Petőfi vagy Arany?
Szeretem mindkettőt, de egyre inkább Arany.
Foci vagy tenisz?
A focit nézem, a teniszt űzöm.
Rajnai vagy furmint?
Rajnai.
Balaton vagy Adria?
Balaton.

 

Nem véletlen, hogy a rövid kérdések között csak egyetlen volt borral kapcsolatos. Hiszen - bár a bor az élete -, mégis annyi minden érdekli még Kamocsay Ákost: az irodalom, a tenisz, a balatoni hajózás. A Hilltop főborásza nemrég volt 75 éves, és ezek a kerek évfordulók mindig jó apropók arra, hogy vissza tekintsünk az életünkre. Tőle is azt kértük, hogy meséljen arról, milyen volt az az időszak, amikor a magyar “borforradalom” zajlott, és amelynek ő volt az egyik fontos szereplője.

Legalábbis ő így nevezte azt a kort, amikor a rendszerváltozás után a magyar bort hatalmas érdeklődés övezte Nagy-Britanniában. “Angliában a vízcsapból is a szocialista rendszer felbomlása folyt, és láthattak egyfajta potenciált a magyar borokban. Az akkor Londonban dolgozó Keresztury Éva - aki jelenleg is a Hilltop négy tulajdonosának egyike szerk. - szervezte azt a körutazást angol kereskedőknek, amelynek során Mórra is eljutottak, ahol én éppen főborász voltam” - meséli Kamocsay Ákos. Szerinte a szerencse egész életében végig kísérte, és ez is egy olyan kitüntetett pillanat volt, amit már akkor felismert, és jó döntést hozott. 

 

 

Kezdeti sikerek és a Hilltop megalakulása

 

Az angolokkal való megismerkedés ugyanis sikeresnek bizonyult: Móron kis tételben már akkor kísérleteztek új technológiákkal, és a kereskedőknek megtetszettek a magyar fajták, olyannyira hogy egy budapesti borkóstolót is szerveztek, amelyről kitüntetett figyelemmel számolt be az angol média. Ezen a rendezvényen egyébként többen is ott voltak a borász szakma nagyjaiból. Részt vett az egri Gál Tibor, a villányi Tiffán Ede, az akkori Hungarovin - ma Törley - Pincészet. Izgalmas időszak volt, amikor még a magyar bor lehetőségei határtalanok voltak, legalábbis úgy érezték azok, akik valami nagyon mást akartak, mint amit a hazai borágazat - kiszolgálva a kielégíthetetlen és igénytelen KGST piacokat - negyven év alatt elszenvedett. “Az más kérdés, hogy végül véleményem szerint nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, nagyobb összefogás kellett volna, hogy igazán be tudjunk törni a nemzetközi borvilágba” - vélekedik. “Nekünk azonban szerencsénk volt. Fordítva ültünk a lovon: míg mások az elkészült borokat próbálták külföldön eladni, addig mi alig bírtuk kiszolgálni a brit igényeket. Végül úgy döntöttünk, hogy saját pincészetet hozunk létre. Így alakult meg 1993-ban a Hilltop.”

 

A 90-es évek újításai

 

A Hilltop valóban újító volt a 90-es években, hiszen akkor más hazai pincészet még egyáltalán nem dolgozott például reduktív technológiával, az így készült borok ismeretlenek voltak a fogyasztók és a legtöbb borász számára is. “Nyugat-Európában már akkor az volt a cél, hogy minél több primer aroma vagyis gyümölcsösség megmaradjon a borban a készítése során, a reduktív technológia ezt szolgálja. Akkor ez még annyira furcsa eljárás volt, sokan nem értették. Az is előfordult, hogy ki akarták zárni az olaszrizlingemet egy borversenyből, mondván, hogy az valami másik fajtából készült. Pedig 100% olaszrizling volt, csak nagyon más stílusban, mint amit addig megszoktak” - emlékezik a borász. Alig győzték kielégíteni az angol igényeket, az első tíz év óriási hajrá volt, így vált a Hilltop egy 100 ezer hektoliter kapacitású, korszerű borászattá.

 

“Londonban akkoriban szinte minden sarkon borszaküzlet volt, a könyvesboltok tele voltak a világ bortermelő vidékeit bemutató szakmai könyvekkel, egy olyan borfogyasztási kultúra volt kialakulóban, amely kedvezett a mi boraink térnyerésének is. Ez magyarázhatja, hogy 1997-ben még az év borásza is lettem Nagy-Britanniában, rá egy évre pedig a cserszegi fűszeresünk az év fehérbora lett a Wine Challenge-en” - meséli.

