Balatoni nyárutó az Araz Étteremben

Polyák Dóra
2016. október 23., 20:48


Az Araz Étterem BorDuett sorozata szeptember végén, a nyárutót idézve két balatoni pincészettel folytatódott. A Balaton északi felét a Bezerics Borászat, míg a délit a Kristinus Borbirtok képviselte.
Balatoni nyárutó az Araz Étteremben
A koncepció a már megszokott volt, a két borászat ugyanabból a fajtából készülő, karakterében hasonló borai mellé Barka Áron Chef de Cuisine, Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnöke és Kovács Ákos, az Araz Étterem igazgatója által közösen összeállított, a borokkal tökéletesen harmonizáló hatfogásos ételsort kínáltak.
 
Ami a pincészeteket illeti, olyan, a Balaton két partját reprezentáló borászat mutatkozott be, akik boraikkal a Balatont kívánják kifejezni. A Keszthelyen található Bezerics Borház közel húsz hektár balaton-felvidéki területekről készít, stílusukat tekintve széles skálán mozgó borokat; az illatos fehértől és rozétól a nehéz, testes fehérig, a botritisz látta édestől az új-hordós vörösborig. A Kristinus Borbirtok pedig a Kéthely körüli 55 hektárjával képviseli a balatonboglári borvidéket, szintén változatos szortimenttel, kiemelt figyelmet fordítva a bordói fajtákra.
A borsor erejét mutatja, hogy nem klasszikus könnyed, reduktív fehérborral kezdődött. Már egyből két érettebb olaszrizling nyitotta az estet, a Bezerics Anekdota és a Kristinus Olaszrizling, melyek mellé az étterem csapata füstöltsonkás, körözött krémes fánkocskákat párosított. 

A Continental Hotel lobby-jában elfogyasztott előétel és a nyitóborok után a következő fogásra már az étteremben került sor. A kukoricalevél alatt gőzölt süllőt két testesebb fehérbor kísérte. A Bezerics Pátria (tramini és olaszrizling keresztezése) a fajtából adódó gazdag aromatikáját a finom seprős érlelés kerekíti, míg a sauvignon blanc gerincű Kristinus Birtok Fehér chardonnay-val, sárgamuskotállyal és szürkebaráttal kiegészülve kiválóan harmonizált a vörösbabkrém és zöldcitromos burgonyaropogós ágyon tálalt hallal.
 
Balatoni nyárutó az Araz Étteremben

A harmadik párnál a testes fehérborok csúcsára értünk, jöttek a chardonnay-k és a hozzájuk tálalt tanyasi jércerétes. A három ültetvény házasításaként készülő Kristinus Chardonnay trópusi karaktere jól passzolt az egreslekvárhoz, míg a spárgakrémszósz a Bezerics Barrique Chardonnay teltségét és fahasználatát hangsúlyozta. 

Ezután színben és ízben is váltás következett, a rozék vidámsága és gyümölcsössége „Crema Rosalinda”-t kívánt. Ez a párosítás mozgott a legszélesebb ízskálán és talán ez volt a legmegosztóbb is. A borok a fajtából adódóan az elegánsabb rozé stílust képviselték, mindkettő pinot noir alapú, a Bezerics cabernet sauvignonnal, míg a Kristinus kékfrankossal házasítva. Az ételpár pedig leginkább egy hideg céklalé alapú levesre asszociálható, sárgarépával, naranccsal és eperrel ízesítve, aminek a pikantériáját a paraj, a pesto és a tökmagolaj adta. 

Ahogy haladtunk előre a vacsora nagyszerű párosításaival, egyre fokozódott az ízélmény, miközben a jelenlévő két borász személyes véleményét hallgattuk a boraikkal kapcsolatban. 

A szakmai információk és az anekdotázások mellett megérkeztek az est főszereplői is; a körtés tepsisburgonyával tálalt konfitált mangalica nyak és a hozzá jól illő két izmosabb vörösbor. Az első a hűvösebb karakterű Kristinus Zweigelt 2011, ami a fajta jellege mellett a 20 hónapos új barrique hordós érlelés fűszerességével egészíti ki ezt a testesebb fogást. Az est második vörösbora, a Bezerics Shiraz 2013 sötét gyümölcsös és csokoládés karakterű, határozott savakkal és tanninokkal, erőteljes és robosztus, ennél a párnál a bor teste jól egyenlíti ki az étel súlyát.
 
Balatoni nyárutó az Araz Étteremben
 
Végül, utolsó felvonásként igazi kuriózumban lehetett részünk, két olyan bort kóstoltunk, amivel önállóan ritkán találkozhatunk. A Bezerics Pogányvári Deja Vu 2009 a második évjáratban elkészült kései szüretelésű pátria, furmint és hárslevelű házasítása. A 97 gr/l maradék cukor a lendületes savakkal jó egyensúlyban van, az aromatikát pedig a túlérett gyümölcsös, mézes jegyek vezetik.

A zárótétel a Kristinus Kéthelyi Merlot 2012, mely az első kékszőlőből készült jégbor itthon. Héjon áztatás nélkül, 150 gr/l maradékcukorral készült, minden bizonnyal a legnagyobb meglepetése volt a vacsorának. Mindkét bor jól passzolt a desszerthez, ami egy fehércsokoládés piskóta költemény volt, bár itt most talán nagyobb hangsúly volt a borok különlegességén, mint a harmónián. 
 
Szeptember utolsó csütörtökén tehát az Araz étterem csapatától már megszokott, profi módon megálmodott, a kiváló balatoni borokhoz leginkább illő ételpárokkal, nagyszerű hangulatban és élménnyel gazdagodva búcsúztattuk a nyarat.
Winelovers borok az olvasás mellé