Nem kell permetezni az új, kísérleti szőlőfajtákat

Borászportál - MTI
2016. május 31., 21:11


Jól teljesítenek a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati  Kutatóintézet Szekszárdon kipróbált, kísérleti szőlőfajtái, a négy növény közül három kémiai védelem nélkül is ellenáll a legfontosabb gombabetegségeknek - mondta az intézet szőlőnemesítési és génmegőrzési osztályának vezetője.
Nem kell permetezni az új, kísérleti szőlőfajtákat
Az intézet 2012-ben egy európai uniós program keretében kezdte a kísérletet a szekszárdi Mészáros Borház Borászati Kft.-vel együttműködve; a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati  Kutatóintézet (SZBKI) és a borászat két kék és két fehér szőlőfajta viselkedését vizsgálta.
 
A fajták nemesítéséhez szubtrópusi és kelet-ázsiai szőlőfajt, valamint az európai szőlő egy közép-ázsiai fajtáját használták fel. 
 
Kozma Pál osztályvezető elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint az új fajták ültetvényein még járványos időszakban sem kellett kémiai növényvédelmet alkalmazni peronoszpóra-, lisztharmat- és botritiszfertőzés ellen, azonban az egyik kék fajta érzékeny volt a fekete rothadásra. Az Amerikából érkezett gombabetegség elleni védelem a program kezdetekor nem merült fel, az új generációs kísérleti fajtákba már a fekete rothadással szembeni ellenálló képességet is beépítik - tette hozzá.
A szakember beszámolt arról, hogy a szekszárdi ültetvény mellett a villányi Bock pincészetnél már harmadéves ültetvényen folytatnak hasonló kísérletet, amelyet kiterjesztenek a borotai Koch pincészet ültetvényeire is. Az intézet három fehér és két vörös szőlőfajtát jelentett be állami minősítésre, amelyet ötéves vizsgálat után kaphatnak meg.
 
Mészáros Pál, a Mészáros Borház Borászati Kft. tulajdonosa elmondta: a négy fajtát összesen három hektáron termesztik egyenlő arányban. Az ültetvényen eddig egyáltalán nem kellett a gombabetegségek ellen védekezni, teljesen vegyszermentesen lehetett termelni. A szőlőből hektáronként átlagos mennyiséget, száz mázsát szüreteltek, de a termőképességük lehet nagyobb is.
 
Nem kell permetezni az új, kísérleti szőlőfajtákat
Mészáros Pál (Fotó: Elitbor.hu)
 
A nem rezisztens fajták esetében évente 8-12 alkalommal - tíznaponta vagy kéthetente - kell védekezni a fertőzésekkel szemben, a permetszer és a kijuttatás költsége hektáronként eléri a kétszázezer forintot. A kísérleti fajtáknál a vegyszerek sem terhelik a  környezetet - jegyezte meg.
 
A pincészet tulajdonosa elmondta, hogy a négy vizsgált szőlőfajta közül a rothadékonynak bizonyult kék fajtából korai szüret után rozé bort készítettek. A vörös szőlőből Pinot noir jellegű bor lett, a két fehér fajtából készült bor önálló karakterrel bír, az egyik muskotályos, a másik citromfű aromájú.  
 
A pincészet vegyszermentesen termelt borai jól szerepeltek  a rezisztensfajták két hazai kóstolóján is - tette hozzá Mészáros Pál.
Winelovers borok az olvasás mellé