Az idei Kékfrankos Április Nagykóstoló számos izgalmas programot tartogatott a rendezvényre kilátogatóknak. Megízlelhettük többek közt a Winelovers Kékfrankos teszt 2017-es győztes borát, Gere Zsolt 2013-as évjáratú Gentleman kékfrankosát. A osztrák borairól ismert KisBécs háromszor három osztrák kékfrankos sorral rukkolt ki. A szakmai vendégek pedig mindenekelőtt kíváncsian várták a nyolc borbár összefogásával megszületett Egytőről kékfrankost, melynek nyilvános bemutatójára is szintén ezúttal került sor. A bor a szekszárdi Sebestyén pincéből került ki, mégpedig úgy, hogy a résztvevő borbárok képviselői a kezdetektől ott voltak az elkészülténél, az egyes munkafázisoknál. Mindössze 1200 palack készült belőle, könnyed, gyümölcsös, jól fogyasztható tétel, mellyel a borbárok az „átlag” borfogyasztót célozzák meg, azt a réteget, amely esetleg most ismerkedik a fajtával. Árát 950 Ft/1,5 dl-re lőtték be, így várhatóan az összefogást adók borlapján a közönség egyik kedvenc tétele lesz, mely így valószínűleg hamar el is fog fogyni. De terveznek még hasonlóan elkészített palackokat, az Egytőről ugyanis tovább viszi a történetet esetleg más fajtákkal és más termelőkkel is együttműködve.

A rendezvény másik kiemelt programja - lévén, hogy most nem voltak külön mesterkurzusok - a Borkollégium Pop-up School-ja volt, melyre a vendégek ingyen beülhettek, és ahol fél órás turnusokban három különböző szakmai előadótól három különböző témában hallhattak színes elemekkel átszőtt szakmai előadásokat, közben két-két bort kóstolgatva. A dolog nagyon bejött, hiszen annyira népszerű volt, hogy teljes teltházzal üzemelt, jómagam is még épphogy találtam üres helyet.

 

Az első előadóként Szik Mátyás örökös sommelier magyar bajnok ragadta kézbe a mikrofont, aki a kékfrankos és az arra épülő bikavérek gasztronómiai sokoldalúságát próbálta bemutatni. Mátyás kedvenc fajtájáról van szó és szinte missziójának tartja, hogy erre koncentráljon a magyar borágazat, szerinte ebből kell elkészíteni a „nagy magyar vörösbort”, nem pedig külföldi fajtákból. Ma Magyarországon kb. 8000 ezer hektár a termőterülete, jó betegségtűrő, ellenálló fajta, megbízhatóan beérik, így a borászok számára likviditás szempontjából is kiemelt jelentőséget kap.

 

 

Szerinte azonban ma már nagyon sok jó kékfrankos készül, melyek stílusukat tekintve két csoportba sorolhatóak. Az egyik az „osztrák stílusú”, melyben alacsonyabb a tannin, feszesebbek a savak, alacsonyabb az alkohol, elegánsak a borok és önmagukban is fogyaszthatóak. A másik stílus egy jóval testesebb, robosztusabb kékfrankost képvisel, ahol több a tannin, magasabbak az alkoholok is, ezen borokhoz pedig mindenképp kell már valamilyen étel is. Mátyás egyensúlyra és vendégélményre törekszik, ezt próbálja közvetíteni, mind a borokon, mind az ételeken keresztül. Ennek a fajtának maximális helye van a csúcsgasztronómiában, szerinte például egy meggyes sütihez remekül párosítható Bott Frigyes kékfrankosa, míg egy testesebb, alkoholosabb tétel egy faszénen sült grillhússal alkot remek párt.

 

 

Nagyon jól passzintható a kékfrankos a fekete csokikhoz is, de nagyon figyelni kell erre, nehogy elbillenjen valamelyik felé, és fémes mellékízzel találkozzon a fogyasztó. Nagyon szeret dolgozni a fajtával, és úgy véli, hogy jóval kisebb a rizikó vele, mint a mondjuk a pinot noir-ral. Két bort kóstoltunk közben. Az első pohárba kerülő tétel a Takler pince 2013-as kékfrankos reserve bora, mely még egy nagyon friss, fiatal, gyümölcshangsúlyos tétel. Öreg tőkék termése, kb. 1-1,2 kg/tőketerheléssel, sok tanninnal, amely még nem simult el, érett feketecseresznyével. Mátyás szerint az általa vázolt második stílus képviselője, és ő egy bárányhoz vagy kacsához ajánlaná. Másodjára a szintén szekszárdi Szent Gaál pince 2015-ös bikavére került a poharakba. A szekszárdi bikavér szabályozás szerint min 50%-ban kell kékfrankosnak és kadarkának lennie a bikavérben, sőt némely pince már több mint felében kékfrankost használ, a kadarkával együtt pedig akár a kétharmadot is elérheti a magyar fajták aránya. Mostani borunkat még merlot és cabernet színesítette. Színe nagyon halvány, szinte pinot noir-os ill. kadarkás, illata nagyon gyümölcsös, könnyű, jó ivású, jól fogyasztható bor. Mátyás szerint jelenleg a világban ez a stílus a keresett, pont a könnyűsége és jól fogyaszthatósága miatt.

