„A cégek, üzemek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért”

Geri Ádám
2018. július 23., 16:25


Diákjaink Kaliforniába is eljárnak szüretelni, vizsgaboraik pedig az alkotás örömét adják  – meséli Földesi Gyula a budafoki „Soós” igazgatója. A vele készített interjúban beszámol az iskolában éppen zajló nagyszabású fejlesztésekről is. Frissen érettségizettek és szüleik figyelmébe különösen ajánljuk a cikket.
 
„A cégek, üzemek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért”
Címlapfotó: budafokteteny.hu
 
Első hallásra talán meglepő, hogy Önök is kint lesznek július 25-én a budapesti Pont Ott Partin, ahol az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat hozzák nyilvánosságra. Mit tud kínálni a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola a felsőoktatásba igyekvőknek?

Azokat szeretnénk a rendezvényen megszólítani, akik valamilyen okból nem kerülnek be egyetemre vagy főiskolára. Számukra is tudunk ugyanis egy vonzó életpálya-modellt kínálni. Van egy két éves élelmiszer technikusi képzésünk illetve egy ráépülő egy éves borász technikusi, vagyis három év alatt két manapság igencsak keresett szakmát tudnak szerezni egy jól felkészült iskolában, szakmai gyakorlatra mehetnek el, amivel még pénzt is kereshetnek, kapcsolataink révén pedig külföldre, például Burgundiába vagy Kaliforniába is eljuthatnak.  Azt gondolom, hogy ez már fel tudja venni azzal a versenyt, mintha felvették volna egy főiskolára, ahol 3 év után diplomát szerezne. Ráadásul mi még ehhez az álmához is közelebb segítjük, mert a technikusi végzettségért 15 pluszpont jár a felvételin, ha pedig a borászt is elvégzi, akkor szakirányon ismét pontot kap, amivel 3 év múlva jelentősen nőnek a felvételi esélyei. Ráadásul mindezt ingyen, mert az állam az első két szakmát ingyen biztosítja.
 

Pontosan mit is nyújt a diákoknak ez a 2 plusz 1 év?

A Soósban 117 év szakmai tudás és tapasztalat halmozódott fel és ki merem jelenteni, egyetlen borászati iskola sem rendelkezik ilyen komplex, gyakorlatorientált képzéssel. Az élelmiszertechnikusi évek során a diákok elsajátítják az alapokat, és már az oktatás alatt elkerülnek élelmiszeripari üzemekbe – legyen az söripar, sütőipar, fagyasztó üzem –, és megismerkedhetnek azok működésével, miközben pénzt is kereshetnek vele. Ráadásul már az első két évben elkezdjük felkészíteni őket a borász technikusi képzésre, ugyanúgy  kijárnak a szőlőbe és a második év végén el kell készítsék 50 liter mustból a saját vizsgaborukat. A harmadik évben, a borász technikusi képzésen pedig már minden a borászkodásról szól. Többek között kiküldjük őket 5 hétre az ország legjobb pincéibe, Gere és Sauska pincészetekhez Villányba, a Szőllősihez Pincészethez Neszmélyre, vagy a Juhász Testvérekhez Egerbe, és persze ide Budafokra is a Garamvári Pincészethez. Így a feldolgozást, erjesztést, első fejtést végig tudják csinálni ilyen színvonalú borászatoknál. Az országban csak mi biztosítunk ilyen lehetőséget. És persze a 3. év is a vizsgabor elkészítésével zárul.
 
„A cégek, üzemek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért”
Fotó: Marek Attila / MTI

Említette a vizsgabort, amit viszont az iskola saját tangazdaságában készítenek el a diákok, és nyilván a legtöbb időt szintén itt töltik el. Erre már nem csak a Budafokon, hanem a korábban a Corvinus Egyetemhez tartozó, 2014-ben a Soósnak átadott szigetcsépi tanüzemben is van lehetőség. Mi az oka annak, hogy két tangazdaságuk van?

