2016-ban Villány tényleg felkerülhet a világ bortérképére

Knap Gábor
2016. január 12., 20:56


A 2016-os év borágazati trendjeit szedte össze Elin McCoy, a Bloomberg szakírója. Szerinte 2016-os év egyebek mellett a cabernet francról szól majd, amely „komolyan megérett arra, hogy eljöjjön az ideje”.
2016-ban Villány tényleg felkerülhet a világ bortérképére
Fotó: Pecsiborozo.hu
McCoy igen fényesen látja a borágazat helyzetét az elkövetkezendő évben, annak ellenére, hogy a borok komoly versenytársakat kaptak az utóbbi időszakban a kisüzemi sörök és az egyre jobb ciderek formájában.

Szerinte az angol habzóborok egyre népszerűbbek lesznek, a természetes borok pedig elindultak a mainstream felé, és hamarosan oda is érnek. A kritikus szuper drága, szuperluxus bortúrákat és a food truck-ok mintájára szaporodó wine truckokat vizionál a következő időszakra, és azt is írja, hogy ez az év a cabernet franc-ról szól majd.
 
Szóval dörzsölhetik a kezüket a villányiak, hiszen ők már régóta mondogatják, hogy a villányi franc „az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művésze, sokrétűségét mutatja, hogy a fajtajelleg mellett teret enged a borász egyéniségének is”.
 
Elin McCoy úgy véli, hogy az egzotikus, helyi fajtákról nyilván sokat fogunk beszélni idén (is), de a cabernet franc valójában az, aminek eljön az ideje. Szerinte a franc a legfontosabb vörös szőlő a francia Loire-völgyben, feltörekvő sztár Chilében, Kaliforniában, Washingtonban, Argentínában és Dél-Afrikában is, hiszen rendkívül sokoldalú, tud illatos, földes, fűszeres, gyógynövényes borokat adni, mindezekhez pedig ott vannak a kiváló savai, ami miatt a gasztronómiában is szépen megállja a helyét. Ahogy a klíma melegszik, Bordeaux-ban is egyre többen jönnek rá a fajta zsenialitására, hiszen cabernet francból magasabb savtartalommal, alacsonyabb alkohollal készíthetőek borok - írja.
Itt az ideje hát, hogy Villány is felkapaszkodjon arra a vonatra, amely a cabernet (villányi) franc-t a legnépszerűbb borok közé viszi. Most kéne küldeni Mr. McCoy-nak egy karton Villányi Franc-t! „Hello Mr. McCoy! Itt vannak a premium és super premium kategóriákba sorolt 100% villányi franc-ok!”
Winelovers borok az olvasás mellé