Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor

Geri Ádám
2020. június 30., 12:24


A legnagyobb hazai borászat, a badacsonyi Varga Pincészet egyfajta „orvosi lóként” is szolgál, ha az ember arra keresi a választ, mi történt a magyar borszektorban az elmúlt 3 hónapban. Többek között erről, a félbeszakadt rekordkísérletről és az új Varga-koktélokról is beszélgettünk Varga Péter alapítóval és fiával, Varga Mátéval.
Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor

VARGA MÁTÉ: Ijesztően indult a járvány időszaka számunkra. A boraink nagyobbik felét a HORECA-nak értékesítjük, ez egyik pillanatról a másikra lenullázódott, miközben a kereskedelem is válságra készült, amiben az ilyen luxustermékeknek, mint a bor, nem igazán van helyük, ezért nem rendeltek tőlünk. A március 15-e utáni 2-3 hét volt a legnehezebb, utána viszont javulást állt be. Az emberek, mivel nem tudtak elmenni étterembe, elkezdték az élelmiszerboltokban keresni a borokat. Viszonylag hamar helyreálltunk, május végére már behoztuk a kiesést, visszatértünk arra a növekedési pályára, amin januárban elindultunk. Nagyban segített, hogy diverzifikált az értékesítésünk, ez ütésállóvá tett minket.

VARGA PÉTER: A prémium boraink első sorban az üzletekben fogynak, ráadásul mivel sokat dolgozunk azon, hogy pár éven belül ebben a szegmensben is meghatározóvá váljunk, ezért ezek értékesítése eleve felszálló ágban volt, ez a tendencia a járvány alatt tovább erősödött. Remélhetőleg ez megmarad az elkövetkező időszakban is. Másrészről viszont valóban érdekes, hogy bár azt gondoltam, a másfél literes kiszerelésű Varga borok forgalma, amiket gyakorlatilag a HORECA-nak készítünk, teljesen vissza fog esni, nem ez történt. Folyamatosan kaptuk a visszajelzést a kereskedőktől a megnövekedett igényekről. Az emberek bizonyára minél kevesebbet akartak kimenni vásárolni, ezért a nagy kiszereléseket keresték. Ezek a boraink több olyan helyre is bekerültek, ahol korábban nem voltak jelen.
 
VARGA MÁTÉ: Szintén jelentős változás volt, hogy a webshopunk forgalma a közel a tízszeresére bővült. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy elengedtük a házhozszállítás diját, mert úgy gondoltuk, ennyivel mi is hozzájárulhatunk az emberek életének könnyebbé tételéhez.
 
Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor
 
Ha már az online térre terelődött a beszélgetés: nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi időben egyre aktívabbak vagytok itt is. Varga Pincészet Online Borbár néven létrehoztatok egy facebook-csoportot, ahol folyamatosan újdonságokkal, videókkal jelentkeztek. A kényszer szülte vagy ez már egy korábban eltervezett akció volt?
 
VARGA MÁTÉ: A járvány miatti költségoptimalizálás céljából intenzívebben elkezdtük használni az online csatornákat, de ez egyébként is beleilleszkedik a törekvéseinkbe. Éreztük, hogy többet kell foglalkoznunk a marketinggel, másrészről az eszközök terén is váltani akartunk, mert úgy látjuk, ma a rövid videós tartalmakkal lehet a leghatékonyabban kommunikálni.

VARGA PÉTER: Egy millióan fogyasztanak ma Varga bort Magyarországon, természetes, hogy nem ismerjük minden egyes vásárlónkat, nem tudunk velük személyes kapcsolatot fenntartani. Máté annak idején erre találta ki a facebook-megjelenésünket. Hetente egyszer-kétszer jelentkezünk, bemutatjuk a pincészet életét, a szőlészünk posztol a csodálatos fekvésű szőlőink állapotáról, én blogot írok. Az alap tehát már létezett, a járvány alatt nyilván valamivel több idő és nagyobb szükség volt erre.

VARGA MÁTÉ: A facebookon 200 ezer fölötti a követőink száma, de az algoritmus miatt 1-1 posztunk csak a töredékéhez jut el. És ott nem is érdemes a részletekbe menő, hosszabb tartalmakat megosztani, mert a többséget nem érdekli, leiratkoznának. Ezért hoztuk létre a Varga Pincészet Online Borbár csoportot a leglelkesebb vásárlóink számára. Újdonságainkról ők értesülnek először, exkluzív kedvezményeket kapnak, erősíti az elköteleződést, a személyességet. Jelenleg ezer tagja van, ezt szeretnénk 10 ezerre feltornászni, illetve hamarosan indítunk egy ugyanilyet a HORECA szektor szereplőinek is. Már forognak oda is a videók, napokon belül kezdődik a tagtoborzás. Számos tervünk van.
 
