Megkóstoltuk a HUNburgert

Németh Richárd szövegésfotó
2012. november 15., 18:29


Ételajánló - November 16-18. között rendezik meg a Kézműves Magyar Ízek Vásárát a Millenárison, ahol a nagyközönség előtt is debütál az Almárium Bisztró séfje elgondolásából született,  szürkemarha húspogácsával, sültpaprika-szósszal, kovászos uborkás majonézzel készülő HUNburger.
Megkóstoltuk a HUNburgert
 
Az idei Kézműves Magyar Ízek Vásárára (KMI) mintegy 15.000 látogatót várnak a szervezők a korábbi rendezvények tapasztalatai alapján. A KMI célja, hogy az ország minden tájáról a nehezen elérhető, vagy ismeretlen, ám annál magasabb minőségű élelmiszereket készítő kis kézműves termelőket összefogja egy közös térben, ahol az egyre inkább a hazai, egészséges, magas beltartalmi értékekkel rendelkező táplálékok irányába forduló vásárlók találkozhatnak velük, megkóstolhatják termékeiket. A KMI hitvallásából idézve: „Büszkék vagyunk a magyar termelők minőségi élelmiszereire, és szeretnénk ezeket megosztani mindenkivel, aki nyitott a kézműves magyar gasztronómiára.”
 
HUNburgerrel a kézben
Mint minden KMI rendezvénynek, így a mostaninak is van nem is egy, hanem mindjárt három kiemelt témája, ez pedig a hurka, a kolbász és az újbor. Előbbi kettőből csaknem 100 félét, míg utóbbiból 30-at tudnak majd kóstolni a vásárra kilátogatók.
Megkóstoltuk a HUNburgert
Szürkemarha húspogácsák
Azonban, ami minden bizonnyal a fesztivál egyik legérdekesebb gasztronómiai húzása, az a HUNburger. Elkövetője az a Kerekes Sándor, aki jelenleg az Almárium Bisztró konyhafőnöke és séfje. A HUNburger elsőre nem különbözik semmiben tengerentúli rokonától. Ugyanúgy zöldségek, húspogácsa és szószok kerülnek bele. A saláta friss és roppanós, a hagyma, a paradicsom és az uborka viszont dinsztelve kerül a magyar változatba. A vastag, 15 dkg-os húspogácsa 90%-ban szürkemarha húsból, 10%-ban mangalica zsírból készül. Erre, mármint a sertészsírra azért van szükség, magyarázza Sándor, mert a szürkemarha zsiradéka nem annyira olvadékony, s emiatt túl karakteres az íze. A mangalica zsír lágyít mind a pogácsa állagán, mind az ízképén. Ami pedig mintegy a lelkét jelenti, az a sült kápia paprikából készült szósz, valamint a kovászos uborkával összedolgozott házi majonéz. Mindez egy szintén házilag, pontosabban az Almárium Bisztró kemencéjében sütött buciba kerül, amely a szokásosnál vékonyabb, de sűrűbb állagú. Betyáros, na.
Megkóstoltuk a HUNburgert
Almárium bucik
Mit igyunk hozzá?
A sör kétségkívül az egyik legjobb párosítás, viszont, hogy jó féle magyar bort is ajánljunk mellé, összekóstoltuk a HUNburgert több hazai tétellel. Úgy találtuk, hogy fehérben, rozéban és vörösben is egyaránt találni olyat, amely szépen harmonizál az étellel.
Szentesi Nadap Zöldveltelini 2010
Citromsárga színű, olajosan mozgó bor. Kissé visszafogott illatában minerális jegyeket, friss fehérhúsú gyümölcsöket és olajos magvakat találni. Intenzív almás, citrusos, sós, magvas ízkép, lendületes savak, telt test, közepesnél valamivel magasabb alkoholosság jellemzi. Életerős és tartalmas.
Gedeon Perle 2011
Megjelenése rózsaszín, illatában főként ribizlit, málnát és egy pici füstösséget lehet felfedezni. Kóstolva ugyanezzel az ornamentikával, vibráló savakkal és apró, finom buborékokkal találkozunk, a Perle ugyanis, ahogy azt a neve is mutatja, gyöngyözőbor (a francia le perle gyöngyöt jelent). Ízgazdag és nagyon könnyen megszerethető.
Pálffy Köveskál Kékfrankos 2008
Színe: közepesnél sötétebb rubinvörös. Mély és intenzív illatában szeder, szilva, étcsokoládé és eperlevél kavalkádja mutatkozik. A kékbogyós gyümölcsök, főleg a szeder és a ribizli dominálnak ízben, de némi ásványosság is észrveteti magát. Finom, szinte selymes tanninjai, élénk savai, közepesen telt teste és optimális alkoholérzete teszi elegánssá a bort.
Megkóstoltuk a HUNburgert
Szentesi Nadap Zöldveltelini, Gedeon Perle, Pálffy Köveskál Kékfrankos
Kóstoljunk bátran!
A fentiektől persze nyugodtan el lehet térni. A Kézműves Magyar Ízek Vására ugyanis nagyszerű lehetőséget teremt a kóstolásra, az új ízek és új ízpárok kipróbálására. Arra buzdítunk hát minden Kedves Olvasót, hogy ha teheti, látogasson el november 16-18. között a Millenáris B épületébe, kóstolja meg a HUNburgert, de ne hagyja ki a fehérboros magvas birsalma mustárral kínált, rozmaringgal ízesített országkolbászt, amelyet mákos cipóval tálalnak, az aszalt szilvával töltött véreshurkát, a kukoricadarával készített bácskai májas hurkát vagy a kacsa-, illetve libakolbászokat se!
Megkóstoltuk a HUNburgert
Jó étvágyat!