 

Második előadónk Juhász Ádám az egri Juhász Testvérek pincészet főborásza az Öreg-Gesztenyés–dűlő két kékfrankosát szerette volna bemutatni, de kollégái véletlenül csak az egyikből csomagoltak neki a rendezvényre, így akaratlanul is megtréfálva őt. Ádám azonban nem ijedt meg, hanem gyorsan hozott helyette egy 2013-as bikavért, így az előadása sem csak a kékfrankosokról, hanem az egri bikavérről is szólt egyben. Ezt persze a közönség cseppet sem bánta. Ádám a pince ifjú titánja, több országban folytatott borászati tanulmányai és szakmai gyakorlatai után nemrég tért haza és vette át édesapjától a borászati munka irányítását. Erőteljesen hisz abban, hogy a bikavér Eger kiugrási lehetősége, és ezen kell dolgozni, mégpedig sokat. Mesélt a bikavér egri szabályozásáról, a klasszik és a válogatás tételek közti különbségről. Nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni azt, hogy mivel ők viszonylag nagy pincészet a borvidéken, és több boruk kapható a hipermarketekben is, ne csak ezekkel azonosítsák őket, hiszen készítenek az általuk fontosnak tartott tételekből prémium válogatás borokat is. Ádám hazaérkezésével pedig ezeket akarja erősíteni és a figyelem középpontjába állítani. Ennek köszönhetően került a palackba a Gesztenyés-dűlőről származó kékfrankos és bikavér grand selection is.

 

 

Ez a dűlő Andornaktálya határában található, nevét pedig a szőlőket körülvevő gesztenyefákról kapta. A területet egy idős bácsitól vásárolták meg, és azóta is kiemelt figyelmet szentelnek neki. A tőkék már nagyon régiek, a terület művelése is igen költséges. Az innét származó borokat komoly, testes borként tudják elképzelni és így is készítik. A kóstolónkat a 2013-as bikavérrel kezdtük, a 40% kékfrankos mellett még blauburger, merlot és a két cabernet adja a komponenseket. Acéltartályos, körfejtéses erjesztés után a hazai fajták helyi, míg a francia fajták második töltésű barrik hordókban értek 18 hónapot. Mindössze két hete van palackban. Ennél fogva érezhetően még nyúzott kissé, a palackos érlelés jót fog neki tenni, de már most mutatja a benne lévő potenciált. Jó alapanyag, kellően szép gyümölcsökkel megtámogatva, a tannin sok és kissé húz is még, de van ideje besimulni.

 

 

Ezután következett a 2011-es kékfrankos grand selection, melyben elsőre szintén a hordóból fakadó csokoládés, vaníliás, fűszeres jegyek dominálnak. Nagy test, sok tannin, mely még nem integrálódott teljesen. Nagyon masszív, komoly bor, forgatva a pohárban újabb és újabb izgalmas jegyekre bukkanhatunk. Ez a bor mindenképp ételt kíván, mégpedig egy masszívabb húsételt. 30-35 mázsa/hektár a termésátlag, a szőlő szinte önmagát szabályozza, korlátozza. 700 literes második töltésű medium pörkölésű hordóban volt, mégpedig három évet. Ez nem volt szándékos, Ádám éppen külföldön volt, és mikor hazajött akkor döbbentek rá, hogy ez a tétel még mindig a hordóban van, így gyorsan le is palackozták. És milyen jól tették, hiszen több versenyről (köztük a Vinagoráról) is aranyéremmel tért haza. Ádám fontosnak tartott még megemlíteni egy párhozamot Piemont fő szőlőfajtájával, a nebbiolo-val. Ott minimum öt éves érlelést írnak elő, és Ádám is ezt tartja mérvadónak a kékfrankosaik esetén. Úgy látja, hogy ez a fajta egy óriási kincs a kezükben, mely még sikeresebb lenne, ha hasonló reflektorfényt kapna itthon, mint a furmint.

