Az elzászi termelők kötelezettségüknek ünnepélyes keretek között tettek eleget. 2006. október 16-án hivatalosan is visszaadták a Tokaji borvidék küldöttségének a Tokaji nevet egy utolsó palack Tokay bor átadásával. Az olasz termelők koránt sem fogadták ilyen barátságosan a névváltozás közeledtét. Megrendezett gyászszertartás keretében búcsúztatták a nevet, miközben számtalan keresetet nyújtottak be az Európai Bíróság felé, hogy a bíróságon tegyék illegitimmé a név visszaadásának kötelezettségét. Végül a sikertelen próbálkozások beláttatták velük, hogy a Tai, illetve a Fliurano nevek – amelyeket a Tocai név helyett találtak ki - elfogadtatása érdekében lenne inkább szükséges az erőfeszítéseket és a pénzt is fordítani.

A bevezetett márkanevek világában jogosan vetődik fel a névbitorlás, a jogosulatlan névhasználat tiltásának fontossága. A márkanév, a nagy hagyományokkal rendelkező földrajzi árujelzők biztosabb eladást, nagyobb áruértéket jelentenek a piacon. Az európai borvidékek képviselői minden eszközzel igyekeznek visszaszerezni kizárólagos jogukat a névhasználatra, még olyan áron is, hogy mandátumot adnak az Európai Unió nevében tárgyalóknak, hogy a névhasználat rendezésének érdekében kereskedelmileg előnytelen alkukat kössenek harmadik országokkal.

 

A megoldási lehetőségek nem bizonyulnak egyszerű feladatnak, mivel a földrajzi árujelzőkkel hagyományosan rendelkező európai országok szemben állnak az alapvetően márkázásban bízó és az erre alapozó más országokkal. Ennek legjobb példáját az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve Ausztrália között megkötött bormegállapodások jelentik. A hosszú éveket igénybevevő tárgyalássorozat egyik oldalán a neveit védő és exportpiacainak megteremtésén dolgozó Európai Unió áll, a másik oldalon a terjeszkedni vágyó, szabad kereskedelmet preferáló, liberalizált termelési hátterű országok, amelyek számára a nagy európai borvidékek neveinek használata nem ugyanazt jelenti, mint a nevet eredetileg megteremtő borász közösségnek. A csatlakozás óta Magyarország is belépett a Tokaji borvidékkel azon országok közé, amelyek az Európai Uniótól várják, hogy szerezzen érvényt nemzetközi tárgyalásai során a hagyományos európai borelnevezések egész világra kiterjedő védelme érdekében.

Tény, hogy Magyarországnak csak az Európai Unió védőernyője alatt van lehetősége a Tokaji név védelmére, mivel sem az USA, sem Ausztrália bortermelőinek nincs szándékukban önként lemondani a Tokay név használatáról egy olyan kis ország javára, melynek sokszor helyét sem tudják a térképen megmutatni. A lezárult tárgyalások végeredménye, hogy Ausztrália 10 év átmenetet kapott a névhasználatra azzal a kikötéssel, hogy ezzel az elnevezéssel az Európai Unió területén nem hoz forgalomba bort. Az USA esetében a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis ott a névhasználat megszerzett, személyes jognak minősül, amelyet állami hatalomnak nincs jogában korlátozni. Az USA-ban ugyanis a név egy pontos termékleírással rendelkező borhoz kötődik, mely leírásban a bor megnevezése ugyanolyan elem, mint a címke, vagy a bor készítésének technológiai lépései. Az USA ezért csak azt tudta vállalni, hogy újabb engedélyt Tokay elnevezésű borra a jövőben nem ad ki, vagy a korábban elfogadott borok esetében a törlésen kívül semmilyen változtatáshoz nem járul hozzá.

Már nem ilyen kedvező a helyzet azokban az országokban, ahol nincs a közeljövőben Európai Unió részéről megkötendő kétoldalú megállapodásra esély sem. A legnagyobb probléma a Tokaji név bitorlásával kapcsolatban olyan hagyományos piacokon jelentkezik, mint Oroszország és Ukrajna. Ezekben az országokban a Tokaji bort jól ismerik és keresik is. Egy eredeti tokaji bort megismertető magyar reklámkampánynak Moszkvában az lett a végeredménye, hogy a névvel visszaélő szállítók vagonszámra szállították a tokaji bort a boltokba. A kampányt meg kellett szakítani, hogy a felhívó plakátok ne a bitorlóknak jelentsenek extra bevételt.

Egészen más a helyzet a szomszédos Szlovákiával folytatott tokaji névhasználati vitával kapcsolatban. A szlovák fél névhasználati igényét az 1908. évi magyar bortörvényre alapozza. Az I. Világháborút lezáró békeszerződés Magyarország és Csehszlovákia határát úgy állapította meg, hogy a Tokaji borvidékhez tartozó Sátoraljaújhely város területének egy része, valamint Szőlőske és Kistoronya települések a határ északi oldalára kerültek.

Az 1924. évi magyar Bortörvény ez utóbbi két települést törölte a borvidéki listáról, és a II. Bécsi Döntés utáni visszacsatoláskor sem történt változtatás borjogi helyzetükben. E helyiségekre a magyar jog ezt követően sem terjesztette ki a Tokaji borvidék határait, amikor (1938 és 1945 között) e települések újból Magyarország területéhez tartoztak. Csehszlovákia az 1950-es évek végétől jelentős mértékben fejlesztette, kibővítette ezt a területet.

Az Európai Unió borpiaci reformja során bevezetett új eredetvédelmi szabályozásból adódóan az EU Bizottsága is felismerte szükségszerű szerepét a tokaji vita rendezésében. Az év eleje ót intenzív háromoldalú és kétoldalú tárgyalások folynak a Bizottsággal, annak érdekében, hogy az utóbbi években halogatott kérdések valóban rendeződjenek. A Bizottság érzi, hogy kezelhetetlen helyzet alakulna ki abban az esetben, ha a határ két oldalán eltérő szabályokkal rendelkező, de hasonló nevű borvidékek jönnének létre az új eredetvédelmi szabályok mentén (Magyarországon Tokaj névvel, míg Szlovákiában Tokajská/ské/sky névvel). A két látszólag különböző név ugyanis csak a földrajzi név eltérő nyelvi változatai, nem pedig különböző földrajzi jelzések.

Magyarország kész a megegyezésre, de csak abban az esetben, ha Szlovákia teljesíti a 2004-ben vállalt, de azóta sem teljesített ígéreteit (földrajzi terület korlátozása, a magyar ellenőrzési rendszerhez hasonló eredményt biztosító ellenőrzési szervezet és módszerek bevezetése). Tokaj néven csak egy borvidék létezhet. Ha két borvidék jönne mégis létre, abban az esetben csak teljesen eltérő elnevezést viselhet az északi szomszédunkkal határos borvidék.