Mondj igent! - Esküvők a bor jegyében

Nagy Zita szövegésfotó
2010. március 17., 14:12


Ha megtaláltuk a nagy Őt, és persze ő is minket, ráadásul egymáson kívül még a bort is nagyon szeretjük, szinte minden együtt áll egy, a bor jegyében zajló esküvőhöz. Bár a nagy nap ma már sokféle helyszínen és stílusban zajlik - az extrém víz alatti szertartástól kezdve, a hagyományos „földön járón” át, a szárnyaló föld feletti kézfogóig bezárólag - egyre népszerűbbek a kimondottan bor által ihletett házasságkötések is.
Mondj igent! - Esküvők a bor jegyében
 
A bor gyakran kíséri végig egy párkapcsolat létrejöttét, majd annak ki- illetve beteljesedését is. Gyertyafényes beszélgetések apropójából általában már rögtön a kapcsolat elején, az ismerkedés idején előbukkan, majd a közös főzések, vacsorák során asszisztál, a későbbiekben pedig már a baráti társasággal kiegészülve zajló estéken kerül asztalra. A boros palack a szerelemes párok gyakori kísérője romantikus séták, piknikek, kirándulások, és utazások alkalmával is. Minden apró élményben és jelentős eseményen jelen lehet tehát a bor, és ez alól természetesen az eljegyzés, valamint az esküvő sem kivétel.
Dombok felett, felhők alatt
Manapság egyre több pár szeretne kifejezetten „boros” stílusú esküvőt, ahol elsősorban a helyszín kiválasztásával határozzák meg az esemény hangulatát. Borvidékeken járva egyáltalán nem szokatlan kép a lankás szőlőhegyen, szellőjárta zöldellő szőlősorok ölelésében egybekelő pár, és a velük együtt ünneplő násznép látványa. Egy ilyen közegben tartott esküvő meghittségét a szőlő és a bor, mint szimbólumok is erősítik. A szőlőt kultúrtörténetében már a kezdetektől fogva szent és isteni növénynek, életfának tekintették, hiszen, mint minden tavasszal újra és újra kihajtó növény, az újjászületés jelképe. Hasonlóképpen a bor – mint a szőlő levének erjesztésével készült ital – életelixír, a halhatatlanság itala, az igazság, a vidámság és a termékenység szimbóluma. A „föld vére”, az életerő, mely tűzként és vérként is értelmezhető, és jelképezi az isteni és emberi természet összeolvadását.
Az eljegyzés
Ma már az eljegyzés, vagyis a házasságot megelőző ünnepélyes esemény forgatókönyvében sincsenek merev kötöttségek. A szolid, akár csupán négyszemközti, meghitt lánykérés éppúgy megállja a helyét, mint a hagyományos, inkább már csak vidéken jellemző héthatárra szóló eljegyzési lakoma. Az eljegyzés helyszíne, valamint a kézfogó stílusa, módja sokféle lehet, és sok ponton kapcsolódhat a borhoz. Visszafogottabb, inkább csak a jegyességre készülő pár intim, bensőséges eseménye lehet akár egy közös borozás során a borospohárba (r)ejtett gyűrű felfedezése. De aki a világraszóló ünneplés híve, akár tömeges eljegyzésen is részt vehet, méghozzá a badacsonyi Rózsakőnél, hazánk egyik legszebb borvidékén. A termékenység, az újjászületés, és a párválasztás ünnepe alkalmából Pünkösd vasárnap kerül sor erre az eseményre, melynek során a természet lágy ölén jegyezhetik el egymást az erre vállalkozó párok. A nagy alkalomra minden évben elkészül az úgynevezett Eljegyzési Bor is, mellyel a szerelmesek koccinthatnak, és a ceremónia végén egy palackkal ajándékba is kapnak belőle.
Esküvői helyszínek, szolgáltatások
 
