Kézműves, bio- vagy autentikus bor?

Borászportál
2014. február 27., 13:38


SZAKMAI EGYEZTETÉS - "Bor, minek nevezzelek?" címmel kerekasztal beszélgetést hirdetett meg az borágazat szereplőivel Dr. Kiss Eliza a Vidékfejlesztési Minisztérium borágazat fejlesztésért felelős miniszteri biztosa.
Kézműves, bio- vagy autentikus bor?
 
Kézműves, bio- vagy autentikus bor?
Kézműves tételek Szentesi József pincéjében
Az elmúlt időszakban több szakmai vita körvonalazódott annak kapcsán, hogy a különféle borokra alkalmazott megnevezéseknek (autentikus bor, öko bor, bio bor, kézműves bor, természethű bor, tájhű bor, igazi bor, egyedi bor, terroir bor) van-e létjogosultsága, azok valóban hozzáadott értéket jelentenek-e. (A témával mi is foglalkoztunk itt és itt, de a Művelt Alkoholistán is megjelent ezzel kapcsolatban két írás, itt és itt.)
A megbeszélésen a résztvevők közösen áttekintették azt is, van-e az államnak feladata, tudja–e segíteni az ágazat szereplőit a definíciók rögzítésében, vagy tisztán piaci kérdés a fogalomhasználat tisztázása.
A kerekasztal résztvevői és a meghívott szakemberek megállapodtak abban, hogy olyan közös munkára van szükség, amelyet széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetésnek kell megelőzni.
 
Ez alapján elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amely a következő időszak kézműves borok tartalmi kérdéseivel kapcsolatos munkájának alapelveit rögzíti:
1. A borágazat sikerét közösen kell előre vinni, amelynek érdekében az ágazat szereplőinek egyike sem folytathat kirekesztő marketinget.
2. A legjobbat a legegyszerűbben!
3. A változtatási szándék a termelők alulról jövő kezdeményezése kell legyen
4. A már nagyobb közösségek által elfogadott és működő „best practice” rendszerekből is merítsen (pl. Csopaki Kódex, Mádi Kör, Demeter, Biokontroll tanúsítványok, Terra Hungarica Mozgalom), melyeket össze kell gyűjteni és közkinccsé kell tenni.
5. Közösen kell kimunkálni a definíciókat, az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság jegyében, olyan helyi sajátosságokra figyelemmel megállapított tényszerű paraméterek alapján, melyhez az ellenőrzési rendszer hozzárendelhető.
6. A definícióknak alkalmasaknak kell lenniük a fogyasztói közízlés orientálására, ismeretterjesztésre, és marketing célokra is, de nem sugallhatják a módszer-borminőség összefüggését
7. A definíciók véglegesítésében közre kell működnie a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának, mint az ágazat legnagyobb érdekképviseleti szervének, illetve a Bor Eredetvédelmi Tanácsnak is.
8. Az ágazat hitelessége érdekében, nem téveszthetők meg a fogyasztók, de a fogyasztóknak meg kell hagyni a választás szabadságát úgy, hogy biztosítva legyen annak korrekt szakmai tartalma, amely termék mellett dönt.
9. A kézművesség és az ökogazdálkodás kritériumrendszerének meghatározása kapcsán fenntartható ágazati alternatívát kell kidolgozni a hazai szaktudás szerepének növelése, és a nemzetgazdasági érdekek hatékonyabb érvényesítése érdekében.
A fenti elvek alapján szükség van a borágazati egyeztetésre, amelyhez a megfogalmazott javaslatokat a borkivalosag@vm.gov.hu címre várja a Vidékfejlesztési Minisztérium 2014. március 31-ig.
Aláírók:
  • Dr. Gál Lajos, PhD (Esterházy Károly Főiskola docense, a Bor Eredetvédelmi Tanács, elnöke);
  • Gajdos János (Gajdos Pincészet vezetője),
  • Heimann Zoltán (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa minőség- és eredetvédelemért felelős elnökségi tag)
  • Jásdi István (Pannon Bormíves Céh elnöke);
  • Kardos Gábor (Badacsonyi Kör);
  • Kielmayer Kristian (Közgazdász, WSET nemzetközi bordiplomás AIWS, borszakíró);
  • Kiss Eliza (Vidékfejlesztési Minisztérium, borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos)
  • Kovács András István (Inforádió, Hordóminta magazin szerkesztője);
  • Kovács Tamás (Csopaki kódex titkára);
  • Lamport József (Thummerer Pincészet borásza),
  • Pflanzner Sándor ( blogger, Aranysörte Kézműves Borászat),
  • Szászi Endre (Szászi Pincészet tulajdonosa)
Winelovers borok az olvasás mellé