Idén egy villányi lett a legjobb bordói

Borászportál
2018. november 09., 07:28


Hatvan hazai kiállító mintegy 150 bora várja november 17-én szombaton a bordeaux-i szőlőfajták borainak szerelmeseit a Winelovers Bordói November Nagykóstolóján. Az eseményt hagyományosan megelőző teszten taroltak a villányi borok, a nevezett tételek természetesen szinte kivétel nélkül kóstolhatók lesznek a helyszínen. A Nagykóstoló exkluzív borsorára - Bordeaux TOP5 Château - befizetve az érdeklődők pedig arról győződhetnek meg, hol tartanak a magyar bordói házasítások a világ etalonjának számító bordeaux-i borokhoz képest.
Idén egy villányi lett a legjobb bordói
Címlapfotó: Lontai Dóra
 
Magyarországon összesen 6000 hektáron termelik a három kulcsfontosságú fajtát, a cabernet sauvignont, cabernet franc-t és a merlot-t. Ez a teljes kékszőlővel beültetett terület több mint egyharmada, ami jól mutatja a fajták jelentőségét és népszerűségét mind termelői, mind fogyasztói oldalon. Ennek megfelelően a Winelovers Bordói November Nagykóstolón összesen 10 hazai borvidék mutatja be bordói típusú borait a budapesti Corinthia Hotelben, ahová a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan idén is teltházat várnak.
 

 
A nyolcórás rendezvény a sétáló kóstolón kívül további izgalmas programokat kínál. A Borkollégium három ingyenes pop-up school előadásán borászok és borszakértők adnak borkóstolóval egybekötött betekintést egy-egy témába: a sokak által csak „Monsieur Cabernet Franc”-ként tisztelt villányi borász, Malatinszky Csaba például személyesen mutatja be a Maghari 2015-ös cabernet franc-ját, amelyet egy saját maga által kifejlesztett és francia innovációs díjjal elismert eljárással készít.
 
„Azt tapasztaljuk, hogy a borkedvelők kifejezetten igénylik az adott borstílussal kapcsolatos edukációt, ezért minden évben nagy hangsúlyt fektetünk az ingyenes és kötetlen pop-up kurzusok, illetve a komolyabb mesterkurzusok szervezésére is. Ilyenkor ráadásul a Winelovers Bortesztek legjobbjai is jelen vannak a kóstolón, így akár személyesen a borásztól is kérdezhetnek vendégeink” – foglalta össze Ferenczi Csilla, a Winelovers rendezvények főszervezője.
 
Hazai csúcsborok és egy exkluzív bordeaux-i borsor
 
A Bordói November Nagykóstoló vendégei a kiállítótérben kínált borokon kívül a Csúcsbor Teremben – külön térítés ellenében – exkluzív körülmények között ismerkedhetnek meg a hazai kínálat csúcsán lévő tételekkel, valamint megkóstolhatnak egy bordeaux-i borsort is. Az öt tételből álló sor az 1855-ös bordeaux-i klasszifikáció során a legmagasabb, premier cru besorolást kapott öt chateau 1-1 borát tartalmazza. Ezek a borászatok stabilan a legmagasabb minőséget nyújtják, boraik a világ legkeresettebbjei közé tartoznak, hazánkban azonban nehezen elérhetőek, ezért is különleges és egyedülálló ez a mostani alkalom.
 
Idén egy villányi lett a legjobb bordói
Fotó: Benkő M. Fanni

Tesztgyőztes fajtaborok és házasítások

A Winelovers Bortesztek mindenkor a Winelovers nagykóstolók tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A négyfős független szakértői zsűri idén 60 tétel közül, vakkóstolással választotta ki az év legjobb bordói házasításait, illetve a bordeaux-i fajtákból készült fajtaborait.

Zsűritagok:
 
Bálint László - nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a FurmintUSA alapítója, a Borkollégium oktatója
Dr. Bérczes Rita - nemzetközi borakadémikus (DipWSET), A The Winery Project Igazgatója
Kielmayer Kristian - nemzetközi borakadémikus (DipWSET), borszakértő, a Borkollégium oktatója
Kollár Mariann - nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a londoni Theatre of Wine bortanácsadója
 
A Borkollégiumban zajló bírálaton a tételeket a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és az UIOE (Union Internationale des Œnologues), valamint az OIV (Organisation Internationale de la vigne et du vin) által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján értékelték.
 
A teszt után Dr. Bérczes Rita foglalta össze a tapasztalatait: „Öröm látni, hogy a hazai bordói típusú boroknál a minőség már nem kérdés, így a megfelelő hordóhasználat, illetve harmónia keresésére koncentrálhatnak a borászok. És az is jól látszik, hogy ebben a termelők igyekeznek illeszkedni a nemzetközi trendekhez.”
 
Top 10 bordeaux-i fajtabor
 
1. Bock Pince - Cabernet Sauvignon Selection 2013 (cabernet sauvignon)
2. Sümegi Ákos - Cabernet 2015 (cabernet franc)
3. Heumann Pincészet - Trinitás Villányi Franc 2015 (cabernet franc)
4. Schieber Pincészet - Patina Cabernet Franc 2016 (cabernet franc)
5. Iváncsics Zoltán - Soproni Merlot 2015 (merlot)
6. Csányi Pincészet - Kővilla Cabernet Sauvignon Válogatás 2015 (cabernet sauvignon)
7. Takler Borbirtok - Szenta-hegyi Cabernet Franc 2016 (cabernet franc)
8. Schieber Pincészet - Patina Cabernet Sauvignon 2013 (cabernet sauvignon)
9. Maul Zsolt - ZS Cabernet 2015 (cabernet sauvignon)
10. Bodri Pincészet - Gurovica Merlot 2013 (merlot)
 
Top 10 bordói házasítás 2018
 
Idén egy villányi lett a legjobb bordói
 
1. Bock Pince - Bock Cuvée 2012
2. Bock Pince - Capella 2007
3. Vesztergombi Pince - Csaba Cuvée 2016
4. Csányi Pincészet - Elegence Cuvée 2012
5. Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Infusio 2016
6. Tiffán's - Grande Selection 2015
7. Heumann Pincészet - Lagona 2015
8. Günzer Családi Birtok - Ördögárok 2009
9. Vylyan Duennium 2011
10. Tiffán's - Grande Selection 2011
Winelovers borok az olvasás mellé