Pedig szintén borkedvelő barátom figyelmeztetett a túra előtt: vigyek magammal egy palackkal, mert ott biztosan nem lesz. Ám a pakolásnál nem ártott figyelni a dekákra is. Azt ugyanis már az elindulás előtt tudtuk: a két, egymástól 300 m szintkülönbségre - és bizonytalan távolságra - eső menedékház közötti utat teljes menetfelszerelésben kell megtennünk. Hiszen senki nem viszi fel helyettünk a hátizsákunkat. A palack bor tehát kimaradt. Gyönyörű tájakon: patakmedrekben, lélegző fenyőerdőkben vagy éppen felettük: sziklás vidéken araszoltunk a csúcsok felé. Szemünk beitta a táj képét. Zúgók, csobogók mellett haladtunk el, hallgattuk a völgyekbe törekvő vízek hangjait, a földalatti vízek gluttyogását. Sziklák közt váratlan elénk toppanó mormoták meglepően éles sivítását visszhangozta a völgy. Fülünk befogadta a hegyek hangjait. A kristálytiszta patakok, hideg források vizét ittuk, ha megszomjaztunk. Fenyőerdők gyantaillatában, magashegyi legelők mezei virágjai közt haladtunk át. Orrunk felszippantotta mind az erdők-mezők illatát.