Teljes mértékben magyar szőlő?
Nem, az ország határain kivül is lehet vele találkozni, majdnemhogy nemzetközi fajta. A szomszédoknál szinte mindenhol, Németországban, de még az Egyesült Államokban is otthon van.

A hivatalos neve "Blauer Limburger" - vagyis a kék limburgi, hazája valahol a Duna mentén található. Német neve arra enged következtetni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia volt területéről Limburg (Maissau mellett) tartományból a mai Szlovéniából származhat. Volt, hogy a Gamay-al rokonos szőlőnek is hitték, amely teóriát mára már teljesen el lehet felejteni. Mind inkább úgy tartják, az ampelográfusok, hogy egy "Heunisch" szőlőnek és egy osztrák autocton fajtának a természetes kereszteződésével jött létre. Ausztriában először a XVIII. században dokumentálták létezését Blaufränkisch név alatt, amely tükörfordításban annyit tesz, hogy Kékfrankos.

Az egyik történet szerint, amikor Napóleon hadjáratot indított Bécs ellen, és el is foglalta az 1805-ös években, a schönbrunni kastélyt főhadi szállásának tette. Katonái szívesen portyáztak a mai magyar területeken, például a hűség városában, Sopronban is. A franciák mint tudjuk előszeretettel fogyasztanak bort, és amikor a vörösborért fizettek, akkor azt a kék frankjukkal, frankosukkal tették. "Kékfrankosért kék frankot" mondták - de nem tartom túl valószínűnek, hogy egy hódító csapat fizetne is bármiért. Más dokumentok szerint a Kékfrankost mint szőlőtőkét csak később kezdték el terjeszteni, az 1870-es évek után. Bár ettől függetlenül maga Napoleon császár is találkozhatott a bor kitűnőségével. Az olaszok Frankonianak, a horvátok Crna Francovanak, szlovákok és a csehek Frankovkanak hívják a Kékfrankost. Egy másik ország ahol még szép számban el van terjedve a szőlő, az Németország. Megtalálható a Pfalzban, Badenben, Rheinhessenben, de elsősorban Württembergben. Itt Lembergernek hívják a Kékfrankost. Talán az egyik legjobb német kékszőlőfajta a Spätburgunder (Pinot Noir) és a Dornfelder mellett. Bár csak apró megjegyzésben - az én egyik nagy vörös kedvencem is a Kékfrankos-Lemberger.
Egy nagy utat viszont még bejárt a Kékfrankos (és remélehtőleg nem az utolsó nagy útja), méghozzá magyar segítséggel. Észak - Amerika, Washington állam és ezen is belül Finger Lakes. Feltehetőleg magyar telepesek hozták magukkal a XX. század elején ezt a fajtát Washington, New York és Colorado államba. Az amerikaiak a német nevénél nevezik meg, mint Lemberger. Először British Columbiában talált hazára, majd innen került át Washington államba, ahol ma az egyik legkiválóbb szőlőnek tartják, amely nagyon jól igazodott a hűvős klímához.

A Kékfrankosal előszeretettel kísérleteztek is, így például az osztrák professzor Dr. Zweigelt a Kékfrankos és a St. Laurent kereszteződésével létrehozta - egyszerű kitalálni - a Zweigeltet. A Zweigelt sajnos a gyakori túlterhelések miatt egy zöldes, nyers formátumú borként lett bekategórizálva, ami ha rosszul állnak a Kékfrankoshoz, rá szintén igaz lehet. A borkészítés már a szüret előtt, a hegyen megkezdődik. Késői érésű fajtáról van szó, kellemes cseresznye és piros bogyós (erdei) gyümölcsök és fűszerek aromáit hordozhatja. Mindenképpen egy nemes fajtának tartom és a Kadarka mellett Magyarország legértékesebb szőlőfajtájának is. Egyben kitörési pont a nemzetközi piacra is, a már-már megunt Cabernet, Merlotok után egy hazai, hungarikum fajtáról van szó. Mi okoz gondot, a nyelvtörő név mellett? Talán a még nem kialakult kép és hogy sokan inkább házasítják? A házasítás magában nem is lenne rossz, hiszen egy jól ismert 'márka' a Bikavér (Szekszárdi és Egri) feladata is ez lenne, hogy bemutassa mire képes a magyar föld és a magyar szőlő. Csak vigyázzunk, nehogy sang de taureau legyen a vége!

Kielmayer Kristian