50 jelölt a Borászok borásza díjra

Borászportál
2011. március 21., 14:08


A Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma összeállította annak az ötven borásznak a listáját, akik idén elnyerhetik a Borászok borásza díjat. Most a jelölteken a sor, hogy egy-egy szavazatukkal eldöntsék, ki legyen idén a Borászok Borásza! Ez ugyanis a hazai borkultúra egyetlen olyan díja, amit a borászok adnak - borászoknak. Tavaly Az Év Borásza díj mellett Légli Ottó ezt a díjat is bezsebelte.
50 jelölt a Borászok borásza díjra
 
A kuratórium két különdíjról azért maga dönt: a „Magyar borért” díjat az kaphatja, aki a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért, az „Év felfedezettje” pedig az lehet, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg.
 
Hogy ki lesz a nyertes, az csak április 27-én, a Boscolo Hotel New York Palotában sorra kerülő díjátadó gálán derül ki, mely a magyar EU elnökség hivatalos programja is egyben! A többfogásos gálavacsora italsorát természetesen az 50 jelölt boraiból válogatják majd, de minden jelölt borát lehet majd kóstolnia az exkluzív rendezvényen.
Az 50 jelölt, egyúttal szavazásra jogosult borász 2011-ben
Bacsó András - Tokaj Oremus
Balogh Zoltán - Somlói Apátsági Pince
Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis
Berecz Stephanie - Kikelet Pince-Moonvalley Wines
Bock József - Bock Pince
Bodó Judit - Bott Pince
Bolyki János - Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet
Bott Frigyes - Bott Frigyes Pincészete
Bukolyi László - Gróf Buttler Borászat
Bussay László - Bussay Szőlő és Bortermelő
Demeter Zoltán - Demeter Zoltán Tokaji Pincészet
Domokos Attila - Dobogó Pincészet
Dr. Lőrincz György - St. Andrea
Eszterbauer János - Eszterbauer Borászat
Gere Attila - Gere Attila Pincészete
Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok
Homonna Attila - Homonna Attila Pincészete
Horváth József - Ráspi Borászat
Hudák Péter - Béres Szőlőbirtok és Pincészet
Hwang, Anthony - Királyudvar Szőlőbirtok
ifj. Figula Mihály - Figula Wines
ifj. Weninger, Franz - Weninger Pincészet
Ipacs Szabó István - Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Jásdi István - Jásdi Pince
Kaló Imre - Kaló Imre Pincészete
Karner Gábor - Karner Gábor Kézműves Borászat
Kiss Gábor - Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
Konyári János - Konyári Pincészet
Kreinbacher Birtok
Latorczai László - Sauska Pincészet
Légli Ottó - Légli Szőlő- és Bortermelő Gazdaság
Liptai Zsolt - Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Losonci Bálint - Losonci Pince
Luka Enikő - Luka Pincészet
Malatinszky Csaba - Malatinszky Kúria
Maurer Oszkár - Maurer Pincészet
Mészáros László - Disznókő
Molnár Péter - Patricius Borház
Németh Attila Gábor - N.A.G. Kézműves Szőlőbirtok és Borászat
Pálos Miklós - Borműhely
Szászi Endre - Szászi Pince
Szecskő Tamás - Szecskő Pince
Szentesi József - Szentesi Pince
Szepsy István - Szepsy Birtok
Takács Lajos - Hollóvár Pincészet
Takler Ferenc - Takler Pince
Tamás Ervin - Tamás Pince
Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince
Tiffán Ede - Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
Vida Péter - Vida Péter Pincészete
Winelovers borok az olvasás mellé