„Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjével

Geri Ádám
2019. szeptember 13., 09:07


Furán hangzik, de filmes értelemben castingoltunk – indokolja Almási Tamás, miért a kiválasztott három tokaji borásszal készítette el legújabb dokumentumfilmjét. A Cinefest Miskolcon a napokban debütáló Folyékony arany című alkotás kapcsán szó esik még a látványvilágba illeszkedő borászatról és arról, az időjárás hogyan hódolt be a forgatókönyvnek.
„Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjével
A film ötletétől a bemutatóig közel 6 év telt el. Ilyen sok időbe telt a borászok bizalmába férkőznie? Az az általános vélekedés velük kapcsolatban, hogy nehezen nyílnak meg.
 
Ezt érzékeltem. Idősebb Szepsy Istvánnal töltöttem a legtöbb időt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy befogadott, de a mai napig nem tudom, és ezt talán a filmből is kiderül, hogy milyen mértékű ez a befogadás a részéről. Én mérhetetlenül nagyra tartom őt és azért szerintem sikerült kivívnom a tiszteletét. Alkonyi Lászlóval egyszerű volt, ő újságíróból lett borász, értette, hogy én mit szeretnék. A legnagyobb probléma talán ebből adódott, hogy nem volt világos mindenki számára, hogy mi is az a dokumentumfilm, de ez teljesen természetes, hiszen ők nem filmesek. Bacsó Andrásnak is volt egy víziója, ő azt gondolta, hogy ez egyfajta imeretterjesztő film lesz. Az ismeretterjesztés nyilván ott van a háttérben, de csak mint második réteg, mert a film első sorban róluk hármukról szól.
 

Mennyi ideig tartott ez a folyamat, mire tényleg magukról kezdtek beszélni és azok a gondolatok, érzelmek jöttek elő belőlük, amikre rendezőként kiváncsi volt?

Nagyon sok olyan anyagunk van, ahol a stáb szőlészetből-borászatból pallérozódott (nevet). Rengeteg órát vettünk fel, ahol az egyes területek kőzettanát magyarázzák például. Nyilvánvaló, hogy amikor az ember megkéri a borászt, hogy meséljen, ő a földről, a szőlőről, a borról kezd beszélni. Úgy a tizenötödik látogatásunk alkalmával Szepsy Pista egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani. Azt feleltem neki, nem kell újat mondanod, csak „úgy legyél”, hiszen te magad leszel a film – az életed, a kapcsolatrendszered, az érzelmi reakcióid.
 
Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Közel negyven egész estés dokumentumfilmet rendezett. Az ő nevéhez fűződik többek között a Puskás Öcsi életét feldolgozó Puskás Hungary.

Miért pont ők hárman lettek a film szereplői?

A tervezés során végiggondoltuk, több szempontból is az az ideális, ha három szereplő van. Abban szinte kezdettől fogva biztosak voltunk, hogy Istvánt nem lehet kihagyni és hogy ő lesz a középpontban. Ditz Edit kreatív producerrel aztán összeállítottunk egy listát 35-40 borásszal. Hogy ne legyek elfogult, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mentek Tokajba előinterjúkat készíteni. Tudom, furán hangzik, de filmes értelemben castingoltunk. Arra voltunk kiváncsiak, kire lehet filmszereplőként odafigyelni, hogyan beszélnek, van-e sajátos karakterük. És az is fontos volt, hogy Pista mellé keressünk egy „indusztriális” borászatot, ez a spanyol tulajdonban lévő Oremus lett. Látványvilágban is mást ad, mint a családi pincészetek, Bacsó Andrásban ráadásul az is jó, hogy sose volt szőlőbirtokos, mindig alkalmazásban állt. Alkonyi László pedig kicsit a nézőket képviselte: Budapestről – ahogy ő maga fogalmaz – „nejlonparasztként” belecsöppent ebbe az egészbe, fiatalabb is, rengeteg idealizmussal látott munkához a borvidéken.
 

Van egy jelenet, ahol Szepsy István néz ki az ablakon, miközben kint szakad az eső. Gondolom, nem költözött a stáb hetekre Tokajba az esőt várva. Hogy zajlottak technikailag az ilyen forgatások?
 