 

Ezek a sikerek még ma is elismerésre méltóak lennének, de akkor különösen kiemelkedőek voltak, amikor a hazai bortermelés még igencsak gyerekcipőben járt. Kamocsay Ákos szerint az új borász generáció már máshonnan indult: míg ők még csak egyetlen utat ismertek a borkészítésben, amelynél a mennyiség volt elsősorban meghatározó, addig a fiatal borászok - például a fia, ifj. Kamocsay Ákos borász - már számos külföldi tapasztalattal, sokféle technológia és a trendek ismeretével vágnak bele a borkészítésbe.

 

A Neszmélyi borvidéken

 

 

 

Ugorjunk kicsit vissza az időben. Kamocsay Ákos a fehérvári elemi iskola után Budafokra járt a Borgazdasági Technikumba - ma Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola -, és már akkor biztos volt benne, hogy borász szeretne lenni. Ettől még az sem tántorította el, hogy később a Kertészeti Egyetem irodalmi színpadával járta az országot, akikkel Ki mit tud-ot is nyertek. Lehetett volna akár színész is, hiszen mindig is érdekelte az irodalom, ő azonban egy pillanatig sem habozott, amikor döntés elé kényszerült: diploma után Budapesten marad, vagy a Móri Állami Gazdaságban számára felajánlott munkát fogadja el. Nem volt kérdés, hogy az utóbbit választja. A Móron töltött több mint húsz év alatt végigjárta a ranglétrát, és eljutott a borászati ágazat vezetéséig. 

 

 

 

Az angolokkal való sikeres üzlet eredményeképpen 1993-ban Neszmélyen tulajdonostársaival egy romos pincét vettek meg, ami korábban a téesz birtokában volt. Akkor még kevésbé ismerte Neszmélyt, amely az egyik legkisebb borvidékünk. A Duna egyedi mikroklímát biztosít ennek a vidéknek: a visszaverődő napsugarak hatékonyan segítik a szőlő érését, és a hűvös időjárás kedvez az illatokban és aroma anyagokban gazdag borok készítésének. Egészen más fajtákkal, módszerekkel kellett tehát dolgoznia borászként, mint Móron. Sokféle fajtát ültettek, kísérleteztek, és a legtöbb eredményesnek bizonyult: az évről évre szépen beérő olaszrizling, a 100 hektárnyi chardonnay, a Magyarországon legtöbbet eladott Irsai Olivér, a pinot gris, amiből nem lehet eleget készíteni vagy az a bizonyos híres cserszegi fűszeres - mind megtalálták a helyüket ezen a vidéken, a Dunától közelebb vagy távolabb eső különleges dűlőkön. A Páskom dűlőben a chardonnay, a Sós-hegyen a cserszegi és olaszrizling, a Kormán a Sauvignon Blanc. Eleinte sok szőlőt vásároltak, ma már maguk termesztik az alapanyagot, és mára 400 hektáros birtokkal rendelkeznek, melyen egészen elsőrendű grand cru-dűlők is találhatók. 

 

A magyar bor útja és a kézműves borok

 

Minden borásznak van véleménye a magyar bor jelenéről és jövőjéről. Kamocsay Ákost is megkérdeztük arról, hogy mi lenne annak az esszéjének a vezérfonala, aminek a címe: A magyar bor útja. “Ellentmondásosnak látom a hazai borok helyzetét” - kezdi. “A rendszerváltozás idején minden adott volt az összefogáshoz, az egységes fellépéshez, de ez nem igazán sikerült. Ez persze nemcsak a borászok hibája, hiszen ők nem érthetnek mindenhez; az akkori marketinggel foglalkozó szakemberek sem tudták megtalálni a közös nevezőt. Azonban mintha ma javulna a helyzet, a borok, a borászok jók, minőség szempontjából az élvonalba tartozunk. Az imázs, az ár és a piacon való megítélés tekintetében azonban van még hová fejlődnünk” - emeli ki.
A kézműves és a technológiai bor szembeállítást nem szereti, nem is lehet definiálni, mit értünk “kézműves bor” alatt. Szerinte a fogyasztók számára kell élvezhető és megbízható bort készíteni, persze a lehető legkevesebb környezeti terheléssel, vegyszerrel. “A nagy pincészetek számára megengedhetetlen, hogy hibázzanak, a fogyasztó bizalmát csak úgy tarthatjuk fenn, ha mindig ugyanazt a minőséget nyújtjuk. A borásznak kézben kell tartani a folyamatokat, nem engedheti, hogy a természet átvegye az irányítást a szőlő felett, ez sok hibás bort eredményezne” - magyarázza.

 

 

 

 

Kamocsay Ákos sok mindent elért, amit a hazai borász szakmában el lehet. Nem borász családba született, nem volt adott a karrierút, indulása idején a lehetőségek is korlátozottak voltak. Az elhatározása, a bor iránti elköteleződése, a kitartó munkája és persze némi szerencse révén került egy sikeres borászat élére. És hogy mi jöhet még ezután? 

“Az új évjáratot várom mindig nagy lelkesedéssel. Minden év új kihívásokat hoz, és a szőlővel való munkát nem lehet megunni. Ez az életem.”