Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész

Novák Barna
2019. november 25., 09:09


Újraéledő borvidékeink nyomában címmel idén szeptemberben tanulmányút-sorozatot indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A második kirándulás a Pannonhalmi Borvidéken volt. A beszámoló mostani, befejező részében többek a Pannonhalmi főapátságban szerzett élményekről lesz szó.
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
Pannonhalmi Főapátság – 1000 éve ég és föld között
 
Az apátság 1996-ban ünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját, ekkor az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Másik különlegessége, hogy nem a magyar prímáshoz, hanem közvetlenül a vatikáni pápa fennhatósága alá tartozik, így fizikai és szellemi értelemben is ott „lebeg” ég és föld között. Falai között jelenleg 35 szerzetes dolgozik és 340 fiú diák tanul.
 
 
Megtekintettük a bazilikát, amelynek oltárán a Nap védőszentjük, Szent Márton napján süt be legszebben (november 11.), éppen pár nappal érkezésünk előtt. Nekünk bár ködös időnk volt, mégis lenyűgözött a templom 55 méter magas tornya, de a kilátást csak odaképzelni tudtuk.
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
Megtekintettük az altemplomot, ahol Habsburg Ottó szíve nyugszik, a Porta Speciosa vörös márvány díszkaput, rajta Szent Márton képével, ahogy a koldusnak odaadja fél köpenyét, valamint a gazdag, 400 ezer kötetes könyvtárat, ahol látható többek között az apátság említett alapítólevelének pontos másolata, Szent István királyunk monogramjával, a Tihanyi apátság alapítólevele, legrégebbi írott nyelvemlékünkkel, és Szent Benedek Reguláinak néhány példánya.   
 
Az apátsági épületek megtekintése után Illés Tamás, a pincészet kereskedelmi és marketing vezetője kalauzolt végig minket a pincén és a borokon.
 
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet
 
Az Apátsági Pincészet feltámasztása 2001-ben kezdődött Gál Tibor vezetésével, aki sajnálatosan korai haláláig rengeteget segített az újratelepítésben, a megfelelő fajták és területek kiválasztásában, sőt az apátsági pince tervezésében is. Mivel mindent szinte a nulláról kellett újrakezdeni, óriási volt a felelősség, de a szabadság is, hogy mindent a legmegfelelőbb formában végezzenek. A fejlesztéshez az anyagi támogatást részben az MKB nyújtotta, a bank 45%-ban a mai napig tulajdonosa a pincészetnek (az Apátság 55%-ban). A borászat ma 52 hektáron dolgozik.
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
A négyemeletes, 2000 négyzetméteres pince a gravitációs anyagmozgatás elve alapján épült: itt nem a szőlőt mozgatják, hanem a gépeket. Mi a legmodernebb optikai bogyóválogató géptől indultunk fentről, majd sétáltunk lefelé négy emeletet, 33 métert (választhattuk a liftet is), követve a szőlő és a must természetes útját. A falakról a régi bencés élet képei köszöntek vissza, különös kontrasztot adva hagyomány és a legmodernebb technika között.
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
A kóstolón Illés Tamás elmesélte, hogy a mostani fajtaszerkezet szépen követi a régit, de jelentős hangsúly- és arculatváltások jöttek létre. A fehérek között a rajnai rizling, a kékszőlők közt a pinot noit fajtaborként továbbra is kiemelt szerepet kap. A többi fehérszőlő (olaszrizling, fűszeres tramini, pinot blanc, chardonnay, viognier, királyleányka) és a kékszőlő (merlot, cabernet franc) viszont inkább a házasításokban kap szerepet. Náluk a terroir szemlélet nem dűlőalapú tételek sokaságát akarja jelenteni, inkább azt a változatosságot és lehetőséget, hogy mivel nagyon sok különleges, sajátos arculattal rendelkező dűlőjük van (négy különböző helyen), ezeket akarják okosan házasítani. „A fajtaborok mellett inkább a házasítás terén van olyan széles játszóterünk, amiből teljesen az személységünknek megfelelő bort tudunk készíteni” – mondta Tamás. Ez alapján két termékpiramist is kialakítottak: az egyik a fajtaboroké (birtokborok és a Prior sorozat), a másik a házasításoké (a Tricollis sorozat, a két Hemina és az Infusio).
 
 
Mi többek között a 2018-as rajnai rizlinget kóstoltuk: mentás hűvösségével és grépfrútos jellegével a pincészet emblematikus birtokbora (a rajnai teszi ki az ültetvények 20%-át). A 2018-as pinot noir is nagyon finom volt, nem akar burgundi lenni, inkább a fajta gyümölcsös jellegét hangsúlyozza ki.
 