 
Az online borbárban debütáltak nemrég a pezsgő spriccek, vagyis a tavaly bevezetett pezsgőkből készített koktélok. Hogy jött az ötlet?
 
VARGA MÁTÉ: A prosecco félelmeteset megy a világban, mi meg azt mondtuk magunknak, erre mi is képesek vagyunk. Megcsináltuk hát a saját pezsgőinket, amik hihetetlen gyümölcsösek lettek. A következő lépés az volt, hogy találjunk ki valamit a nyárra, hogy ne csak az ünnepek italai legyenek. Így született a már bejáratott aperol spritz mintájára a pezsgő spricc. Felkerestünk egy bartendert, aki az Irsai Olivér és a rozé pezsgőinkhez készített nekünk recepteket és a bemutató videókon is ő szerepel. Közben a Monin is ráharapott a témára, közös promóciós kampányba kezdtünk velük: 5 palack pezsgőt és egy 0,7-es szirupot most 10 ezer forintért lehet nálunk megvásárolni és ingyen házhoz is visszük a kartont.
 
 
 
Ez lesz a csonka fesztiválszezon hype-ja?
 
VARGA MÁTÉ: Nem annyira fesztiválban gondolkodunk, mert oda gyors megoldások kellenek. És bár ez a maga 40-50 másodpercével egyértelműen a gyorsan elkészíthető koktélok közé tartozik, inkább olyan klubokba, szórakozóhelyekre, teraszos-beszélgetős egységekbe kívánjuk bevinni, ahol ennyi belefér a vendégeknek. Az egyik partner áruházlánc már tárgyal is a menő budapesti kiülős helyekkel. 1000-1200 forintba fognak kerülni, ami a koktélok között nem drága, úgy gondolom, a fiatalok körében nagy siker lesz. És hamarosan következik az alkoholmentes változat az Irsai Olivér mustunkból, én találtam ki hozzá a receptet.
 
Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor

Ti is elmondtátok, de egyértelműen érezhető is, hogy – kezdve az Aranymetszés sorozattal – pár éve nagyon ráerősítettetek a prémium piacra. Mi lehet ennek a kifutása?

VARGA MÁTÉ: Jó lenne elérni, hogy a HORECA-ban is javuljon a jelenlétünk, hogy a vendéglátósok tegyék ki a pultba a prémium borainkat, mert az már bebizonyosodott, hogy van ott keresnivalónk és a fogyasztók is igénylik.
 
VARGA PÉTER: A HORECA-val történő egymásra találás persze egy hosszú folyamat, talán 5-6 évet is igénybe vesz. Azt gondolom, a kisebb pincészeteknek itt könnyebb dolguk van, de szerintem csak idő kérdése, hogy mi is oda kerüljünk.
 
VARGA MÁTÉ: Számszerűsíteni nehéz a célokat, mert nagyon gyorsan változik az egész ágazat. Jelenleg 6-7 ezer pincészet működik Magyarországon, de a válság várhatóan meg fogja rostálni őket, az átrendeződés mikéntje azonban még nem ismert. Most 800 ezer palack prémium bort értékesítünk, ezt többmilliósra szeretnénk növelni.
 
VARGA PÉTER: A tavalyi évben 18 aranyérmet, közte két nagyaranyat gyűjtöttünk a külföldi nemzetközi borversenyeken. Szerettük volna ezt most túlszárnyalni, meg is volt rá az esély, hiszen a koronavírus előtti három idei versenyen tizenhármat szereztünk, de ez a sorozat most értelemszerűen megakadt.
 
Melyik borok hozták a legtöbb érmet? Mire vevő a külföldi szakma?
 
VARGA PÉTER: A kései szüretelésű boraink, illetve az Aranymetszés Friss sorozat sauvignon blanc-ja szerepelt a legjobban.
 
A 600 forintos világverő Irsai Olivér nem tudta megismételni korábbi teljesítményét?
 
VARGA PÉTER: A különleges magyar fajtákkal külföldön versenyezni áldás és átok is egyszerre. Egyszer-egyszer tudnak nyerni, mert unikálisak. Folyamatosan jól szerepelni viszont nem lehet velük, ahhoz nemzetközi fajtákra van szükség. Más kérdés, hogy azokból viszont nagyon jó borokat kell készíteni, hiszen ott sűrű a mezőny.
 
Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor
 
Cserébe viszont nagyaranyat nyert tavaly a Monde Selection Bruxelles-en az az egri hárslevelű, ami a másfél literes A ház bora sorozatnak (is) a tagja...

VARGA MÁTÉ: Szoktuk is viccesen mondani, hogy ez a hárslevelű Magyarország „brüsszeli nagyaranyérmes folyóbora”. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor Royal egri hárslevelűként eredetileg 0,75-ös palackban került forgalomba, ám mivel szeretnénk ezzel is ösztökélni a vendéglátókat, hogy poharaztassák a Varga borokat, ezért kihoztuk belőle a másfél literes változatot is. Szoktuk is javasolni nekik, hogy bátran kínálják kacsamájas, libamájas fogások mellé.
 
VARGA PÉTER: Van egy  32 hektáros csodálatos, egybefüggő hárslevelű ültetvényünk Feldebrőn, szenzációs a fekvése, egyszerre lett telepítve jó klónokkal. Nagyon kivételes adottságokkal rendelkezik. Ezt szeretnénk minél több emberhez eljuttatni megmutatni, ezért készül belőle a másfél literes változat a HORECA-nak, illetve a teljesen más csatornákon keresztül forgalmazott 0,75-ös.
 
Folytatódik-e idén is a „hobbi projekt”, vagyis a narancsbor? Milyen volt az első évjárat fogadtatása?
 
VARGA MÁTÉ: Nagyon jól teljesített a 2018-as első évjárat, még a száraz borokat kedvelők körében is nagy sikert aratott, úgyhogy a 2019-es már a tartályban várja a sorát. Bár a mi viszonylatunkban mikrotételről van szó, több ez, mint hobbi. Ezzel is azt akarjuk megmutatni, hogy nagy borászat is foglalkozhat különleges borokkal, ráadásul az eredmények azt bizonyítják, hogy komoly, modern technológiával is el lehet ezeket jól készíteni.
 
Nagyaranyat nyert Brüsszelben egy magyar folyóbor

Vissza még egy kicsit a válsághoz: ha a végkifejlet nem is látszik, azt azért már talán meg tudjátok mondani, nagyon más lesz a járvány után a borpiac?
 
VARGA PÉTER: Az biztos, hogy a kis borászatoknak nem tesz jót. Ráadásul pont egy olyan időszakban jött a válság, amikor a hipermarketek készletstratégiája is gyökeresen megváltozik, mivel át akarnak szerveződni kényelmi boltokká. A szocializmusban nem igazán volt választék, ezért a rendszerváltás utáni első 25 évben imádtunk vásárolni, akár órákat is eltöltöttünk a boltokban. Erre a hipermarketek rá is játszottak, igyekeztek minél tovább bent tartani a vevőket. Mostanra viszont a vásárlók megcsömörlöttek, szeretnék 20-30 perc alatt letudni az egészet. Miközben korábban szanaszét szórták a borainkat az áruházakban, most minden egy helyre kerül, hogy ezzel is segítsék a vevőt. Emellett pedig elkezdték szűkíteni a kínálatukat. Az egyik áruházláncnál nem rég 40 százalékos szűkítést jelentettek be, ami a mi borainkat például nem érintette, mert mindegyik jól teljesít, mások számára viszont fájdalmas lehetett ez a döntés. Az ágazatban egyébként már régóta zajlik egy koncentráció. 20 éve még 12 ezer pincészet volt itthon, ma 7 ezer van úgy, hogy közben jöttek létre újak. Ausztriában ezzel szemben 1500, szerintem 10-15 éven belül nálunk is nagyjából ennyi marad.
 
Ezekben a változó időkben a Varga Pincészetnek is át kell gondolnia a stratégiáját?
 
VARGA PÉTER: Szinte minden szegmensben ott vannak a termékeink, még a vörösboroknál kell erősödnünk, folyamatosan dolgozunk ezen, ezért lett Egerben pincészetünk és ezért épít ott Máté idén egy prémium pincészetet. Irányváltásra, úgy érzem, nincs szükség, az a stratégia, amivel anno elindultunk, folyamatosan segít minket. A centralizáció, a koncentrálódás nálunk az első pillanattól fogva megvolt.
 
BREAKING NEWS: A cikkben említett, Brüsszelben már díjazott 2018-as Royal egri hárslevelű (a 2017-es évjárattal együtt) a Bordeaux-i International Challenge du Vin versenyen ismét aranyérmet szerzett.
Winelovers borok az olvasás mellé