Hárslevelűvel és furminttal a világ ellen

Varga Andrea
2015. április 20., 21:21


Hol a helyünk, hova pozícionáljuk magunkat, merre tartunk, miben vagyunk jók, miben lehetünk különlegesek-avagy mi az a plusz, egyedi, melyek csak a mi tokaji boraink tudnak a nagyvilágon: izgalmas összehasonlító, elemző előadást részesei lehettek a Tokaj Grand első mesterkurzusának résztvevői, melyen Horkay András kalauzolta nagyérdeműt.
Hárslevelűvel és furminttal a világ ellen
Fotó: Graselly Balázs
A borvilág általános jellemzőinek (szélességi fokok, termelt mennyiségek, azok megoszlása, trendek, vezető országok, feltörekvő újvilági borok) tanulmányozása után érkeztünk Tokajba, ahol rövid történeti áttekintés után az ott termelt hat szőlőfajta közül kettőt emeltünk ki, mégpedig a furmintot és hárslevelűt. Azon kívül, hogy mindkettő magyar fajta, tökéletesen alkalmasak arra, hogy nagy borok szülessenek belőlük. Mindkettő jó savgyűjtő, cukorgyűjtő, hajlamosak a botritiszre, remek érlelési potenciállal bírnak, gyönyörűek löszös, vulkáni, mészköves talajon, jól áll nekik a hordó és a tartály is. 
 
Két blokkban kóstoltunk: az elsőben a hárslevelű kapott versenytársakat, a másodikban pedig a furmint csillogtathatta meg különleges erényeit.
 
Hárslevelűvel és furminttal a világ ellen
Horkay András (Fotó: Graselly Balázs)
 
Az első részt a Gizella Pince 2013-as Barát Hárslevelűjével nyitottuk, mely Tarcal mellől érkezett, 30 éves tőkékről, mintegy 1250 palack készült belőle, megjelenésében halvány szalmasárga zöld reflexekkel, illatában gyümölcsök dominálnak, grépfrút, narancs, kevés virágillattal kiegészülve, a gyümölcsök visszaköszönnek a kortyban is. Szép szerkezet, remek savak, jó egyensúly, hosszú.
 
Másodjára Santa Margherita Pinot Grigioja került a kóstolópoharakba 2014-ből. A három területen termelő (Veneto, Prosecco, Alto Aldige) viszonylag régi olasz családi pincészet szürkebarátja Alto Aldige hordalékos, erős kőzetekkel tarkított talajáról érkezett. Az acéltartályban érlelt és erjesztett bor friss volt, könnyű, ropogós, gyümölcsös. Sok alma és egy kevés körte mind illatban és ízben. Közepes savak, közepesen testes, mindehhez harmonizáló alkohol és hossz társult. 
A mesterkurzus legextrovertáltabb szereplője az új zélandi Matua pincészet 2014-es Sauvignon blancja volt. A tipikus új zélandi jegyekkel bíró marlboroghi bor kis ideig volt seprőn, 4,8 g maradék cukrot tartalmaz, rengeteg gyümölccsel (főleg citrusok: grépfrút, lime, narancs), barackkal, bodzával és leheletnyi macskapisivel. Ízében a gyümölcsök köszöntek vissza, krémességgel, jó savakkal, szép egyensúllyal és hosszal. 

Az első blokk zárásaként a Loire mentére utaztunk, Pascal Jolivet 2013-as Sancerre Blanc Clos du Roy-ját ízlelhettük. Tökéletesen megalkotott bort kaptunk a poharakba: elegancia és remek szerkezet jellemezte. A gyümölcsök mellé szép ásványosság társult, kiváló savak, szép test, és hosszú. 
 
A második részt Balassa Thurzó Furmint 2013-ával kezdtük. A vékony termőrétegű talajról érkező borból mindössze 441 palack készült. Illatában és ízében a köves, ásványos, sós jegyek mellett szerepet kaptak gyümölcsök is: zöldhúsúak, körte, birs. Szép szerkezet: jó savak, telt, közepesnél kicsit magasabb alkohol, hosszú. 
 
Őt követte Bott Frigyes 2013-as Rajnai rizlingje: a hét hónapig hordóban érlelt bor kevés maradék cukorral a klasszikus rajnai jegyeket hozta. Szép volt, elegáns. Sok virág, rengeteg gyümölcs (mangó, narancs), jó savak, telt korty, és hosszú. 
 
Hárslevelűvel és furminttal a világ ellen
 
A chilei Montes Alpha 2013-as chardonnay-je érkezett harmadikként, melynek 60%-a fahordóban erjedt. Illatában intenzív, illatjegyeiben sok gyümölcs: trópusiak, citrusok, melyek ízében is visszaköszöntek. A korty krémes, savai közepesek, viszonylag hosszú lecsengéssel.
 
A sort a burgundiai biodinamikusan gazdálkodó Maison Deux Montille Bourgogne Blanc 2012-ével zártuk, mely a pince alap fehérbora. 6000 palack készült belőle, 1/3 része hordóban, 2/3 része acéltartályban erjedt és érlelt. Először kicsit visszafogott, lassan, de szépen nyílik.
 
Elegáns struktúra, szép savak és test. A kortyban tükröződnek az illatban megjelenő gyümölcsök (citrusok, lime, alma), lágy ásványossággal, kevés fás, leheletnyi pörkölt jegyekkel kiegészülve.  
 
Rögtönzött közvélemény kutatás alapján mindkét részben a magyar tétel került a dobogó felső fokára, a második helyet a francia borok és Bott Frigyes rajnaija tudhatta magáénak, mely eredmény tökéletesen tükrözte azt az utat, melyet a tokaji borászok választottak: a minőség, az elegancia útját. A tokaji száraz fehér borok pozícionálásában a legfelső kategóriára kell koncentrálnunk, hangzott el, egyetlen utunk a minőség, ez a kulcs a világra, koncentrálva az erősségekre, az igazi versenytársakra.
Winelovers borok az olvasás mellé