A poncichter kifejezést először egy 1897-es folyóiratban említik, mely a babtermelőt jelentő “Bohnenzüchter" német kifejezés népnyelvi alakja. Ez egyfajta, a németajkú bortermelőknek szóló fricska volt, mely azon alapult, hogy ezek a gazdák a szőlősorok közé babot ültettek, mely utólag nézve bölcs döntésnek bizonyult.

Franz Weninger, a Horitschonban és Balfon egyaránt gazdálkodó, biodinamikus elveket követő borász különös érdeklődéssel figyelt fel a jelenségre, mivel az egyértelmű hasznon túl egy rejtett előnyt is hordozott elődeinek gyakorlata. A bab (és más hüvelyesek) gyökerén élő Rhizobium baktériumok képesek a levegő nitrogénjét megkötni, melynek egy részét a talajba juttatják. Ez javítja a szőlő tápanyagellátását, növeli a talaj termékenységét és fenntarthatóbbá teszi a művelést. Tehát a poncichterek a babtermesztéssel oldották meg azt, amit manapság sok helyen műtrágyával szokás.

A poncichterek Sopron északi részén éltek karnyújtásnyira a környékbeli szőlőiktől, boraikat pedig a házaik alatti borospincékben készítették és tárolták, mely az akkori berendezkedésben praktikus volt. Az osztrák hatásnak is köszönhető, hogy amíg a filoxéravész után máshol az országban elsősorban kadarkát, oportót (ma portuguiser) és olaszrizlinget telepítettek és termeltek, addig Sopronban kékfrankost és zöldveltelínit, Sopron pedig ezen az elven nevezi magát a kékfrankos fővárosának.

 

Hol máshol lehetne ezt az ünnepet autentikusabban megtartani, mint ott, ahol hajdanán a poncichterek éltek? A Balfi és a Szent Mihály utca anno centruma volt a soproni borkészítésnek, az eseményen pedig élettel és zsongással teltek meg régi pincék, valamint házak udvarai ahol ma is több helyi borász készíti jobbnál jobb borait.

Poncichter bortúrámat az Erhardt Étterem udvarán kezdtem meg a Vincellér Borbirtok és a Kúria Sopron közös standjánál. Az összefonódás nem véletlen, mivel a Vincellér borokat készítő Molnár Tibor ‘Titi’ a Kúria soproni pincéjét is viszi - természetesen Mérész Sándor főborász irányítása alatt. A Vincellér tételek közül a Kékfrankos is tetszett, de az igazi különlegesség Titi Provance-i stílusú, hordóban készített 2016-os Kékfrankos Roséja volt, amelyet egyébként Elizabeth Gabay MW 92 pontra értékelt a Club Oenologique 2023-as év végi rozé körképében.

Kedvelője vagyok a Kúria Családnak, és úgy gondolom, hogy soproni tevékenységük az egész borvidéknek hasznos, mert boraik képesek messze vinni viszik a soproni borok jó hírét. Unikális tételek náluk az Asti módszerrel készült brut pezsgők, melyből az etyeki Chardonnay és Sauvignon Blanc után a tavalyi évben először készült egy rozé is - természetesen soproni kékfrankosból, mely igen kiválóra sikerült. 

Kóstolómat az utca túloldalán, Zachárék borászatának udvarán folytattam. Ági egy bő évtizede készít borokat viszonylag kis területről, melyeket a saját ízlésének megfelelően mind fahordóban érlel. Szerettem a 2024-es Chardonnay-át, melyet 4 hónapra rakott speciálisan fehérborhoz készült 225 literes hordóba, de a 2023-as Keresztély Kékfrankosa is figyelmet érdemel.

Náluk vendégeskedett a Gangl Borászat, mely egy régi soproni poncichter család, azonban a hagyományos tételek mellett nagy figyelmet fordítanak a mostanában divatos, könnyen iható, reduktív borokra ahol a maradékcukor is szerepet kap.

 

Innen Steiglerék pincéjébe mentem tovább, melynek utcafronti megjelenése már gyerekkoromban is mindig tetszett. Itt Lőrinczy Bálint tulajdonos kalauzolásában kóstoltam végig palettájuk jó részét. A borász, Varga Tamás természetes, bio borokat készít, és a célpiacuk nagy arányban az export, szó volt arról például, hogy a japán konyha “tengeri herkentyűívei” mennyire jól működik a furmintjuk, ami szerintem is kiváló. Alapsoruk mellett széles prémium borsort készítenek olyan ritkaságokkal, mint a Syrah vagy a Malbec, de a 2022-es Cabernet Franc tételük lett itt a kedvencem.

Steigleréktől a Szent-Mihály és a Fövényverem utca sarkán lévő Poncichter Házba sétáltam fel. A Taschner Bor- és Pezsgőház viszonylag szűk kínálattal képviseltette magát, de elhozták primőr Irsai Olivérjüket, mely hosszú évek óta arról híres, hogy a legelső soproni újbor szokott lenni.

 

A Stubenvoll Pincét képviselő Orosz tesók is rendelkeznek poncichter hagyományokkal. Érdekesség náluk a méthode ancestrale technológiával készülő pezsgő, mely a pét-nat másik elnevezése, és kifinomultabb kiadásban, degorzsálva kerül a fogyasztó poharába. A kedvencem itt a Zöldveltelíni volt, mely egyharmad részt fahordós érleléssel készül, igazán tetszett a diós jellegű ízvilága.

A végére a Bónis-Reitter Pince borai maradtak, és igen jó benyomást tettek rám. Kedvencem volt a borvidékre egyáltalán nem jellemző Prémium Olaszrizling, de a burgundi stílusban készült Pinot Noir boruk, és csúcs Kékfrankosuk, a Zoan is igen jó benyomást tett rám.

Kifejezetten élveztem a rendezvényt sok érdekes tapasztalatot és pár új kedvencet szerezve. A rendezvény méltó ünnepe volt a borvidék poncichter örökségének, a helyszínek, a borok és a részt vevő borbarátok pedig magával ragadó hangulatot teremtettek az eseménynek. Ha valaki igazán meg akarja érteni, mitől más és különleges ez a borvidék, annak azt javasolom, hogy tegyen egy látogatást Sopronban, és kóstolja meg ezeket a borokat autentikus környezetükben!