A borhoz kapcsolódó esküvők szempontjából kétségkívül a legideálisabb évszak a késő tavasz, valamint a nyár. A napsütéses, szellős, könnyű borokkal, jeges hűsítőkkel végigkísért esküvői szertartáshoz, illetve vacsorához remek helyszín lehet egy borvidék valamely pincészete, ahol étterem, panzió, borospince áll a házasulandók és vendégeik rendelkezésére, és nem utolsósorban gyönyörű és természetes díszlet – maga a szőlőültetvény – ad szép hátteret az eseményhez. A legnépszerűbb nyári helyszínek között szerepel a dimbes-dombos Etyek, az Ászár-Neszmélyi borvidék lankái, valamint a Balaton tanúhegyei. A keresgélést érdemes már 4-6 hónappal a nagy nap előtt megkezdeni, és a helyszínt jó előre lefoglalni. Amennyiben szabadtéri helyszínt választunk, kicsit több szervezéssel kell számolni, hiszen például megfelelő hangosításról is gondoskodni kell, valamint az sem árt, ha maga az esküvői szertartás és az azt követő vacsora is egy helyre koncentrálódik – elkerülve az egyik helyszínről a másikra történő utazgatással járó kellemetlenségeket.
Egy borászatban, vagy pincészetnél tartott esküvő esetén maga a borász, de legalábbis nagy valószínűséggel hozzáértő munkatársai állítják össze a borkínálatot, vállalják a menüsorhoz illő borok kiválasztását, valamint segítenek a borok mennyiségének létszámhoz igazításában, mely egy laikus számára egyáltalán nem egyszerű feladat. Egyes borászatoknál akár borkóstolót is tartanak a vacsora vagy lagzi során, így még egy különleges élménnyel, emlékkel gazdagodhat az ifjú pár és a vendégsereg. Amennyiben nem pincészetnél zajlik a vacsora, abban az esetben is érdemes az esküvői menüsor összeállításához borszakértő tanácsait kikérni. A jól kiválasztott bor ugyanis még emlékezetesebbé teheti az ünnep gasztronómiai harmóniáját.
Mi kerül a pohárba?
Még ha az esküvői helyszín nem is kimondottan borvidékhez, pincészethez kapcsolódik, egyre több jegyespárban merül fel az igény arra, hogy a nagy naphoz méltó borok – és egyéb italok - kerüljenek az asztalokra. Késő tavaszi, valamint nyári esküvőkön számolni kell azzal, hogy a meleg miatt több ital fogy, mint étel, ezért fontos a létszámhoz igazodó italmennyiség pontos meghatározása.
Sok helyen kínálják fel előre összeállított, egyeztetett italcsomag (ásványvíz, üdítők, sör, bor, kávé) választását, melyet korlátlan mennyiségben fogyaszthat a vendégsereg, de fogyasztás utáni elszámolást is kérhetünk. Sok pár szívesen él azzal a lehetőséggel, hogy például az édesapa, vagy a nagypapa házi borát, illetve pálinkáját kínálják a vendégseregnek, ebben az esetben azonban előzetesen feltétlenül egyeztetni kell az adott helyszínnel. Ha egyénileg szerezzük be az italokat, érdemes mindenből rászámolva vásárolni, néhány rugalmasabb italnagykereskedés, valamint pincészet szívesen visszaveszi a feleslegesnek bizonyult, bontatlan palackokat. Mindemellett szép gesztus, ha gondolunk az alkoholt egyáltalán nem fogyasztó vendégekre, valamint a gyerekekre is, például alkoholmentes koktélokkal, illetve színes, gyümölcsös, gusztusos frissítő italokkal.
Bor esetén igyekezzünk a kínálatban valamennyi szekciót megjeleníteni, vagyis fehér, rozé és vörös borok is szerepeljenek a repertoárban, természetesen a száraz borok iránt elkötelezetteken túl gondolva a félszáraz, félédes borok kedvelőire is. Az ünnepi hangulathoz elengedhetetlen a nemes pezsgő, illetve a tokaji aszú jelenléte, de itt érvényesül leginkább a „kevesebb néha több” elve, vagyis ne ezekkel a magas minőséget képviselő italokkal akarjuk egész este itatni a vendégseregletet. A minőségi, könnyű, nyári borok, adott esetben a belőlük készült fröccsök inkább megfelelnek erre a célra, a nemesebb nedűket tartsuk meg a nagy nap kiemelt, és igazán ünnepi pillanataira.
Nászajándék, és a nászéjszakák bora
Nászajándékot az esküvőre meghívott vendégek ajándékoznak az ifjú párnak, hogy támogassák őket közös életük megkezdésében. Természetesen, amennyiben nem elég körültekintő és alapos a meghívott vendég, könnyen feltorlódhatnak a kenyérpirítók, kávéfőzők, étkészletek, de szerencsére ma már leginkább a házasulandó pár határozza meg, mi az, amire valóban szükségük van. Amennyiben „boros” esküvőre vagyunk hivatalosak, ráadásul tisztában vagyunk az ifjú pár bor iránti szeretetével, illetve ismerjük e téren kialakult ízlését, egy értékes és magas minőséget képviselő, akár borkülönlegességeket, borritkaságokat tartalmazó borcsomaggal is meglephetjük őket. De ugyanúgy szép és nívós ajándék lehet a különböző kiegészítőket, például a bor nyitásához és kínálásához szükséges eszközöket (minőségi poharak, dekantáló, profi dugóhúzó), boros témájú könyveket, vagy akár ajándékutalványt tartalmazó csomag is. 
 
Végezetül ne feledkezzünk meg a somlói borról sem, amelyet az egy kicsit talán már el is használódott mítosz nyomán a nászéjszakák boraként aposztrofálnak. A legenda szerint rendszeres fogyasztói fiú utódokra számíthatnak, tehát kötelező a nászéjszakán inni belőle. Tény, hogy a Somló-hegy környékén 25%-kal több fiú születik a hazai átlaghoz képest, de hogy mennyi a valóságalapja e hiedelemnek, nem tudni. Ettől függetlenül mindenesetre az esküvői szertartás, illetve vacsora után következő nászéjszakán elfogyasztott somlói borral semmiképpen nem jár majd rosszul a fiatal pár.
Winelovers borok az olvasás mellé