Egy este a Barta családnál

Gonda György
2017. március 31., 19:17


Mi a közös Mátra és Tokaj-Hegyalja borászatában? Amellett, hogy mindkét vidéken kiváló borok készülnek, a Barta család is.
Egy este a Barta családnál
Barta Károly válságmenedzserként egészen mással foglalkozott, a borokat csak kedvelte és fogyasztotta. A sok kóstolás során ő is rájött, hogy a bor jóval több, mint élvezeti cikk. Sokáig gyűjtötte az információkat, tapasztalatokat, ismerkedett, míg végül úgy döntött, hogy Hegyalján vesz földet. Egy pénteki napon megjött a lehetőség az Öreg Királyban lévő területre - gyors döntés, és már meg is volt a Barta Pince.
Felújították a történelmi besorolások szerinti is I. osztályú területet,
megújult a támrendszer, a szőlő, és megszülettek az első borok. Az Öreg Királyban nehéz szőlőt művelni: meredek, kevés termőtalaj, még kevesebb hely, tehát a kézi munkán alapszik minden, ami megdrágítja a borokat.
 
Egy este a Barta családnál
 
Szerencsére az ár mellé igen kiváló minőséget kapunk. Az Öreg Királyban születő bor kezdőknek nem ajánlott. Ez a dűlős, lassan érő tokaji terroir borok egyik mintapéldánya. A szőlőterületek növelése van folyamatban a Király szomszédságában található, jelenleg parlagon lévő Kővágó dűlőben történő telepítéssel. Közben megvásárolták Mád főutcáján a romos állapotban árválkodó Rákóczi-Aspermont kúriát. Az épület felújítása befejeződött és a település díszévé vált. A csodálatos épület ékköve a kert közepén álló, tündérek lakhelyének is beillő, varázslatos, óriási, illatos hársfa. Itt található a Barta Pince központja, borászati helyiségei, és egyben szálloda, közösségi hely is.
 
Talán ennek a közösségi munkának is köszönhető, hogy befogadták Mádon a Barta családot, és Károly mára a Mádi Kör és a település egyik motorja lett. Pedig ez „gyüttmentként” nem is könnyű feladat.
 

Mindeközben megkezdődik a nagygombosi borászat története is. A birtokot még XVIII. században Grassalkovich Antal alapította, és hosszú története során a Deutsch család, Hatvani Lajos, majd az állam tulajdonlása után Gál Tibor vette meg. Gál Tibor tragikus halála után került a birtok a Barta családhoz, ahol most 92 hektáron gazdálkodnak.
A borászatot Takács-Barta Anna vezeti, Vicián Károly segítségével.
A borkészítési felfogás formálása mellett a szőlőterület megújulása is folyik Nagygomboson. Zajlanak a telepítések, megújítások, közben a pincében is gőzerővel folyik a munka. A rozé borok területén kialakult a végleges irány, a fehérborokkal is jól állnak, igazán a vörösborok karakterének megalkotásával van még sok dolog. A nagygombosi borok célja nem a csúcsbor szerepében való tündöklés, sokkal inkább a jó minőség, a jól fogyaszthatóság, gyümölcsösség, ami a Mátrának is jellemzője. A rozék is ilyenek, bár a megszokott magyar tételektől nagyon eltérnek. Színlével dolgoznak, hosszabb érlelést kapnak, később is kerülnek forgalomba – csak április, május környékén – és sokkal hosszabb időt kibírnak, mint friss társaik. Ezt bizonyítják a kóstolt 2015-ös tételek is. A nagygombosi rozék sokkal inkább vörösborok, sillerek, mint társaik.
 
A Barta család közösségi munkája a Mátrában sem marad el, hiszen alapítói, egyik kiötlői a napokban megalakult és bemutatkozott Magna Mátra Történelmi Borvidékért Egyesületnek.
 
A Borkollégiumi Mesterkurzus sorozatának volt vendége Takács-Barta Anna és édesapja, Barta Károly - ők mesélték el az előzőkben leírtakat, persze sokkal hosszabban, közel 3 órában.
 
A borokról is érdemes megemlékezni, mert egytől egyig izgalmas tételek voltak.
 