 

Harmadik és egyben utolsó előadóként Vancsik Ivett, nemzetközi borakadémikus az osztrák kékfrankosokról, azok sikereiről, stílusjegyeiről mesélt. Példaértékű az, ahova és ahogyan az osztrák borászok és borok eljutottak a 80-as évek borhamisítási botrányai után. Fehérben a zöldveltelini gyakorlatilag nemzetközi karriert futott be, míg vörösben a kékfrankos a zászlóshajó (a zweigelt és a St. Laurent mellett). Az a kékfrankos, amelyet mi magyar fajtának tartunk, és amelyet mi is az origóba szeretnénk állítani.

 

 

Termőterülete főleg Burgenlandra összpontosul, itt a legkedvezőbbek a talaja és klímabéli adottságok. Burgenlandon belül is azonban az egyes alrégiók eltérő karakterű borokat adnak. Más mondjuk egy Fertő-tó melletti, egy Lajta-hegységbeli és mondjuk egy Vaskeresztes mellől származó kékfrankos jellemzője. És ami még fontosabb, hogy a határ innenső oldalán, a soproni borvidéken is legalább ilyen adottságokkal rendelkezünk. A cél tehát adott számunkra is, hogy hova kell eljutni, egyes borászok pedig már úttörő módon rá is léptek erre az útra. A mostani kóstolón a Corinthia Hotel Budapestben a soproni borokat egy külön teraszon lehetett kóstolni, és lehetőség volt a néhány osztrák borral összevetni őket. A Pop-up School keretében pedig akkora volt az érdeklődés, hogy a két beharangozott bor nem is lett elég, így mindjárt egy plusz tétellel kezdhettük, az Esterházy pincészet jóvoltából egy 2013-as Estoras cuvée-t kaptunk poharunkba, melyet a kékfrankoson kívül még merlot és a cabernet sauvignon alkot.

 

 

A Lajta-hegység agyagos-köves talajáról apró bogyós kékfrankos fürtökből szüretelve. Ez a 12 hónapos hordós érlelést kapott bor a Falstaff szaklapnál 91 pontot érdemelt ki a 100-ból. Intenzíven gyümölcsös, cseresznyés, dohányos, csokis, rumos diós illat. Kóstolva elsimult tanninok, erdei gyümölcsök, bomba jó savak, szép hordóhasználat, tökéletes egyensúly, jól ihatóság. A második bor opcionálisan volt választható, és a Vaskeresztes mellől származó Stephano Eisenberg DAC Reserve Prospero 2009-es tétele mellett tettem le a voksom, mivel ez egy speciális egyedi terület, ami más paraméterekkel bíró bort ad. Olyannyira mást, hogy a pohárba szagolva olyan intenzív, fűszeres illattal nyitott, ami újvilági tételekre jellemző, simán egy chilei vörösre asszociálhattunk.

 

A pincészet tulajdonosai egyébként egy informatikus és idegsebész házaspár, akik 2009-ben vették meg a területet, és mindössze 5 hektáron gazdálkodnak. A Vashegy agyagosabb, ásványi anyagokban jóval gazdagabb terület, mely a borkora is rányomja hatását. Az innét kikerülő tételek masszívabbak, testesebbek, nagyobb ásványossággal. A Prospero nevet Shakespeare szeretete ihlette. 35-40 éves öreg tőkék termése, alacsony tőketerheléssel, a feljebb már említett intenzív sós, feketeribizlis illattal, dohánnyal, vaníliával, sok és talán nem teljesen megszelídült tanninnal. A másik választás Markus Altenburger Leithaberg Blaufränkisch 2011 lett volna, de úgy adódott, hogy maradt mindenből egy kevés, ezért ezt is meg tudtam kóstolni. Más karakter, sokkal kiforrottabb, egységesebb, egyensúlyosabb vonal. Érett, izgalmas, gyümölcsös, jól fogyasztható, szépen besimult tanninokkal, hosszú lecsengéssel.

A Pop-up School egy rendkívül jó kezdeményezés. Persze 30 perc nem elég arra, hogy ezeket az önmagukban is egész napos témákat besűrítsék az előadók fél órába, de ennyi idő alatt is bepillantást nyerhetnek a laikusok is a bemutatott borokon keresztül borvidékekbe, fajtákba, borstílusokba, vagy bármi másba, ami érdekli őket.