A budafoki részleg adja az alapképzést, itt 3 és fél hektáron a felvásárolt szőlővel együtt 400 hektoliter bor készül évente, amit idáig folyóborként adtunk el, hamarosan azonban palackozva kerülnek forgalomba. Ez azért is fontos, mert így a hozzánk érkező tanulók látják, mi nem csak tanítjuk, de valóban el is tudjuk készíteni a piacképes borokat. Budafokon van egy korszerű feldolgozó, egy pince, egy palackozó és egy vendégház. A fiatalok egész évben kiveszik a részüket a munkából, művelik a szőlőt, szüretelnek, ott vannak a préselésénél majd a bor erjedését is folyamatosan figyelemmel követik. A Szigetcsépi Tanüzem, ha elnyeri az általunk megálmodott végleges állapotát, egy sokkal komplexebb tangazdaság, egy agrár szakképző központ lesz. Itt szinte az összes élelmiszeripari technológia meg fog jelenni. A gyümölcsöshöz tervezünk például hűtőházat, gyümölcslé feldolgozót, pálinkafőzdét. A szőlőből bor és pezsgő készül. De itt nem állunk meg, a maradék területen szeretnénk állattartást, a hozzá tartozó húsfeldolgozóval, csemegeáru-előkészítővel, tőkehús üzemmel, sajtüzemmel. A Földművelésügyi Minisztérium részéről, megvan ehhez a támogatás, ha minden jól megy, 2021-2022 körül készül el minden.
 
„A cégek, üzemek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért”
Fotó: Marek Attila / MTI
 
Közhely, de a jó termék, jelen esetben a jó bor ma már önmagában kevés. A pincészetek életének szerves részévé vált a vendéglátás és a marketing is. Felkészítik erre is a diákjaikat?

A diákok folyamatosan besegítenek a már említett panzió és vendégház üzemeltetésébe, amit például rendszeresen esküvők helyszínéül szoktak kibérelni. A vizsgaboraikhoz maguknak kell megtervezniük a címkét, és összességében nekik kell olyan állapotba hozni azt a bort, hogy a fogyasztó számára vonzó legyen. Annál nagyobb öröm számukra, amikor látják, hogy  barátaiknak ízlik az ő első munkájuk. De említhetném, hogy sok rendezvényen, többek között az OMÉK-on vagy a budavári Budapest Borfesztiválon saját standunk volt, ahova visszük a gyerekeket is, ők mutatják be a borokat és az iskolát a vendégeknek. Törekszünk rá, hogy ezt a területet is megtanulják, érezzék, hogyan működik a kapcsolattartás, a kemény munkával megteremtett érték hogyan jut el a fogyasztókig.
 
„A cégek, üzemek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért”
Fotó: Marek Attila / MTI

Mennyire vonzó a munkáltatók szemében mindaz, amit eddig elmondott? Aki elvégzi az említett 2 plusz 1 éves képzést, annak milyen lehetőségei lesznek a munkaerő-piacon?

Aki elvégzi nálunk az iskolát, az tökéletesen alkalmas lesz egy középszintű élelmiszertechnikusi vezetői pozícióra. Azt kell mondanom, a cégek sorban állnak a frissen végzett fiataljainkért. Nem egy korábbi diákunk van, aki például az iskola elvégzése után egy pékségnél helyezkedett el technikusként, ott találta meg a boldogságát. De mivel a hamadik évben kitanulta a borász szakmát is, mellette hobbiként van egy hektár szőlője, abból évente mondjuk 80 hektoliter bora, ami tényleg úgy van elkészítve, hogy bátran kínálhatja a barátainak, ismerőseinek. Ha pedig úgy dönt, eladja, akkor még keresetkiegészítésnek sem rossz. Amit az elején mondtam, az tényleg működik: mi valóban egy manapság kifejezetten vonzónak számító életpálya-modellt kínálunk. Mindenkit, aki lemarad az egyetemről, főiskoláról,vagy gimnáziumi érettségivel keres továbbtanulási lehetőséget, annak ajánlom képzéseinket,  arra bátorítok, jöjjön hozzánk!
 

A kétrészes interjú befejező részében arról beszélgetünk, milyen képzéseket, tanfolyamokat kínál az iskola a felnőtt érdeklődőknek.
 
Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola elérhetőségei
Telefon: 06-1-426-53-84
E-mail: titkarsag@borasziskola.hu
Winelovers borok az olvasás mellé