Kóstolt tételek:
 
Nagygombos Rosé Cuvée 2015 kékfrankos, merlot, zweigelt (alk.: 12,5 %, cukor: 1 g/l, sav: 5 g/l)
Nagygombos Kékfrankos Rosé 2015 (alk.: 12,7 %, cukor: 1,4 g/l, sav: 4,7 g/l)
Gróf Grassalkovich Gamay Noir Rosé 2015 (alk.: 13 %, cukor: 0,9 g/l, sav: 5 g/l)
Barta Pezsgő Furmint 2010
Barta Egy kis Furmint 2014 (alk.: 12 %, cukor: 1,8 g/l, sav: 7,5 g/l)
Barta Öreg Király Furmint 2012 (alk.: 13,4 %, cukor: 6 g/l, sav: 6,1 g/l)
Barta Öreg Király Furmint 2013 (alk.: 13,4 %, cukor: 8,1 g/l, sav: 8,2 g/l)
Barta Öreg Király Furmint 2015 (alk.: 13,4 %, cukor: 7,7 g/l, sav: 6,8 g/l)
Barta Öreg Király Furmint válogatás 2015 (alk.: 13,4 %, cukor: 10 g/l, sav: 6,7 g/l)
Barta Öreg Király Édes Szamorodni 2013 (alk.: 12 %, cukor: 115 g/l, sav: 6,7 g/l)
Barta Öreg Király Édes Szamorodni 2012 (alk.: 11 %, cukor: 158 g/l, sav: 6,7 g/l)
Barta Öreg Király Aszú 6 puttonyos 2013 (alk.: 9 %, cukor: 246 g/l, sav: 7 g/l)
 
A rozék közel sem voltak rozék, semmi direkt sav, tuti-frutti, halovány színek. Krémes, kerek, vörösboros jellegűek, gazdag gyümölcsökkel. Leginkább a cuvée tetszett, gazdagságával, sok izgalmas, pirosbogyós gyümölcsével. A Gamay Noirnak inkább a fajta adja az érdekességét. 2015 évi rozé ellenére, a megszokottól eltérően, még mindhárom kiváló állapotban volt, és lesz is még, legalább a nyár végig.
 
A Barta borok nagyobb számban voltak jelen az estén, sok jó tétellel. Azt tudni kell, hogy a pince biogazdálkodást folytat, spontán erjesztéssel, elsősorban hordós érleléssel dolgoznak.
 
 
Az Egy kis Furmint igazi kezdő tokaji. Mind kezdőknek is ajánlott, mind az est kezdésének is megfelelő. Lendületes, feszes, jó savakkal, sok gyümölccsel és kis botritisszel, ami itt most, mint sok száraz bornál előfordul, nem rontja el az összképet. A dűlős tételek közül mindegyik más miatt volt érdekes. A 2012-es magában hordja az évjáratot. Zárkózott, lassan mutatja magát, visszafogott aromatikával, mind illatban, mind ízben. Feszes szerkezetű, határozott savakkal, sok ásvánnyal, és kevés citrusos aromatikával. A 2013-as sokkal jobban megfogja az embert, már első pillantásra.
Gazdag gyümölcsösség, déligyümölcsök, persze ásványok is; aromás, de mégis férfias. Hetyke savak ficánkolnak benne.
Hívószavai a bornak: komplexítás, gazdagság, nagy potenciál. Vásárlásra alkalmas, fogyasztásával még várjunk, van ideje bőven, hogy kialakuljon igazi nagyszerűsége. A két 2015-ösből a Válogatás van most jobb állapotban, egy picit előbbre jár, véleményem szerint. Mindkettő nagyon izgalmas, nagyon egységes, jó egyensúlyú. A relatíve magas cukor nem lóg ki a borból, megmarad a száraz érzet. Rengeteg trópusiba hajló gyümölcs, komoly ásványok. Komoly borok, haladóknak.
 
A három édes pedig úgy tökéletes, ahogy van, csak az élvezet.
A szamorodnik könnyedek, légiesek: édeskörte, kajszibarack, pici ásvány, jó egyensúly. Az aszú pedig az elmúlt évtized legjobb aszús évjáratából származik. Egyensúlya tökéletes, ízei természetesen még fiatalosak, üde barack, édeskörte, kis hárs, méz, virágok. Az ára nem alacsony, de ne feledjük, hogy az aszú a legmunkaigényesebb borkészítési eljárással születik, ezért az előállítási költségek az egekben vannak. A borok királyának kategóriájáról van szó.
 
Az sem véletlen, hogy némi elfogultság érezhető az írásból, hiszen Annával együtt koptattuk a WSET középfokú tanfolyam padját a Borkollégiumban. Károlyt is régóta ismerem, az elejétől követem a pince munkáját, többször vendégeskedtem Mádon és kóstoltam a hársfa alatt. Biztatok mindenkit, hogy látogassa meg a Barta Pincét Mádon és a Nagygombos Pincét a Mátrában.
Winelovers borok az olvasás mellé