Budafok, ahol a pezsgő születik – ma is

Gonda György
2017. augusztus 16., 12:03


Budafok borhoz kapcsolódó múltja közismert. Valaha szőlőtőkék borították a vidéket, és rengeteg pince működött itt. 
Budafok, ahol a pezsgő születik – ma is
Mára a szőlő majdnem eltűnt, a szőlőfeldolgozás is jelentősen csökkent, és a legtöbb pince már csak tárolásra, érlelésre szolgál, vagy más funkciót kapott, ám sok esetben sajnos az enyészeté lett. Budafok dombja alatt, a mészkőben, természetes és mesterséges úton kialakult barlangrendszer húzódik, amelynek jó része még mindig feltáratlan, és a legváratlanabb helyeken bukkan elő, ahogyan ezt egyszer, kerti munka közben nekem is volt módom megtapasztalni. A helyi legendák szerint, egyszer alapozás közben egy akkora teremre bukkantak, amiben egy kamion gond nélkül meg tudna fordulni.
 
Budafok történetének jelene egyértelműen a pezsgőkészítésről szól, a borászati szakoktatás mellett. 
 
A magyar és budafoki pezsgőkészítés egyik legendás, felbecsülhetetlen értékű tudással bíró, jelenleg is aktív tagja Garamvári Vencel, aki több mint 50 éves borászati és pezsgőkészítési tapasztalattal rendelkezik. Végigjárta a szakmai és kereskedelmi ranglétrát a Törleynél, majd a Hungarovinnél. 1990-ben saját lábra állt egy borkereskedés segítségével, majd birtokot alapított Balatonlellén, és 1996 óta készíti saját, tradicionális pezsgőit. Mára a Garamvári pezsgő (korábban Chateau Vincent) nem csak itthon népszerű és elismert, hanem a legnevesebb külföldi megmérettetéseken is jól szerepel. Garamvári Vencel több magyar borászat számára is végez pezsgősítést.

A barlangok és Garamvári Vencel munkája Budafok egyik utcájában található, hatalmas pincerendszerben kapcsolódik össze, ahol 5 borvidék 8 pincészetének kb. 170 000 palack pezsgője készül. Ide voltunk hivatalosak egy zártkőrű bemutatóra, ahol a 2016-os évjáratból készülő tradicionális pezsgők első kóstolása történt. A Garamvári pezsgők mellett több más magyar pincészet jövőbeni tradicionális pezsgőinek első fázisát volt lehetőség megkóstolni.
 
A kész borok 03.06. és 03.12. között lettek palackozva, jelenleg kb. 20 hetesek, elérték az előírt 6 bar nyomást, és egyöntetűen kb. 3-4 gramm cukrot tartalmaznak.
 
4-4 palack került degorzsálásra, amiből 2 palack kóstolási célra fogyott el, a másik 2 palackot pedig a borászatok kaptak meg további felhasználására. Természetesen a megmaradt palackok tovább érlelődnek a törvény szerint előírt ideig, majd utána a forgalomba hozatal időpontja és a végleges cukortartalom meghatározása már a tulajdonosok döntése.

A kóstolást természetesen Garamvári Vencel vezette, dr. Kállay Miklós professzor együttműködésével, aki értékes szakmai elemzéseivel tette színesebbé az egyes tételek kóstolását, illetve tudásával és tapasztalataival támogatja ezt a nehéz munkát. Jelen volt a Garamvári család és Baranyai Péter főborászuk is. A pincészeteket vezetőik képviselték, így Frittmann János, Balla Géza, Légli Ottó, Demeter Ervin és felesége Kulcsár Edit, Sauska Krisztián és tokaji főborászuk Rakaczki Gábor, Romsics László, és Bujdosó Ferenc. Illusztris csapat, sokat tanultam tőlük ezen a délutánon.
 
Budafok, ahol a pezsgő születik – ma is

Ennyire ifjonc, nyers pezsgőket kóstolni kihívás, tapasztalat kell hozzá, de nagyon tanulságos. Főleg abból a szempontból, hogy milyen egyértelműen megjelennek a borvidékek, fajták, szüreti időpontok közötti különbségek. Ebben az állapotban már jól érezhető, hogy a savkészlet elegendő lesz-e egy hosszabb érleléshez, eltarthatósághoz, és már jól belőhető, hogy milyen maradékcukor mellett lesz érdemes forgalomba hozni. Ez volt az elsődleges célja a kóstolónak. Fontos elmondani, hogy nagy a felelősség, mert nem mikrotételekről van szó. Voltak számomra meglepetések, rácsodálkozások, de egyértelműség is.
 
