Három pompás nyári program Budapesttől egy órányira

Borászportál
2018. június 19., 12:09


A Neszmélyi borvidék távolról sem csak a jó borokról szól. A tatai Öreg-tó, a Duna, a táj, a helyi gasztronómiai specialitások kiváló témát szolgáltatnak a fesztiváloknak. Közelésge miatt ráadásul a budapestiek számára is ideális célpont. A nyári programokból szemezgettünk.
Három pompás nyári program Budapesttől egy órányira
Címlapkép: vizzenevirag.hu
 
A Neszmélyi borvidéket az utóbbi időben kicsit mintha elfelejtették volna a borkedvelők. Méltatlanul, tesszük hozzá azonnal. Mi két korábbi cikkünkben is foglalkoztunk vele, hogy a térségnek igenis mennyi izgalmas, de sokak előtt mindezidáig rejtve maradt borászata illetve gasztronómiai képviselője és kirándulóhelye van. Többségükkel az alábbi fesztiválokon is lehet találkozni, miközben koncertek, kulturális és egyéb programok teszik még színesebbé az élményt. Íme három kihagyhatatlan nyári program.
 

 
25. Víz, Zene, Virág Fesztivált (Tata, 2018.06.21-24.)
 
Hagyományosan június negyedik hétvégéjén rendezik meg Tatán a térség és hazánk egyik legnagyobb összművészeti rendezvényét, a Víz, Zene, Virág Fesztivált, amit mindig több ezer látogató tekint meg. Az idei jubileumi 25. fesztivál az alkalomhoz méltó programmal vár minden érdeklődőt. Négy színpadon, az Öreg-tó felszínén és a tatai vár vadregényes kertjében zajlanak az események: koncertek, kiállítások, vásárok, gyermekprogramok, versenyek. Fellép többek között a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Budapest Klezmer Band, a Beatrice és Sterbinszky. A háromnapos forgatag csúcspontja a hagyományos szombat esti műrepülő show, majd az azt követő, több tucat lámpással kivilágított csónakot és hajót felvonultató vízi karnevál, illetve a tűzijáték.
 
Három pompás nyári program Budapesttől egy órányira
Fotó: vizzenevirag.hu
 
 
XXIII. Hídverő Napok (Neszmély, 2018.06.30.-2018.07.01.)
 
Neszmély és a Duna elválaszthatatlanok, a város és a borvidék életében egyaránt fontos szerepet játszik a folyó. Az esemény immár hagyományosan arról is szól, hogy magyar illetve felvidéki települések közösen mutassák meg értékeiket, kultúrájukat. A kétnapos programsorozat keretében mazsorett felvonulással, kulturális előadásokkal, operett énekesek műsorával, hagyományőrző csoportokkal és modern táncokkal szórakoztatják a közönséget. Az esemény fénypontja a szombat esti mécses úsztatás, amit tűzijáték és utcabál kísér. Fellép többek között Szekeres Adrienn. A Hídverő Napok hivatalos programjának nem része, de mindenképpen érdemes megnézni a Hajóskanzent a Szent Ilona öbölben.
 
Három pompás nyári program Budapesttől egy órányira
Fotó: felvidek.ma
 

III. Neszmélyi Borünnep és Halnapok (Tata, 2018.08.04-05.)

12 borász a Neszmélyi borvidékről, koncertek, gasztronómia. A Neszmélyi Borút Egyesület immár harmadik alkalommal rendezi meg Tatán, augusztus első hétvégéjén, a Kastély téren a neszmélyi borok, finom halételek és jó zene ünnepét.
 
Három pompás nyári program Budapesttől egy órányira
 
Fotó: tata.hu
Winelovers borok az olvasás mellé