Rendhagyó mesterkurzus sorozat a Borkollégiumban - Indul a Cava Academy!


2023. március 17., 12:17


A cava mind a Champagne-hoz, mind pedig a világ egyéb pezsgőihez képest egy teljesen más, új dimenziót nyit: gyümölcsös aromatikái lenyűgöznek, visszafogottan autolitikus tónusai pedig sokkal befogadhatóbbak az egyszerűbb stílust kedvelők számára is.
Rendhagyó mesterkurzus sorozat a Borkollégiumban - Indul a Cava Academy!
A cava kizárólag hagyományos (palackban erjesztett) stílusban készülhet, ami borkészítésben hasonló a Champagne-ban készült tételekhez, viszont ár-érték arányban sokkal kedvezőbb, így szélesebb rétegek számára is elérhető. A legtöbb cava a macabeo, a parellada és a Xarel lo szőlőfajták házasításából születik. 
 
A Borkollégium a “klasszikus hármas” házasításokon túl egy rendhagyó mesterkurzuson kívánja bemutatni a cava-stílusokat, Kielmayer Kristian - DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója - előadásában.
 
Őt kérdeztük meg, mire számíthat az, aki részt vesz április 21-én a Cava Academy kurzus első alkalmán.
 
Rendhagyó mesterkurzus sorozat a Borkollégiumban - Indul a Cava Academy!
 
 
Hol tart ma a cava? Beigazolódott-e, amit néhány éve mondtak, hogy a cava majd letaszítja trónjáról a Champagne-t? 
 
A cava 2014-ben új szabályozásokon ment keresztül, ami elsősorban a termelést és minőségi sztenderdeket érintette, vagyis szigorításokat vezetett be. Ugyanakkor, helytelen lenne azt gondolni, hogy népszerűségében vagy akár presztízs értékét tekintve a cava megelőzte volna Champagne-t. Bár mindkettő tradicionális eljárással készült pezsgő, de árban, minőségben és ismertségi szinten Champagne vezető szerepet tölt be. Vitatatlan azonban, hogy a spanyolok komoly előre lépéseket tesznek: a számok rendkívül pozitívak és erős hazai fogyasztás mellett több mint 130 országba exportálnak. 
 
Milyen cava-trendek figyelhetők meg?
 
Öt főbb trendet lehetne megemlíteni. A rosé cava-k térhódítása, az új szőlőfajtákkal való kísérletezés, a dűlő szelektált cava-k bemutatkozása - ahol a fókusz egy nagyon szűk termőterületen van -, az organikus és biodinamikus „termelés” térhódítása, valamint természetesen a prémium termékek kihangsúlyozása. Ez utóbbi több mindent magában foglalhat, jelentheti azt is, hogy hosszabb ideig érlelnek egy tételt, vagy a már említett dűlőszelektációt is akár.
 
Milyen egy klasszikus stílusú cava?
 
Nehéz általánosítani, de kezdjük az alapoktól. Tradicionális eljárással készült pezsgő, nagy általánosságban „száraz” (értsd brut). Közepesen friss savak mellett, citrusok, alma, mandula és persze az autolízis (tószt) is megjelenik. Nagyon jó ár-érték arányt képviselnek és nagyszerűen párosíthatók számos ételhez is.
 
Ehhez képest milyen tételekkel lehet majd megismerkedni a Borkollégium Cava Academy Szőlőfajták & terroir mesterkurzuson? Ezek a klasszikus vagy inkább a rendhagyó stílusokat képviselik?
 
Izgalmas kóstolásra hívunk mindenkit, akik jobban el szeretnének merülni a spanyol pezsgők világában. Velem kétszer lehet a kóstoló sorozat alatt találkozni. A szőlőfajták és terroir mesterkurzuson a már jól ismert hármas szőlőfajta család kiegészül olyan kevésbé ismert helyi és nemzetközi fajtákkal, mint a trepat, garnacha, monastrell vagy a jól ismert pinot noir és chardonnay. A Juvé y Camps birtokot a cava rajongónak nem kell bemutatni, kóstolhatunk Faustino és Muga-tól, akiket Riojaból ismerünk, de Valencia területéről származó birtokról származó cava-kat is megismerhetünk.
 
Hány rész várható még, és azoknak mi lesz a témájuk?
 
Összesen három részre osztottuk a kóstolási sorozatot, a fajták és termőterület témán túl, elmélyedünk az érlelt tételek jellegzetességeiben, és megismerhetünk egy új eredetvédelmi megjelölést is, természetesen az ide tartozó tételekkel.
 
Kiknek ajánlod a kurzust, és miért?
 
Mindenkinek, aki szereti a pezsgőt, aki szereti a spanyol életérzést, aki szeret felfedezni izgalmas és új területeket, fajtákat, termelőket és stílusokat. Összességében a cava egy különleges pezsgő, amely a hagyományok, a termőterület, a szőlőfajták, a minőségi klasszifikáció és az érték egyedi kombinációját kínálja.
 
A Cava Academy további időpontjai és jelentkezés:
Winelovers borok az olvasás mellé