen is megtettük Malatinszky Csaba előadása alatt. Megterhelő hat igen komoly vörösborral kezdeni a napot. Kellett utána egy kis idő mire újra lendületbe jöttek az ízlelőbimbóim. Az előadása során szőlészeti, borászati és ízlelési bizonyítékot kaptunk arra, hogy kiváló helye van Villányban a fajtának. Emellett mint fajtabor egy lyukas területre törhet be, hiszen egy mindenütt ismert, ám kevésé termesztett fajta – és leginkább házasításba kerül.
Nem így van ez hazánkban és Villányban. A tervekről sajnos kevesebbet tudtunk meg, de ismerve Malatinszky Csaba határozottságát, a folytatásra sem kell sokat várni.
A hétvége tudásrohama Sarah Jane Evans MW vezetésével tartott sherry kurzussal fejeződött be számomra.
Mint WSET végzettséggel rendelkező nem voltak ismeretlenek a borok és a kifejezések. Hiszen ittam már többször Finot, Olorosot, vagy Manzanillat. Képben vagyok a solera érlelési rendszerrel, a palomino és PX szőlőfajtákkal kapcsolatban is. Sajnos – vagy szerencsére, ez ízlés kérdése – nem sokat tudunk a sherryről Magyarországon. A jó minőségűek ahhoz drágák, hogy bárki ismerkedés céljából levegye a polcról, nehezen mozdulnak rá az emberek. Ez látszott az igen bennfentes közönségen is. Valószínűleg nem is fog egyhamar gyökeret verni a sherry itthon, hiszen a hazai csonthéjas, aszalványos, karamelles illatú borokat (lásd szamorodni, klasszikus ízvilágú tokaji) gyakorlatilag lehetetlen eladni. A bemutató magas színvonalú volt, magas minőségű borokkal – néhány ritkaság is került mindenki poharába.
Alábbi toplistám nem ezt mutatja, de sokkal izgalmasabb fehérborokkal találkoztam, mit vörösökkel. Nem véletlen, hogy vörösökből csak néhány szerepel a listán, ennyi volt amit élveztem, a többi hússzal – melyeket kóstoltam –, nem voltam megelégedve. A legtöbb tétel alkoholban vagy a hordóban fürdött. A másik része már fiatalon is lekváros, érett, tömény illatokkal akart hengerelni, vagy kesernyés vége volt. Hiányzott az elegancia, az izgalom és az egyensúly. Mindehhez legtöbbször igen komoly ár-értékarány borulás járult.
Ideje lenne elgondolkodni, hogy a magyar vörösborok milyen irányba akarnak haladni, mert a mostani populista, direkt élményeket kínáló útnál többre képes a magyar termőföld.
A fehérek sokkal színesebb, változatosabb képet mutattak. Egyensúlyosabb, elegánsabb és elgondolkodtatóbb borokat lehetett kipróbálni. Egy-egy fajta – akár azonos termőhelyről is – nagyon változatos arcát tudta mutatni.
El kellene fogadni a tényt, hogy klímánknál fogva fehérboros ország vagyunk, és a vörösborokban is meg kellene találni egyedi arcunkat, ami nem bordeaux-i blendek gyártását vagy az újvilági vonulat koppintását jelentené. Ez persze magánvélemény, de úgy tudom, nem vagyok egyedül vele.
Zárásul vesszőparipáim következnek.
Ismételten szeretném kérni azokat az embereket, akik megint csak a jó áron igyunk rengeteg bort lehetőséget látták a hétvégében: tanuljanak meg viselkedni vagy maradjanak otthon. Meg kell tanulnunk kulturáltan bort fogyasztani, még akkor is, ha csak pusztán az élvezeti értéke miatt isszuk.
Ennek a témakörnek a része az is, hogy a borok közül nem parfümmel kell kitűnni. Nem fog sikerülni.
Aki nem volt ott idén jöjjön el jövőre! De ne tegyen magára parfümöt...