Az nem volt meglepetés, hogy az ezerjó az Alföldön, a Frittmann család kezében jó helyen van – ezt már bizonyították a csendes borok. Ám most az első ezerjó pezsgő azt is megmutatta, hogy a buborékokat is jól bírja. Izgalmas tétel lesz. A Balla Pincészet mustos fehérből készülő tradicionális pezsgője már most belopta magát a szívembe, kedvességével, gazdag gyümölcsével szépen teszi a dolgát. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez a tétel már majdnem teljesen készen van. Ahogyan Légli Ottó 2015-ös rajnai pezsgőjénél is – ami egy komoly minőségű, elegáns tétel – tetten érhető a fejlődés az előző évekhez képest.
 
Budafok, ahol a pezsgő születik – ma is
 
Több furmint alapú tételt is volt lehetőség megkóstolni, amik mind-mind más arcukat mutatták. A Demetervin pezsgője követi az előző évjáratban megkedvelt utat, barátságos, gazdagon gyümölcsös, előrehaladott állapotban van. Ezzel szemben véleményem szerint a Sauska Pincészet Prémium Furmintja még sok érlelést kíván, egyelőre még egy fiatal, keményvonalas tokaji furmint arcát mutatja. Míg a Sauska féle Fehér Cuvéek azt is megmutatták, hogy lehet és érdemes elgondolkodni rajta: a tiszta furmint pezsgő vagy a csendes boroknál bevált furmint-hárslevelű házasítás lesz-e a népszerű, és a tiszta furmint megmarad az „ínyenceknek”.
 
Az egyértelműség akkor jelent meg, amikor a Garamvári chardonnay pezsgőjét kóstoltam. Nem véletlen, hogy Champagne-ban is ez az alap évszázadok óta.
 
Elegancia, elegancia, elegancia. Ugyanez igaz a pinot noirra is. A pinot-ok közül a Csányi Pincészet első pezsgője tetszett a legjobban, igazi klasszikus tétel lesz. A rozé pezsgőknél jöttek ki legjobban a borvidékek közötti különbségek. Míg a Bujdosó Pince tétele hozza a pincére és a Dél-Balatonra jellemző melegséget, fűszerességet, addig a Sauska Pince pinot rozéi, köszönhetően a tokaji alapanyagnak, sokkal feszesebbek, visszafogottabbak, és útjuk elején járnak. A Garamvári Pince rozéja olyan, amilyenek lennie kell, szintén magas minőségű, elegáns, méltó a család nevéhez. Kiváló körülmények között megtartott kóstolón kiváló tételeket kóstoltunk.
 
Úgy érzem, a magyar pezsgőkészítés rohamléptekkel fejlődik, ami annak köszönhető, hogy a témában komolyan gondolkodó pincészetek mára kezdik átlátni, hogy milyen szőlészeti és borászati munka szükséges a pezsgősítésre alkalmas alapborokhoz.
 
A pezsgősítés tudása és a tapasztalat eddig is megvolt, nem felejtődött el, és most már egyre több jó alapanyag is rendelkezésre áll. Érdemes lesz odafigyelni ezeknek a pincészeteknek a tradicionális pezsgőire. Remélem, hogy a novemberre tervezett újrakóstolásról is beszámolhatunk és megbeszélhetjük a fejlődést.

Kóstolt tételek:
  • Frittmann Pincészet Ezerjó
  • Frittmann Pincészet Rizling Cuvée (rajnai rizling+generosa)
  • Balla Pincészet Fehér Cuvée (mustos fehér)
  • Légli Pincészet Fehér Cuvée 2016 és 2015 (rajnai rizling)
  • Demetervin Pincészet Furmint (Danczka, Kakas, Betsek termése, T92 klón)
  • Garamvári Pincészet Furmint
  • Garamvári Pincészet Chardonnay
  • Sauska Pincészet Fehér Cuvée N.V.
  • Sauska Pincészet Fehér Cuvée 2016 (furmint 2/3+hárslevelű 1/3)
  • Sauska Prémium Furmint
  • Bujdosó Pincészet Rosé Cuvée (pinot noir)
  • Csányi Pincészet Pinot Noir Rosé
  • Garamvári Pincészet Rosé Cuvée (pinot noir)
  • Sauska Rosé Cuvée (furmint+hárslevelű+chardonnay+pinot noir)
  • Sauska Rosé Selection (furmint+pinot noir)
Winelovers borok az olvasás mellé