Mindenképpen szerettem volna olyan momentumot, ami emeli a tétet. Rengetegszer indultunk el, mert azt mondták, eső vagy vihar várható, aztán vagy elmaradt, vagy elvonult, mire odaértünk. Végül talán két olyan időszak volt, amikor huzamosabb ideig, napokig esett, akkor nyilván időben le tudtunk menni forgatni.
 
A három főszereplő

Alkonyi László több kanyar után végül Gödöllőn szerzett agrármérnöki diplomát. Diákévei alatt a „tőzsdén lógott”, később szakújságíróként helyezkedett el, de maga is tőzsdézett. Ekkoriban fordult a figyelme a borok felé is, 1996-ban alapította meg a Borbarát folyóiratot, ami 15 évfolyamot ért meg. Több könyvet is írt, első kötete a Tokaj – A szabadság bora volt. Legjelentősebb műve a 2012-es „HetedHétHatár – Tokaji dűlőklasszifikáció”, ahol elkészítette a tokaji területek újkori besorolását. Ezután megalapította Tállyán a Kaláka Pincét, első borai a 2013-as évjáratból készültek.

Bacsó András a tolcsvai Tokaj-Oremus birtokigazgatója. Kádár családba született, a kertészeti egyetem éveitől eltekintve egész életét a borvidéken élte le. Tanulóévei után az állami gazdasághoz került, a megszűnése előtt ő volt az utolsó vezetője. 2016-ban megkapta a Borászok Borásza kitűntetést.

Szepsy Istvánt sokan Tokaj-Hegyalja leginnovatívabb borászának tartják. A családja 1632-ben kapott nemesi rangot, ő a tizenhetedik generáció tagja, aki borral foglalkozik. A mádi családi pincét 1987-ben alapították, ma 60 hektáron dolgoznak. 2001-ben a Tokaji borvidékről elsőként válaszották az Év bortermelőjének, 2009-ben megkapta a Borászok Borásza elismerést.
 
És hogy nézett ki mindez a szüretek esetében? Kaptak egy hívást a borászoktól, hogy „mindenórás” a szőlő és akkor levonultak arra a pár napra?

Ez egy nagyon érzékeny kérdés. Volt, aki közülük egyszerűen elfelejtett szólni, úgy kellett ráéreznünk vagy másoknál rákérdeznünk, hogy mikor készül a szüretre. Az világos volt, hogy végig ott kell lennünk, amikor jöttek azok a kritikus napok, ahol végül eldőlt, hogy tönkre fog menni a termés. Rendezőként egyébként abszolút megértettem, hogy a borászoknak a szőlő és a bor a legfontosabb.
 
„Egy ponton azt mondta: figyeljetek, én már nem tudok nektek újat mondani” – interjú a Folyékony arany rendezőjével
 
Emberileg közel került valamelyikükhöz?
 
Úgy érzem, mindhármukhoz közel kerültem, hiszen a filmkészítés egy bizalmi dolog, e nélkül nem tudtam volna velük dolgozni. Elhitték, hogy a koncepció, amit kitaláltunk, működni fog. A forgatás elején volt egy nagyon rossz ősz és szüret, akkor Pista kétségbeesett. Igyekeztem megnyugtatni, a film mindenképpen pozitív véget fog érni. Kitaláltam egy dramaturgiai ívet, középen volt a leszállóág, amikor tönkrement a termés, de tudtam, hogy ha nem is várunk egy újabb legendás évjáratig, ami lehet, hogy csak 20 év múlva jön el, addig mindenképpen elvisszük a történetet, hogy legalább azt kimondhassák egy ponton a borászok, hogy egy ígéretes évnek néznek elébe. Ez így is történt. Ahhoz, hogy ezt elhiggyék nekem és végigcsináljuk, nagyon fontos volt a bizalom. A film ugyanis nem a termékről vagy a szőlőről szól, az embert akartam megmutatni, aki ostromolja a csúcsot és ha eléri, egy újabbat vesz célba.