Koccinthatott-e Szent István az államalapításra borral?

Borászportál
2018. augusztus 20., 07:00


A Kárpát-medencében a szőlőművelésnek és a borkészítésnek évezredes hagyományai vannak. De vajon labdába rúghatott-e államalapító elődeinknél a kumisz mellett a bor?
Koccinthatott-e Szent István az államalapításra borral?
Borbás Barna a Konzervatórium Blogon 2011-es posztjában szépen részletezi, mit és miért ittak államalapítóink idejében. Az alábbi cikk elsősorban erre az írásra épül, de összegyűjtöttünk még pár érdekességet, amik azt bizonyít(hat)ják, hogy eleink udvarában igencsak kedvelt volt a bor.
 
Az biztos, hogy nagyon sok borászati szakszavunk (bor, kocsány, karó, szőlő, seprő)  a népvándorláskori, azon belül a kazárokkal együtt töltött időkből származik, vagyis már úgy hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Az is tény, hogy a Kárpát-medencében már jóval a magyarok megjelenése előtt is volt szőlőművelés. Olyannyira nem vetették meg itt a bort, hogy egy bizánci leírás szerint az Avar Birodalom bukásának a bor okozta részegség volt az oka. Ehhez a szőlőt Pannónia (Dunántúl) és Erdély területén termesztették, a köztes területen viszont már a magyarok honosították meg. A szőlőművelés ismerete tehát István korában már mindenképpen adott volt, ráadásul a keleti hatásokhoz ekkorra már bőven jöttek itáliai és francia mesterfogások.
 

Kétségtelen azonban, hogy ebben a korban még fontos szerepet játszott a kumisz, vagyis az erjesztett kancatej. Ez elsősorban a lovas népek itala volt, a magyarok pedig ugyebár ezek közé tartoztak. Julianus barát 1235-1236-os leírásában például így emlékszik meg rólunk: „Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak.”
 
Ezzel együtt számos jel mutat arra, hogy a bor igenis jelentős volt már István idejében is. A tihanyi és a pécsváradi alapítólevelek egyaránt említenek szőlősöket, borral adózó, félszabad szőlőműveseket. Somlónak pedig egyenesen Istvánnak volt a szőlőbirtoka. Ahogy Borbás Barna utal rá „Csoma Zsigmond kutatása szerint két borfajtát is felismerhetünk, melyek az államalapítás korában is létezhettek, akár a Somló környékén: ezek a vinum hunicum és a vinum franicum. Közelebbi azonosításuk még nem történt meg; annyi biztos, hogy a vinum hunicum olcsóbb fehérbor lehetett.”
 
Nagyot lendített a bor ügyén a kereszténység felvétele (Géza fejedelem 972-ben keresztelkedett meg), ami után a szerzetesek a keresztény liturgiához szükséges bor készítésének ismeretét, a szőlőművelés gyakorlatát széles körben elterjesztették. Szent István a Pannonhalmi Apátság 996-os alapítólevelében a tized alá eső termények között már elsőként említi a szőlőt, minden háztartás köteles volt 70 liter bort a saját költségén az apátságba eljuttatni, az esztergomi érsekség szőlőművelőinek pedig 50 köböl (mintegy 3200 liter) bort kellett beszolgáltatniuk.
 
És ha mindez nem lenne elég, álljon itt Istvánnak a fiához, Imre herceghez írt 1031-es intelmeiből egy idevágó részlet: „itassanak meg olyan fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé tesz”.