Elhunyt Dr. Nagymarosy András, a Borkollégium alapító tagja

Borászportál
2016. szeptember 30., 13:22


Hosszan tartó betegség után, 67 éves korában elhunyt Nagymarosy András geológus, borszakíró, a Borkollégium alapító tagja, prefektusa, a földtudomány kandidátusa.
Elhunyt Dr. Nagymarosy András, a Borkollégium alapító tagja
Szerdán elhunyt Dr. Nagymarosy András egyetemi tanár, geológus, az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének oktatója, a Borkollégium alapító tagja, a táncházmozgalom ismert alakja.
 
Nagymarosy a zenélést a Mákvirág együttesben kezdte a táncházmozgalom első időszakában, majd a Halmos Béla pírmás által vezetett, Molnár utcai táncházak házigazdájaként a mozgalomban is fontos szerepet betöltő Kalamajka zenekar alapító nagybőgőse volt. Tudományos munkássága mellett teljes értékű népzenei pályát futott be.
 
Nagymarosy András a Borkollégium alapító tagja, prefektusa volt. Oktatóként a kezdetektől fogva részt vett a Borkollégium, később a WSET által irányított képzésekben.
 
A Magyar Borok Könyve, a Terra Benedicta és a a Bortankönyv - a Kárpát-medence borai című kötetek egyik társszerzője, a „Borkalauz” kiadványok állandó munkatársa volt, emellett geológusként szőlőbirtokok-borgazdaságok földtani és talajviszonyainak szakértői vizsgálatával is foglalkozott. Fő szakterületei közé tartozott a borvidékek geológiája, a szőlőtermesztés környezeti alapjai, a „terroir”-ok jellemzése, az európai sör-stílusok és sörkultúra, és a sörkóstolás technikája elméletben és gyakorlatban.
 
Cikkei megjelentek egyebek mellett a Borbarátban, a Magyar Konyhában, a Borivóban, a Konyhaművészetban és még sok egyéb bor- és gasztronómiai magazinban. 
 
Nagymarosy Andrásra szombaton 22 órától emlékeznek az Aranytíz Kultúrházban.
Winelovers borok az olvasás mellé