Házasítások közül – ha már Márton-nap – megkóstoltuk a St. Martinus újbort is (fele királyleányka, fele fűszeres tramini), bár 25 ezer palack készült belőle, igyekezzünk a kóstolással, mert állítólag 3 hónap alatt elfogy!
 
A Hemina fehér és vörös tételek már a házasítás piramisának magasabb kategóriái. A fehér Hemina az egyik nagy kedvencem: az általunk kóstolt 2018-as tétel chardonnay alapú házasítás, került bele még viognier és sauvignon blanc. Nagyon testes (14,5% alkohollal), mégsem lomha, finoman krémes, kekszes.
 
És hogy mi a Hemina?
 
A hemina – egyszerűen fogalmazva – a mértékletesség mértékegysége. A bencés rend alapítója, Szent Benedek (480-547) így írt erről a bencések életét szabályozó Regulájában: „Bár azt olvastuk, hogy »a bor egyáltalán nem való szerzeteseknek«, de mivel korunkban lehetetlen a szerzeteseket erről meggyőzni, legalább abban egyezzünk meg, hogy ne igyunk a telítettségig, hanem mértékletesebben.” Egy hemina bor: „mindenki számára annyi, amennyi felszabadítja benne a jót, és érzékenyebb, megértőbb, bölcsebb emberré teszi”. Egy hemina pedig „minden tettemben a felismert emberi mérték, a határ, ameddig elmenni bölcsesség, átlépni viszont bűn és ostobaság”. Konkrét mennyiségéről tehát nincs bizonyosság, személye válogatja.
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
Apátsági kóstolónkat a pincészet csúcsborának számító 2017-es Infusio zárta, amu kétharmad részben merlot, egyharmad részben cabernet franc fürt- ás dűlőválogatott házasítása. Az Infusio (szó szerint betöltés) már a régi bencések között is az ünnepek itala volt (besorolásukban a cselédbor és a konventbor felett állt), és mivel saját heminánk mértékét már ekkor meghaladtuk, engedélyezett volt a poén, hogy a „bencések közt az infusio soha nem intravénás, hanem orális”. Rossz, aki rosszra gondol…
 
Új arculat, új címkék
 
Említsük meg a pincészet címkéinek teljes arculatváltását is, az újak az idei palackokon debütáltak – óriási sikerrel. Az új címkék egyértelműen reprezentálják a már említett két termékpiramist (fajtaborok és házasítások), másrészt világosan bemutatják, hogy itt egy ezeréves bencés pincéről van szó. A gazdagon díszített címkék az apátság alapvető jelképein kívül (pl. tricollis hármashalom, Szent István monogram) a bencés élet intim részleteibe is betekintést engednek (piknikező vagy rádiót hallgató szerzetesek képével), amivel emberközelivé, ezáltal szerethetővé teszik a szerzetesi életet. Hosszan lehet elidőzni a különböző jelentésrétegek mondanivalóján úgy a palackon, mint magában a palackban…
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
   
 
Heminánkat jócskán meghaladva, infusiónkat pedig szépen szájon keresztül beadva indultunk tovább. Előtte azonban vásároltunk a pincészet boltjában, ahol a borokon kívül a pincészet balzsameceteiből, gyógyteáiból is lehet válogatni. Én bor mellett egy könyvet is vettem: Anselm Grüntől A Bor. Ég és föld ajándéka címűt. A német bencés szerzetes csodálatos munkában gyűjti össze a bor szakrális jelentését, a téma egy külön cikket érdemelne.

Pannonhalmi értékek és borásztalálkozó
 
Az Apátsági pincészetből a Viator étterembe érkezve finom ebéd (forró ököruszály leves, bakonyi sertéspofa és pausa szelet) és a borvidék három fiatal vezéralakja, Pécsinger János, Cseri Barnabás és Tar István várt minket. Összesen kilenc borral!
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
Első körben hadd említsem meg a Cseri Pincészet rajnai rizling sorozatát, amelyből kettőt is kóstoltunk (Secundus Barni’s Riesling 2018, Sextus 2016). A közel tíz hektáron működő családi borászat (mindenki a borászatban dolgozik) ezzel a rajnai rizling sorozattal előfutárja lett egy olyan útnak, ami egyre jobban kezd kirajzolódni: megmutatni egy olyan fajtának a lehetőségeit, amely – úgy tűnik - a legjobban tükrözi a pannonhalmi borvidék adottságait, kezdve a gyümölcsöstől, az érlelt hordós válogatáson át a késői szüretelésű mézédesig.
 
Másrészt itt az idő szólni a borvidék összefogásának jelképéről, a PH-Értékről, amelynek egyes tételeit már megismerhettük Herold Ádámnál és az Apátsági Pincészetben is, de most megkóstolhattuk a Cseri, Tar és Pécsinger PH-Érték tételeket is.
 
De mi az a PH-Érték?
 
A PH-Érték (értsd: Pannonhalmi érték) a pannonhalmi pincészetek közösségi bora, szakmai alapú és marketingkommunikációs összefogása. Ha úgy tetszik az összefogás kézzelfogható bizonyítéka, „szerelemgyereke”, ahogy Illés Tamás fogalmazott.
 
Az a gondolatiság hozta életre, amiről egész eddig beszéltünk: adott egy borvidék, amelynek van egy hihetetlen erős jelképe, a Pannonhalmi Apátság és az ahhoz tartozó pincészet. De ahogy nekik is újjá kellett születniük, az újjászületéssel egy időben életre kelt többi pincészetnek is meg kellett fogalmaznia saját út mellett a közös utat. „Egy fecske nem csinál nyarat”, „egységben az erő” – mennyire elcsépelt gondolatok, de mennyire igazak.
 
Az összefogás kézzelfogható bizonyítéka egy közösségi bor, amely bemutatja a borrégió jellegzetességét, a résztvevő pincészetek arculatával. Ez lett a PH-Érték, amelynek ötlete 2017-ben született meg. A résztvevő pincészetek: Cseri, Hangyál, Herold, Pécsinger, Tar, Pannonhalmi Főpátság. A bor maga egy házasítás, alapja a rajnai rizling minimum 50%-ban. Ezen kívül lehet benne olaszrizling, chardonnay, pinot blanc és illatos/aromatikus fajták: fűszeres tramini és sauvignon blanc (ezek részaránya nem lehet több 30%-nál). A recept lényege teljesen érthető, ahogy az üzenet is.
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
A végeredmény pedig minden részletében a közösségi elemeket hangsúlyozza. Egyelőre az említett hat pincészetben készül, de az ajtó a többiek számára is nyitva áll. Szeretnék ezzel ösztönözni úgy a közösségi, mint a minőségi borkészítést Pannonhalmán és környékén, mindezt alulról kezdeményezve, tényleg, mint a mesében. Így tovább!
 
A finom ebéd és a tartalmas borásztalálkozó után elmaradt a tervezett növényfestős program az apátság botanikus kertjében (azért annyira nem bántuk), viszont még ellátogattunk a borvidék másik fontos településére, Nyúlra, Hangyál Balázs pincészetébe. A növényfestős programon kívül megérne egy másik misét, hogy mi van a „nyúlon túl”, a borvidék további településein: Tényőn, Écsen, Győrszemerén vagy Ravazdon.
 
Hangyál Balázs pincészete és a hangyál finesz
 
Az eső, a köd, a korai sötétedés miatt elmaradt a dűlőtúra is, így a kisbuszból csak halványan tudtuk kivenni a gyönyörű helyeket. Nyúlra menet például nagyon látványos a Szurdik (más néven Sárkánylik), amely Európa egyik legnagyobb víz vájta homokkő szurdokvölgye. Nekem szerencsére volt már alkalmam máskor, jó időben arra sétálni, valóban lenyűgöző élmény!
 
Hangyál Balázs elképesztően jó kedélyű ember. Nagyon jól megérezte lelki állapotunkat, így borok helyett inkább vicceket és anekdotákat mesélt, amivel teljesen felrázta a fáradt csapatot. Megismertük nagypapája három alapigazságát is, amit hegybíróként és borászként is mindig próbált alkalmazni, érdemes megfogadni:
 
- Ha helyben szeretnek, mindenhol szeretnek.
- Hiteled legyen, de hiteled soha.
- Mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért.
 
Mesélt azokról a boros rendezvényekről is, amelyeket ő szervez (Borcamino dűlőtúra, Örömtánc retrobuli, Mesterek estje borkóstoló különböző nem-borász mesterekkel). Programjai annyira népszerűek, hogy néha már az első nap elfogy rá minden jegy. Tegyük hozzá, borai is elsőrangúak: mi az Új Évad újbort, a Mosoly rozét és a Titok pinot noirt kóstoltuk. A borkóstolót felesége saját készítésű, gusztusos csokoládés bonbonjai zárták, ahogy mondta, nála mindig kell, hogy legyen egy kis meglepetés, egy kis plusz: egy kis hangyál finesz
 
Pannonhalma – Borvidék az Isten tenyerén 2. rész
 
Én egy palack Hangyál PH-Értéket vittem haza emlékbe, egyrészt mert csak ez az egy maradt ki a hatos PH-Érték sorozatból, másrészt hogy legyen mit kóstolnom, ha megakadnak gondolataim ennek a cikknek az írása közben.
 
Hazainduláskor további kellemes meglepetés ért minket: utunk szervezője, Szűcs-Balás Vera (MTÜ) három palack Pannonhalmi borral lepett meg mindnyájunkat. Hiába, tényleg kell az a kis hangyál finesz
Winelovers borok az olvasás mellé